29.rész

2.8K 92 5
                                    

Lucia szemszöge:

Jason elment és az ágyon alvó Margaretre pillantok, még hagyom egy kicsit aludni, aztán rendbe szedjük magunkat. A szobábam lévő kanapéhoz sétálok, majd eldőlök és hosszasan kifújam az eddig benntartott levegőt. Nem hiszem el, végre itt vagyok. Szabad vagyok. Könnyek gyűlnek a szemembe, a gondolatok szinte folytogatnak. Úgy kiengedném végre az eddig felgyülemlett fájdalmat, szenvedést, de valahogy nemtudom. Megszoktam hogy tűrök és hogy az összes érzelmemet elrejtem a világ elől. Erősnek kellett maradnom és ebben Maggie volt a legnagyobb segítségem az elmúlt több mint egy hónapban. Annyira reménytelen az a helyzet, amikor egyedül vagy és csak az emlékek tartják benned a lelket, de mikor végre valakivel megoszthatod az érzéseidet, mindent ami veled történt és ezt pontosan meg is érti felbecsülhetetlen. Nemtudom Margaret hogy érez, de én már szinte a legjobb barátomnak mondanám. Mintha mindig is ismertük volna egymást, csak ha a találkozási körülmények máshogyan alakultak volna. Nem is tudom. Minden esetre örülök hogy vele találkoztam.

Egyszercsak ébredezni kezd, majd tekintete a szobát kezdi fürkészni.

-Szia. Meddig aludtam?- szól halkan, a fáradság tisztán kivehető a hangjából. Mondjuk meg is értem, egy ilyen nap után nekem is legtöbb kedvem lenne aludni, de össze kell szednünk magunkat.

-Szia, nemsokáig. Gyere kapjuk össze magunkat, mert nem nézünk ki a legjobban és a legfontosabb hogy a sebeidet ellássuk.- mondom.

-Okés, igazad van.- mosolyodik el, majd folytatja. -Jason hol van?- a kérdésre pedig hirtelen nemtudom mit válaszoljak, pontosan én sem tudom, de van pár tippem és valószínűleg Gawrill is oda tartott.

-Azt mondta van egy kis dolga, de siet vissza.

-Luciii. Milyen dolga? Hova ment?- teszi fel ismételten a kérdést, de hangja inkább aggódó.

-Nemtudom, tényleg nemtudom hova mentek, de Gawrill is valószínűleg vele van, szóval nincs baj. Gyere, most gondolj magadra is.- győzködöm határozottan. Tekintete az ágyat fürkészi, majd egy mély levegőt véve próbál úrrá lenni, az elmúlt időszak utáni aggodalmán. Sejti hogy hol vannak vagy inkább kivel vannak és ez az ami engem is megrémít, de nem lesz semmi gond.

-Rendben, menjünk.- szólal meg egy apró mosolyt kíséretében és már fel is pattan az ágyról.

Gawrill szemszöge:

Milyen ember vagyok? Ahogyan teltek és teltek a napok úgy vesztettem el egyre jobban a reményt, hogy megtaláljam Luciat. Fáj hogy nem tudtam rajta segíteni.

1 évvel ezelőtt:

Hideg idő van és a hó miatt nem megyünk sehová. Luci a konyhában már készül az ünnepekre. Mézeskalács illat terjeng a házban. Hiába nem szeretem a karácsonyt, vele mégis ünnepelni akarom. Boldognak akarom látni, ő az én mindenem. A megismerkedésünk óta ő az első szempont és ezt szeretném megtartani.

Na szóval a megismerkedés, nem mondanám hogy minden zökkenőmentesen volt. Lucival egy megbeszélésen találkoztunk, ahol is az ő családját képviselte, mivel az apja betegség miatt nem tudott részt venni. Új volt neki az egész és a határozott tekintet mögött látni lehetett a félelmet. Rosszabbnál rosszabb emberek ültek az asztalnál és egyik sem gondolta volna, hogy egy nő fog velük tárgyalni. Mogorva tekintetek vették körbe, de a megbeszélést követően úgy döntöttem beszélek vele. Apja régóta jó barátom és üzlettársam, ezért mindenképpen fontos, hogy fenntartsam az eddigi megállapodásokat.

"-Várjon kérem!- szólok utánna mikor már a bejárat lépcsőin sétál lefelé. Melléérek, majd tekintetemet levezetem, ő pedig határozottan felpillant. Kissé vicces vagy inkább aranyos, hogy kb egy fejjel kissebb.

A maffia ölelésébenWhere stories live. Discover now