They are one minute

Like a Crazy

Egyetem, kollégium, távolság...

Olyan egyszerű dolgok, amikre mindig is vágytam...Hogy miért? Mert távol akartam lenni mindentől és mindenkitől, aki az eddigi életemhez tartoztak. Tizenévesen, mikor érezni kezdtem, hogy valaki egészen más vagyok, mint a környezetemben lévők. Amikor a tudatára ébredtem, hogy nem a „normális" szerint működök. Majd kétségbe estem, és ahelyett, hogy segítő kezet nyújtottak volna felém, még inkább löktek rajtam egyet, s mélybe taszítva engem. Akkor értettem meg, hogy számomra csak egy új élet lehet a megoldás. Távol az otthontól, a „barátoktól", ami nekem sosem volt. Egy új hely, környezet, ahol tiszta lappal kezdhetek mindent. Nehéz volt az a pár év, kirekesztettség, megvetés, undor, mégis túléltem, és most már itt vagyok, bátrabb és erősebb lettem. Itt senki nem tudja, ki vagyok. Ha kell, bele folyok a csajozós dumákba, igyekszem láthatatlan lenni. Csak a tanulásnak élek, kerülöm a bulikat is. Nem is igazán van barátom, csak a szobatársaim, de a csigaházamból ők se tudtak kirángatni. Jó fej mind a két srác, de nem merem közelebb engedni őket magamhoz, mert félek a csalódástól. Sung-Jae igazi dumagép, folyamatosan jár a szája, egy-két csajt is tuti lepipál. Minho pedig a tipikus rosszfiú, aki minden lány és persze srác álma. Folyamatosan vannak hódításai, és mi mindenről tudunk, és bármennyire is természetesnek vesszük, hogy biszexuális, én mégsem merem magam felvállalni. Már csak azért sem, mert ő pont a zsánerem. Magas, teste, mint egy szoboré, olyan kidolgozott, haja sötét és hosszabb hullámokba omlik gyönyörű, mégis markáns, férfias arcába. Hozzájuk képest én meg csak egy gyógy egér vagyok, akinek se humora, se férfias kinézete nincs. Akinek egyetlen szórakozása a zene hallgatás, meg a tankönyvek, és ha egy szoknyát felvennék simán besétálhatnék a lánykollégiumba. Szóval ez vagyok én, Lee Ji-Woon .

Vége van a vizsgaidőszaknak, mindenki megkönnyebbült, és tervezi a mindent elsöprő, levezető bulit. A srácok be vannak zsongva, azt se tudják melyik partyt válasszák .

- Ji-Woon, most az egyszer add be a derekad! - unszol sokadjára Jae.

Nem fárad el, folyamatosan nyüsztet, ölelget, és magyaráz, ami már olyan szinten idegesít és frusztrál, hogy egy óvatlan pillanatban rávágom, hogy „oké", csakhogy nyugtom legyen végre.

- Te is hallottad, ugye Minho! Már nincs vissza út, ma este végre együtt bulizunk, és kő kövön nem marad!

Minho csak csóválja a fejét, hisz ő nagyon is jól ismeri Jae bulizási szokásait. Én meg hitetlenül meredek rájuk, amikor eljut a tudatomig, hogy mit is csináltam.

- Hát Woo, azt hiszem kösd fel a gatyád. - kacsint rám, majd eltűnik a fürdőszobába.

Már egy órája válogatja Jae a ruháimat, de egyiket sem tartja érdemesnek a ma estére. Így fújtatva száguld át a saját szekrényéhez, és vesz elő egy extra szűk fekete farmert valamint egy ezüstös csillogású inget. Extrém választás, nem is örülök neki, de hiába tiltakozok, nem tűr semmi ellenkezést.

- Ma estére felejtsd el a stréber éned, és légy vad és merész! - és bár nem értek egyet vele, egy kevés lelkesedés mégis átragad rám is.

A klub felé vezető úton ideges vagyok, feszengek a ruhámban, annyira „műnek" érzem magam. Nem tudom mit hoz a mai estém, de megpróbálom a legjobbat kihozni belőle. Esetlenül követem a fiúkat, mint egy árnyék. A hatalmas tömeg, a villódzó fények és a dübörgő zene, egyfajta eufórikus érzést kelt még bennem is, de érzem, hogy szükségem lesz a bátorításra, így amint a bárpulthoz érünk, már el is fogadom a felém nyújtott alkoholt. Az ital égeti a torkomat, melengeti egész testem, mégis megfogok még egy poharat és legurítom.

- Lassabban Woo, mert gyorsan megárt- fog kezemre Minho, de mit sem törődve vele, rántom meg a vállamat.

Megfordulok, és végig nézek a tömegen. Mindenhol önfeledten kacagó, táncoló társaság van, ki szolidabban, ki pedig vadabban mozgatja testét, teljesen átadva magát a zenének. Irigykedve nézem őket, hisz én is lehetnék egy közülük, még sincs meg a merszem hozzá. Bosszúsan fordulok vissza a csaposhoz, és kérek ki egy sojut. A fiúk leléptek valahova, így még inkább magányosnak érzem magam. Nem tudom mennyi idő telt el, mint azt sem, hogy mennyit ittam, de az elmém már nem fogadott be mindent. Így mikor a kedvenc dalom szólalt meg, már minden gátlásom leomlott.