They are one minute

Húsvét

Közeledik a nyári szünet, és a haverokkal megbeszéltük, hogy eltöltünk pár napot a hegyekben. Bérelünk egy kis faházat, sütögetünk, bulizunk és elfeledjük végre az iskolás éveket.

Már csak három hónap, de nekem még nincs meg rá a teljes összeg, így mindenféle munkát elvállalok. Most épp egy húsvéti tojáskereső gyerekprogramon fogok részt venni, mint segítő. Jungkook is mellém szegődik, így annyira talán nem lesz kínos. A park, ahol a rendezvény lesz, szépen fel van dekorálva, mindenhol, papír nyuszik, csibék, tojások és sok-sok virág. A gyerekek visongatva szaladgálnak, keresik kutatják, az elrejtett csokikat. Én egy csibe jelmezben járkálok és fotózkodok játszok a kicsikkel, míg Jk nyuszinak öltözve végzi ugyanezt a feladatot. Áprilishoz képest már hét ágra süt a nap, így izzasztóan meleg van számunkra. Több órás rohangálás után, lerogyok egy fa törzse mellé, és kortyolgatom a hűsítő vizet.

- Fárasztóak ezek a kölykök, nem értem honnan van ennyi energiájuk! - nyújtóztatom meg testemet, miközben Kookra nézek.
- Talán Duracell elem van bennük. - röhög a saját maga képtelen gondolatán.
- Lehet, - kuncogok én is - de még messze a nap vége. Hamarabb kidőlök a sorból, mint ők.
- Hé, nyugi. Vedd úgy, mint egy jó mókát, egy utolsó esély, hogy gyerekként viselkedj. A jelmezben úgyse ismer fel senki, élvezd ki a napot!
- Igazad van, menjünk.

Amint felálltunk egy apró test csapódik nekünk, majd egy rettentően ismerős hang csendül fel.

- Jaehyung! Hol vagy te ördögfióka!

Taehyung ...Jk meglepetten kapja felém fejét, majd a hang irányába néz.

- Azt hiszem ennyit arról, hogy nem találkozunk ismerőssel. - suttogja halkan- Ráadásul nem egyedül van, hisz Yoongi is vele jött.

Agyam ezerrel pörög a hír hallatán, testem ledermed, mozdulni se tudok. Yoongi közelében mindig ez a reakcióm, hiszen mióta megláttam azóta bele vagyok zúgva. Számomra ő a minden, a srác, akit bálványként imádok, de ő még csak észre se vesz...

- Jimin könyörgöm szedd össze magad, itt az esélyed, hogy anélkül beszélj vele, hogy tudná ki vagy.

Igaza van, de ez rajtam nem segít. Bár nem tudja kit takar a ruha, előrébb így sem leszek.

- Jaehyung, te vakarcs, mondtam, hogy ne szaladj el! - ragadja meg Tae az öccse kezét- bőven elég, hogy itt kell szenvednem veled, nem kell, hogy még el is tűnj.
- Kettőnk közül azt hiszem inkább én szenvedek. Nem is értem, hogy tudtál rávenni, hogy elkísérjelek. Inkább aludnék otthon...
- Ne morgolódj, te vénember! Ha én nem lennék, neked se lenne életed. Inkább köszönd meg, hidd el hálás leszel még nekem!

Beszélgetésüket csak csendben és értetlenül figyeljük. Ahogy mi, úgy ők is a legjobb barátok, ezért is lenne ideális ez a négyes, hiszen párban lennénk. Igaz Kook már sokszor bepróbálkozott Tae-nél, ezidáig még nem adta be a derekát, de ahogy ismerem barátomat, mindent meg fog tenni az ügy érdekében.
Gondolataimat, a tettei szakították félbe, Jae-t megragadva, hangosan nevetve futni kezdett, mire V utánuk eredt.

- Te nyamvadt nyúl, már te is ellenem vagy. Csak kapjalak el titeket!

Nem bírtam ki nevetés nélkül, kacajom hangosan csilingelt, észre sem véve, hogy ketten maradtunk a fa árnyékában.

- Tetszik a hangzása, mint valami angyali harsona.
- Huh...én...- de válaszolni nem volt időm, és nem is tudtam volna, mert Jk és Tae hangoskodása megakadályozott benne.
- Suga, ha ismersz istent, told ide a segged és szed le rólam ezt a nyulat meg az öcsém.
-Mochi, tartsd vissza, nem érdekel hogyan teszed, de ne enged ide! Ha már egyszer felül kerekedtem rajta, addig ütöm a vasat amíg meleg.

Barátom komolyan gondolta szavait, erősen tartotta az alatta ficánkoló srácot, Jae-t pedig bíztatta, hogy addig csikizze amíg lehet. V, a sok nyomdafestéket nem bíró káromkodások között, néha fel- fel visított, és bár úgy tűnt iszonyat mérges, mégis érződött, hogy tetszik neki a helyzet.

- Nem tudom te mit gondolsz, de én kifejezetten élvezem innen a műsort. A haverod jól kezeli a dolgot, nem kellünk mi oda.
- Mindig ilyen vagy?
- Milyen?
- Segítséget kért a barátod, mégis jót mulatsz rajta. És ha tényleg bajban van?
- Úgy látod, hogy gondban van? Maximum a nadrágjában. - és bár úgy tűnik gúnyos a hangja, a nevetése vidám, jelezve, hogy a haverja igenis fontos neki. - Te miért nem segítesz?
- Én?! Hisz most is azt teszem!
- Tényleg, azt ugyan mivel?
- Beszélgetek veled, így tartalak fel.
- Gondolod ez elég?
- Miért nem? - döntöm fejem oldalra, és még totyogok is aranyosan a jelmezben- Hiszen itt vagy nem ott.

Harsány nevetése a lelkemig hatol. Ekkora boldogságot már régen éreztem.

- Tetszik a hozzáállásod kiscsibe! - kacsint rám, én meg csak örülök, hogy takar az álarc mert így nem láthatja a piros arcom.
- Min Yoongi te átkozott lusta macska, már bánom, hogy magammal ráncigáltalak! - trappol mellénk Tae. Hát milyen barát vagy te?
- A lehető legjobb! Esélyt adtam, hogy végre ott legyél, ahol mindig is akartál lenni...- int Jk felé. Egyébként is feltartottak, sajnálom. - jelenik meg arcán egy fél mosoly, mely még helyesebbé teszi a szememben.

Örülni nem sokáig tudok, mert barátom a hátán csimpaszkodó kisfiúval, megérkezik hozzánk, és nem gondolkodván lebuktat.

- Jiminshi büszke vagyok rád! Jól végezted a dolgod. - vigyorog eszementen, én pedig nem tudom, hogy hova süllyedjek el szégyenemben.

Kínosan toporgok, számolgatom a fűszálakat, bármit megtennék, csak ne kelljen felnéznem. Hirtelen két cipőt pillantok meg magam előtt, és mire reagálhatnék Yoongi már le is veszi a maszkot a fejemről. Arcom lángol, szám szélét idegesen marcangolom. Kezét arcomhoz érintve, simít végig ajkamon.

- Ezt ne csináld csibém, mert túlságosan izgató! - suttogja fülembe, rajtam pedig végig szalad a borzongás.
- Yoo...én...
- Mi van elvitte a cica a nyelved?! - röhög fel Tae- Ja még nem, de fogja, igaz?
- Hogy te mekkora egy paraszt vagy Tae, menj inkább a nyuladdal, vidd haza az öcsédet. Téged pedig én kísérlek haza Jiminshi, jó?

Talán tényleg igaza van Taehyung-nak, hogy a cica elvitte a nyelvemet, mert zavaromban megszólalni se tudtam, mégis boldogan lépkedtem Yoongi után. Miután átöltöztem és a fizetésemet is megkaptam, újult erővel léptem elé, majd indultunk haza. Kínosnak induló hallgatásunkat, ő töri meg, melyért nem lehetek elég hálás.

- Nagyon fáradt vagy, vagy lenne kedved meginni még valamit?
- Mehetünk, egyáltalán nem vagyok fáradt. - mosolygok rá, mit ő is viszonoz.
- Van valami különleges oka, hogy dolgozol?
- Igen, Kook-kal és pár haverral túrázni szeretnénk a nyári szünetben, erre gyűjtök.
- Az jól hangzik. Esetleg csatlakozhatnánk Taehyung-al, akkor kevesebb lenne az összeg.
- Komolyan velünk töltenéd az idődet?
- Nem, csak veled. - néz a szemembe, és huncutságot vélek felfedezni az arcán. Ez egy olyan oldala, amit eddig még nem láttam. - Vagy...nem szeretnéd?
- Én...de, szeretlek. Vagyis szeretném! - khm, azt hiszem most égettem be magamat, de már nincs visszaút.
- Ennek örülök Csibém, azt hiszem ezt vehetem ígéretnek.

Egy ígéret, egy vallomás, melyet később ő is viszonzott, és ez által tett a világ legboldogabb emberévé.

Vége