A maffia ölelésében

17.rész

Jason szemszöge:

Sikerült kiszabadítanunk az én egyetlenem, amiért örökké hálás leszek Marconak és nem mellesleg Carlonak is. Amikor odaértünk a birtokra és végre a karjaim közé zárhattam..., az a megkönnyebülő érzés, szavakba sem tudnám önteni mennyire aggódtam. Csak öleltem és ő úgy bújt egyre szorosabban hozzám, szívem szerint el sem engedtem volna soha többé, de indulnunk kellett. Giuseppét elfogtuk és legszívesebben ott helyben megöltem volna, de Marconak más terve volt vele.

...

Margaret szemszöge:

Megköszörülöm a torkom és már teszem is fel a kérdéseimet:

-Hogyan találtatok meg?- a kérdést közben Jasonre pillantok, aki oldalasan elhúzva a száját elmosolyodik és közelebb lép hozzám annyira, hogy karját egy finom mozdulattal átlendíti a vállam felett és közelebb húz.

-Nyomkövetővel. A táskákban, amikben vittük az árut Giuseppének, nyomkövetők voltak belerejtve a biztonság kedvéért. Számoltunk arra, hogy az a szemétláda nem fogja állni a szavát.- mélyen a szemembe néz és megcsókol, mintha nem hinné el, hogy itt állok. Olyan régen éreztem magam ennyire biztonságban. A teste melegétől, attól ahogyan rámnéz, ahogyan beszél velem. Úgy érzem teljesen beleszerettem. Gondolataimból Jason szakított ki.

-Szeretnél még valamit tudni?- néz rám érdeklődve.

-Hamár itt tartunk igen! Mi lett Giuseppével?- ahogyan ezt kimondom a név hallatán összeszorul a gyomrom és erőteljes félelem önt el, amin az utóbbi időben nem igazán tudok uralkodni. Jason pedig ezt látva csak annyit mond:

-Ne aggódj! Most már egy ujjal sem érhet hozzád.- és ennyiben hagyom a válaszát, nem akarom faggatni. A szavaiból kivéve, arra következtetek, hogy Giuseppe már halott.

Átmentünk a konyhába, ahol már terített asztal fogadott bennünket. A házban egy idősebb hölgy készíti az ételeket. Mindig kedves és mosolygós és Jason ezt mindig értékeli, olyan vele mintha csak a nagymamája lenne. Mondjuk még nem láttam sohasem Jason családját vagy hogy velük milyen, de szívesen megismerném őket. Legfőképpen az apjáról mesélt, de senki másról nem tudok. A gondolatok közepén megcsapnak az isteni illatok, legfőképpen a palacsinta illata tűnik fel, amit egyből el is veszek és mint valami kisgyerek falatozni kezdek. Jason ezt látva csak elmosolyodik, Marco és Carlo pedig hangosan felnevet.

...

A vacsora vagy inkább már korai reggeli után mindenki elvonul a szobájába. Hosszú és mozgalmas nap volt a mai, azt megkell hagyni. Jason és én elindulunk fel az emeletre, ahol kimerültem dőlünk az ágyra. A takarót a nyakamig húzom és már csak Jasont vizslatom, ahogyan levetkőzik és elindul a fürdőbe. Hallom ahogyan megnyitja a zuhanyt, közben a gondolataim megint elterelődnek.

...
Egy alsónadrágban tér vissza és mellém fekszik, majd a takaróm alá férkőzik. Tenyerét az odalamon végigsimítja, amitől kiráz a hideg és egyre csak közelebb húz. Átkarol, majd nyom a hajamba egy csókot. Nem kellett sok idő, a mai nap után hamar elaludtunk.

...

Rettentően szomjas vagyok. Finoman kimászok az ágyból. Nem szeretném felébreszteni Jasont, olyan békésen alszik, amin el is mosolyodok, a hatalmas maffiavezér. A konyha felé veszem az irányt az éjszaka közepén. Óvatosan ballagok lefele a lépcsőn, nem akarok hangzavart csinálni. Mindenki alszik. Marco is itt maradt, mert elmondásai szerint van még pár elintézni való dolga, de nem részletezte, én pedig nem akartam faggatni. Leérve keresni kezdtem, már éppen megtaláltam a poharakat, mikor is furcsa hangra lettem figyelmes. Halk nyöszörgés, ami egyszer kétszer hangosabb, olyan mintha valaki órdítani próbálna. A kíváncsiság pedig nem hagy nyugodni.

...

Követem a hangot és egyre és egyre közeledek felé. A ház eldugottabb részéhez érek. Egy hosszú folyosó és egy lefelé vezető lépcső. Rettentően sötét van, ezért már keresem a villanykapcsolót, amit a fal végigtapogatása közben megtalálok. Félelem és kíváncsiság. Az elején még meg is fordul a fejemben, hogy a félelem győz és inkább visszamegyek a szobába, de a kínáncsiság erősebb lett. Leindulok a lépcsőn. Minden eggyes lépcsőfok hangosan megnyikordul, ami a kezdő hangulatot biztosan megadja. Leérve az ajtó előtt egy őr áll, aki kérdően pillant felém, majd meg is szólal:

-Mit keres itt kisasszony?- csak hallgatok, majd inkább a saját kérdésemet teszem fel.

-Ki van odabent?- de nem válaszol.

-Nem kellene itt lennie. Hadd kísérjem vissza.- makacsul húz a kíváncsiság.

-Nyissa ki, kérem!- látom rajta, hogy a legkevésbé sem akar nekem segíteni, ezért inkább elfogadom, hogy felkísérjen. Ahogy elindulunk a lépcsőn meg is megcsörren a telefonja. Valószínűleg az éjszakai őr váltás.
... Felérve a konyhába, belekortyolok a vízbe és az emelet felé veszem az irányt, de ahogyan látom, hogy az őr kimegy és még nem érkezett helyette senki, úgy azzal a lendülettel, ahogyan felfelé indultam indulok vissza a pince felé. A kulcs feltűnően megcsillan a falon lévő szegen, így a bejutás is egyszerű, de ahogyan kinyitom az ajtót a fülsüketítő riasztó szólal meg és egy ismerős tekintettel állok szembe.
...

Alig hiszem el. Giuseppe kikötözve, megverve. Teste tiszta vér és seb, de rám nézve mégis elmosolyodik. Egy ismerős borzongás tölt el, de mielőtt bármit is mondhatnék megszólal:

-Csak nem engem kerestél?! Hiányoztam?!- legszívesebben felképelném, de megsem mozdulok. A lábam mintha lefagyott volna.

-Kár hogy nem tudtuk befejezni.- undorral nézek rá, nem akarom, hogy felemlegesse, ami köztünk történt. Elhallgat, ami furcsa és egyben ilyesztő is, ezért inkább hátrálni kezdek és már megfordulnék,de valakibe beleütközök.

Sziasztok. Remélem elnyerte a tetszéseteket ez a rész. Igyekszem hozni a többit, addig is legyen szép napotok😊😘