Miért gyűlölsz?

Nagyobb a füstje, mint a lángja!

A szégyen úgy terítette be a testem akárcsak a reggeli nap sugarai. Az éjszaka eseménye álomként élt bennem. Hogy meggyőződjek a csókunk valódiságáról, a számhoz kaptam, mintha még éreztem volna rajta puha ajkait.
De nem volt ott, ahogyan ő sem, csak a maga mögött hagyott kétség és a fejemben visszhangzó miértek. Bizonyos volt számomra, hogy ő is érezte azt az izzást, ami kettőnk között van, de nem tudtam miért így és miért most tette ezt és legfőképpen miért hagyott magamra egy szó nélkül.
Lassan ültem fel az ágyon, de még így sem tudtam elkerülni, hogy fejembe élesen hasítson a fájdalom. Ramatyul éreztem magam mind fizikailag, mind testileg.
A konyha mellett elhaladva finom kávé illat csapta meg az orrom, így be is tértem oda, ahol Bori állt a pultot támasztva. Szeme alatt hatalmas karikák sötétlettek, haját egy kócos kontyba fogta a feje tetején, öltözékéül pedig Ádám egy bő pólója szolgált.
- Jó reggelt! - köszöntött rekedt hangon.
- Neked is! - mondtam, miközben magamra erőltettem egy mosolyt.
- Ne erőltesd, csak még szarabbul nézel ki! - nyögte és töltött kávét kettőnknek.
Kicsoszogtunk a nappaliba, ahol levetődtem a kanapéra egy párna és egy összehajtogatott takaró mellé.
- Valaki itt aludt?
- Aha, Ati - kortyolt egy nagyot a kávéjából. - Találkoztam vele hajnalban, mikor kijöttem vízért. Azt mondta Esztit lefektette az ágyába mert szarul volt, a másik ágyban meg Aladdin aludt, szóval kijött ide.
- Aludhatott volna a mi szobánkban is - csúszott ki a számom az első gondolatom.
- Lehet, hogy nem akart a gonosz tekintetedre kelni - kacagott fel Bori.
- Nem is gonosz a tekintetem! - csattantam fel, majd én is felkacagtam.
Hangos csoszogások kíséretében Eszter jelent meg a nappali bejáratánál. Hozzánk hasonlóan kiült arcára a gyötrődés, szeme alatt a Boriénál is sötéttebb karikák éktelenkedtek. A tegnap esti ruháját viselte, ami kissé összegyűrődött a hasán.
- Többet nem iszok! - jelentette ki rekedt hangon Eszter és lehuppant mellém.
Erre a kijelentésére Borival egyszerre tört ki belőlünk a nevetés, hiszen ezt az állítást többször is hallottuk tőle, de még sosem tartotta be.
- Na de mesélj! Mi volt este? - kérdezte Bori előrehajolva, annak a reményében, hogy Eszter megajándékozza a szaftos részletekkel.
- Hát - halkította le hangját Eszter -, smároltunk.
Míg az ő arcát enyhe pír borította el, én teljesen lefőttem. Gyomromban erőszakos gombóc keletkezett, ami egyre jobban nőtt és nyomott el bennem minden jó érzést.
- De örülök neki! - mondta Bori és az arca valóban örömöt tükrözött. - Panka, jól vagy? Úgy elsápadtál.
- Kicsit felkavarodott a gyomrom. Lehet nem volt jó ötlet kávét inni a másnapos gyomromra.
Ez végülis nem volt hazugság, valójában görcsbe rándult a gyomrom, de ezt nem csak a másnaposságnak köszönhettem.
- Egyébként, hol van a smár-partnered? - kérdeztem miközben próbáltam leküzdeni az egyre jobban hatalmába kerítő émelygést.
- Koncertje lesz szombaton, úgyhogy korán jöttek érte - válaszolta Bori, viszont szavaira nem tudtam teljes mértékben koncentrálni, ugyanis a gyomrom táncba lendült és már éreztem, hogy nem tudom bent tartani annak tartalmát.
Még időben kiértem a legközelebbi fürdőszobába, ahol végül sikerült kiadnom magamból az előző napi alkohol és ételek keverékét. Torkomat marta a sav, a fejem hasogatott, a halántékomon verejték gyöngyözött, mégis nagyobb volt a pusztítás és fájdalom a szívemben.

                                          * * *
A következő héten még mindig az ivással, szórakozással, egészségtelen kajával és a szívemet meggyötrő eseményekkel töltött balatoni napokat próbáltam kiheverni. Habár Ati távozás után már nem volt semmi akadálya, hogy a régi, megszokott társaságban jól érezzem magam, mégis végig ott motoszkált a fejemben. Próbáltam az agyam egy rejtett zugába visszaszorítani ezeket a gondolatokat, többnyire sikertelenül.
Táncpróbáról hazafelé sétálva azon kaptam magam, hogy újra felelevenítem magamban a csókunkat. A testem felhevült és habár az akkor átélt érzések csupán árnyéka futott végig rajtam, mégis elegendő volt, hogy magával ragadjon. Olyannyira kábulatba ejtett, hogy körültekintés nélkül léptem rá a bicikliútra és a következő pillanatban egy biciklis csengő hangjára lettem figyelmes. Azonnal hátra léptem, így még éppen elkerültem az ütközést.
Egy pillanatig csak álltam ott, vártam, hogy csillapodjon a hevesen dobogó szívem. A tüdőm összeszorult én pedig nagy sóhaj kíséretében engedtem ki az eddig bent tartogatott levegőt.
Ez a pont volt az, amikor eldöntöttem, hogy teljesen el kell feledkeznem Attiláról.
Még fel sem ocsúdtam az iménti megrázkódtatásból, hiretelen egy nekem ütköző testnek köszönhetően elvesztettem az egyensúlyomat és tehetetlenül elterültem a járdán. A térdembe éles fájdalom nyilalt, de nem törődve vele igyekeztem minél hamarabb felállni.
- Bocsánat, bocsánat! - hallottam egy férfi hangot még mindig magam mögül. A következő pillanatban egy erős kéz karolt az enyémbe és segített talpra.
Egy magas fiúval találtam magam szemben, sötét, szinte fekete haja a szikrázóan kék szemébe lógott. Éles, férfias állvonalát pár napos borosta ölelte körül. Lágy, kedves mosollyal, de aggodalommal a szemében nézzett vissza rám.
- Semmi baj! Én álltam meg a járda közepén. - reagáltam kissé megkésve a bocsánatkérésére.
- Jól vagy? Az - mutatott a térdemre - nem néz ki valami fényesen.
Tekintetem azonnal a meztelen térdemre vezettem. A bőr egy részen felszakadt, a vér vékony csíkban folyt le a lábamon. A vörös sebbe sár és kavics darabkák ragadtak.
- Nagyobb a füstje, mint a lángja! Csak egy horzsolás.
Jobban megnézve valóban csak egy felületi sérülés volt egy apró vérző résszel.
- Ez most nagyon klisés lesz, de meghívhatnálak egy kávéra engesztelésképpen?
Már éppen készültem nemet mondani, amikor ráeszméltem hogy konkrétan belém futott a legjobb megoldás, hogy elfelejtsem Attilát, így széles mosollyal mondtam igent.