A maffia ölelésében

37.rész

Jason szemszöge:

Már úton vagyunk. Úgytűnik a tárgyalás óta nem javul semmi. Sőt most azért is kellett eljönnünk, mert betörtek egyik üzletfelünkhöz és állítólag sorban lemészárolják őket. Valószínűleg mindenkit el akarnak tűntetni, aki nem ment bele a beteg játékukba, de nagyon tévednek, ha azt hiszik mindenkit felűlmúlnak. Mondjuk az ilyen emberek túlértékelik magukat, sőt igazából az efféléknek nincs egy csepnyi realitásuk sem. Mégis jobb vigyázni velük. Gondolataimból pedig Marco szakít ki, aki nemrég érkezett vissza egyik üzleti útjáról.

-Itt van minden, amit találtam!- nyújtja át a fekete mappát. Általában utánna nézünk, kivel is tervezünk üzletet kötni, de most egy pontos jelentést kapok kézhez Pietroról. Az összes rokona, családfa, üzletfelek, minden ami szükséges lehet.

-Köszönöm!- kapom ki a kezéből és a lapok alapos tanulmányozásába kezdek.

...

Már a helyszínen vagyunk, egyik legjobb partnerünk háza vérben úszik. Az őrök lelőve és ahogyan a házban sétálunk megtaláljuk őket. Letérdelek hozzá és szemhéjját óvatosan lehúzom. Az egész család lemészárolva és látszólagosan volt aki élvezettel ölt. Drága barátunkat megfojtották, a család többi tagját vagy leszúrták vagy pedig lelőtték. Semmit nem vittek el, minden tökéletes állapotban, a szokásos helyén.

...

Hazafelé tartunk, próbálunk megoldást vagy csak átmeneti tervet összerakni.

-Margaret és Lucia nem maradhatnak itt. Veszélyben vannak és ezzel mind a ketten tisztában vagytok. Nem tudjátok minden pillanatban figyelni őket, csak elég egy óvatlan perc és ugyanúgy láthatjátok majd őket!- mondja Marco és igaza van, nem tudjuk az összes lépésüket lekövetni, de nem akarom távol tudni magamtól. Meg akarom védeni, úgy érzem velem biztonságban lenne, mert ha akarják úgyis megtalálják.

-Nemhiszem, hogy bárhol is biztonságosabb!- közlöm kissé idegesen, mire folytatja.

-Nem bárhol! Magammal vinném őket ameddig meg nem oldjátok. Torinóban eltudnám rejteni és így nem kell folyamatos veszélynek kitenni őket!- közli megfontoltan, mire finoman bólintok és Gawrill is közbeszól.

-Rendben, ha ez az ára annak, hogy biztonságban tudjuk őket, akkor legyen!

...

Belépve a bejárati ajtón Luci aggódó tekintete Gawrillra szegeződik, míg az én Margaretem kérdő pillantások kíséretében tördeli ujjait. Nem akarom, hogy baja essen, nem akarom, hogy újra valami szörnyűségen kelljen átmennie miattam. Távol kell tartanom magamtól.

-Pakoljatok! Elmentek!- mondom mire az eddigi tekintetek teljes értetlenséggel ránk szegeződnek, nem mozdulnak és látszólagosan eszük ágában sincs szótfogadni

-Jason még is mi a franc folyik itt!?- Margaret idegesen felém sétál, majd megáll előttem. -Jason mondj már valamit? Miért kell elmennünk? Egyáltalán hova kéne? Kivel, mert a mondandódból ítélve te nem fogsz jönni!?- hangjában érezni a hitetlenséget.

-Ne nehezítsd meg a dolgomat! Most el kell mennetek! Marcoval Torinóba utaztok és ott is maradtok, ameddig nem szólok!- közlöm szinte parancsként és ezt már csak a végén veszem észre. Luci és Gawrill magunkra hagynak.

-Jason...- Margaret hangja elhal és idegességét a hirtelen indulatom miatti félelem váltja fel. Szemei megtellnek könnyel és fejét lehajtva akar elmasírozni és követni az utasításokat, de visszahúzom.

-Életem..., ideges vagyok! Féltelek és nem akarlak elveszíteni! Sajnálom!- mondom miközben szorosan magamhoz ölelem. -Egyik volt partnerünk és új üzletfelei elkezdték lemészárolni azokat, akik nem csatlakoznak, de nem csak azokat. Az egész családot megölték, akikhez az imént mentünk.- Margaret ledermed a karjaim között, majd immáron könnyes szemeivel felnéz rám.

Margaret szemszöge:

-Mit fogtok csinálni? Egyáltalán hány emberről van szó?- özönlenek a kérdések és már ígysem mindegyiket teszem fel. -Mennyi időre kell elmennünk? Mivan ha bajod esik vagy még rosszabb? Mi lesz Stefanoval?- kérdésrengeteg közepette pedig Jason arcára lágy mosoly űl, mintha szórakozna rajtam és a szerintem teljesen jogos kiakadásomon.

-Életem, nem kell aggódnod! Megoldjuk!- és őszintén bárki szerint ez most megnyugtató? Mert, hogy én egy kicsit sem érzem magam jobban, nyugodtabban az egyszer biztos. Mit vár, hogy most kezeljem úgy, mintha egy teljesen normális dolog lenne, hogy éppen egy mészárlás helyszínéről jöttek és hát ők is ezt tervezik. Hogy normális, hogy egy maffia rohad éppen a pincében. Végülis tényleg nemtudom mit aggódok? CSAK MEGHALHAT, BAJA ESHET! Szemöldökeim az egekben a hitetlenkedéstől és Jason is láthatja, hogy a legkevésbé sem fogok megnyugodni.

/Összepakolunk mindent, ami szükséges lehet az elkövetkező, istentudja milyen hosszú időre./

Kocsiba szállnánk, de tekintetem Jason arcát fűrkészi. Úgy tesz mintha csak egy délutánra kellene elmennünk, mintha minden rendben lenne. Szemeim könnybe lábadnak és ekkor odalép hozzám. Karjai körémfonódnak én pedig mindent magammal akarnék vinni, fejem a mellkasába fúrom és mélyen letüdőzöm parfümjének illatát. Mintha végleg búcsút kéne venni, csak ezt senki nem mondja ki hangosan.

-Vigyázz magadra! Hallod!- mondom elcsukló hangom és felpillantva Jason arcára apró mosoly ül.

-Nem lesz semmi gond! Hamarosan már haza is jöhettek.- hangja nyugodt és én próbálom összeszedni magam, lássa, hogy bízok benne. Szeretnék hinni neki. -Szeretlek!

-Én is szeretlek!- majd nagy nehezen kocsiba szállunk.

Sziasztok. Itt lenne a következő rész remélem tetszik és szokás szerint a következő részig puszilok mindenkit😘