A maffia ölelésében

23.rész

Jason szemszöge:

Margaret kétségbeesett kiáltását meghallva azonnal rohanni kezdünk. Sietve tépem fel a raktár ajtaját, de arra már csak egy ismeretlen sötétszürke kocsit látunk elhajtani. Elkéstünk. A kocsikhoz rohanva tárul szemünk elé a betört üveg, a megölt sofőrök és Margaret telefonja az ülésen. Hirtelen felvillan és egy ismeretlen telefonszámról érkező üzenet fogja meg a tekintetemet. Feloldom a telefont, majd megnézem.

"Befejezem, amit elkezdtünk!"- a gyomrom görcsbe rándul. Egyszerre vagyok ideges és még magamnak se tudom néha bevallani, de félek. Félek hogy baja esik vagy a legrosszabb....NEM NEM NEM. Próbálom összeszedni a gondolataimat, de azt egy újabb üzenet szakítja félbe vagyis inkább egy videó.

/Maggie alszik, a kezei hátrakötve és így fekszik abban az ismeretlen autóban. Mozdulatlan, teljesen nincs magánál/

Majd egy újabb üzenet:

"Nézd meg jól, mert lehet most látod utoljára!"

Az egyik kocsiból kiszedték Gawrillék a sofőrt és már indultunk is. Az elhajtás óta a gondolatok szinte hasogatják a fejemet. Az egyik üzenetre visszaírok:

"Esküszöm, ha egy ujjal is hozzányúlsz vagy bántod megöllek! Világos?!"

Nemsokkal később pedig jön a válasz:
"Kétlem, hogy olyan helyzetben vagy, hogy megmondhatnád nekem, mikor, melyik pillanatban mit tehetnék!"

Érzem, hogy lüktet a fejem a magas vérnyomástól és remegek a dühtől, ami egyre csillapíthatatlanabb. Az idegességtől már szinte elborul az agyam. Elindultunk utánnuk. Mivel ez a raktár egy eldugottabb részen van, így nem sok kijárattal rendelkezik, ahol eltudna menekülni. Az egyetlen lehetséges úton megyünk ami járható, a hatalmas hó ellenére is. Minden eggyes perc egy örökké valóságnak hat.
...
Ahogy megyünk a távolból megpillantjuk a szürke autót, az összes ajtaja nyitva, de a világítás felkapcsolva. Azonnal megállunk, de láthatóan a kocsi üres. A hátsó ülésen pedig egy véres rongy. Továbbmegyünk, az összes lehetséges emberem felhívtam, hogy szórodjanak szét és keressék Margaretet. Ki lehet? Mi az, hogy befejezi, amit elkezdtek? Giuseppe halott. Tudomásunk szerint nincs élő rokona, se embere, mivel mindenkit eltávolítottunk. Egy régebbi ellenség vagy talán egy üzletfél? Nemtudom, de egy biztos, ha csak egy haja szála is görbül, akkor könyörögni fog a halálért.

...

Margaret szemszöge:

Hasogat a fejem, a szemeimet finoman nyitogatni kezdem, de bárcsak ne tettem volna. Felpillantok a földről, ahol valószínűleg az elmúlt pár órában aludtam. A tekintetem a rácsokra téved és úrrá lesz rajtam a félelem és a pánik, de ezt igyekszem ahogyan csak lehet lecsillapítani. Most nem eshetek kétségbe, össze kell szednem magam. Hol lehetek? Ki volt az a férfi? Milyen messze lehetünk? A gondolataimat a mellettem lévő cellában megszólaló halk és kedves hang szakítja félbe.

-Jól vagy? Nem ütötted meg magad? Kicsit sem voltak könyörületesek, amikor behoztak. Levágtak a földre, mint egy kutyát.- mondja halkan.

-Mondhatni jól vagyok, bár akkor valószínűsíthetem, hogy ezért fáj a fejem.- válaszolok én is a legnyugodtabb hangnemben.

-Bocsi, de még nem is tudom a neved.

-Lucia.

-Margaret.- mutatkozom be én is, de ezt a barátságos kezdést hamar félbe kell szakítanom.

-Lucia hol vagyunk? Kik ezek az emberek?- elcsuklik a hangom a visszatartani kívánt sírástól.

-Az embereket biztosra tudom mondani a helyszínt nem. A férfi a maffiavezér, aki elkapott. Stefanonak hívják. Valószínűleg az ő házának az egyik eldugott szobája ez a borzalom, de sajnos többet én sem tudok. Hogy lett bármi közöd hozzájuk?

-Nemtudom, tényleg fogalmam sincs. Az elmúlt időszakban egy másik elmebeteggel voltam összezárva. Esküszöm, ha ennek az egésznek valami köze van Giuseppéhez....

-Giuseppe, Stefano testvére. Igaz ezt nem sokan tudják.- ezek a szavak pedig a legrosszabb felismerést ébresztik fel. Még a haláláért is fizetnem kell.

-Úr isten!- suttogom, majd mély levegőt veszek. Az arcomon akaratlanul is folynak le a szememből előtörő könnyek. Majd egy másik kérdés is foglalkoztatni kezd.

-Lucia te mióta vagy itt?- kérdem, bár egy picit félve a választól.

-Pontosan nemtudom, de egy éve szerintem...- a hangja szintén elcsuklik. Majd további kérdések.

-Nem keresett senki? Miért zártak be?- törnek fel a kérdések és mindre választ akarok kapni.

-Kerestek vagy hát remélem most is keresnek, de sajnos semmit sem tudok erről. A férjem az egyik üzlettársa volt ennek az embernek, de rákellett jönnünk, hogy ez a legkevésbé sem lesz jó. A módszerei távol álltak a férjem meglátásitól és mikor ki akart lépni megzsarolta. Az elején azzal, hogy tönkreteszi, elvesz tőle mindent, majd mikor ténylegesen kilépett elraboltak. Már csak utólagos bűntetésként gondol rám Stefano.- a szívem összeszorul és pár pillanatig a szavak egyszerűen megakadnak a torkomon.

-Igérem kijutunk innen! Már biztosan keresnek, addig is mondj el mindent amit tudsz!

-Rendben.- a halk válasz közben, pedig nyitódni kezd a szoba ajtaja.

Sziasztok! Köszönöm a rengeteg támogatást, mind visszajelzésekben, mind megtekintésben. Hamarosan hozom a következőt, addig is puszi mindenkinek.