They are one minute

I Need U

Sárga, bolyhos ruhámon végig nézve, úgy érzem, hülyét fogok csinálni magamból. Nem is értem Tae hogyan tudott rávenni erre az őrültségre. Pontosan tudja mennyire utálok társaságba járni. Nekem bőven elég a suli, azt is nehezen viselem. Nem vagyok antiszociális, de jobb szeretek magányosan táncolni.
A próbateremben érzem, hogy igazán élek. Kikapcsol az agyam és csak siklok a zene ütemére. Olyankor szabad vagyok, mint a madár. És pont ezért találta ki Tae, hogy öltözzek csirkének, hisz az is madárnak számít, mégha nem is a legszebb. Persze, neki könnyű, hisz a tigris mégis csak fenségesebb, mint egy egyszerű csirke.
-Ne hisztizz már! Édes kis csibe vagy, akit bárki szívesen felfalna!-kacsintott perverzen rám.
-Na persze! Te le vadászod a nyuszidat, engem meg a farkasok elé dobnál!- puffogtam tovább. Bár tudom, hogy feleslegesen, hisz bár mindketten a saját nemünket szeretjük, mégsem vagyunk egy súlycsoportban. Taehyung a dominánsabb kettőnk közül.
A jelmezes bulikkal az a gond, hogy sosem tudhatod kivel sodor össze a sors. Persze a haverok megosztják egymással, hogy minek öltöznek be, de ez rajtam abszolút nem segít. Nekem Taehyungon és Jungkookon kívül nincs senkim. A kevesebb több elvben hiszek. Egy valami, vagyis inkább valaki hiányzik az életemből, az pedig egy srác, aki megért, támogat és feltétel nélkül szeret. Nagy elvárás?! Nem hiszem, de meglátni és megszeretni, nekem nem működik. Szerintem meg se született még, ez esetben pedig ez hatalmas szívás, hisz legalább 20 évet kell várnom az igazira. Vicces, én leszek az a személy aki sok-sok macska társaságában tengeti a mindennapjait.
Aggályaimat félretéve léptem be a terembe. Szorosan barátaim nyomában voltam, mint valami harmadik kerék. Mindenki önfeledten csoportokba verődve beszélgetett, nevetgélt. Fogyott a soju, bor és ki tudja milyen alkohol. Én meg zavartan a padlóra szegeztem a tekintetemet, ruhám szélét markolászva. Majd meghallottam egy dallamot. Egy dallamot, mely szívemig hatolt. A bőrömbe és az elmémbe ivódott. I need you...bár sem a hely, sem az idő, na meg a ruhám sem volt a legalkalmasabb, a testemnek parancsolni nem tudtam. A zene szárnyán szálltam, lebegtem, kecsesen, mint a fűszál a mezőn. Nem gondolkodtam, hogy ki lát, így észre se vettem, hogy a sok ember ámultan bámulja a táncom. Majd hírtelen megtorpantam, hisz társ hiányában az emelés lehetetlen. Épp csak egy pillanat volt, és két erős kezet éreztem meg a derekamon.
-Ugorj! Ne félj, ne gondolkozz, megtartalak.- suttogta egy bársonyos hang.
És én hittem neki! A zene elhalkult, a síri csendet taps váltotta fel, a szívem pedig megtelt melegséggel. Az ismeretlen még mindig a derekamat fogta. Óvatosan megfordultam és egy macskával találtam szembe magamat.
-Talán egy kicsit mégis igazam lesz! Bár nem sok-sok macska lesz az életemben, de jelen pillanatban eggyel is megelégszem!

                             Vége

A történet ismerős lehet Mamzi75 Áll a Bál című kihívásából! Most lebuktattam magamat🫣