He's my troublemaker

|ｔｗｅｎｔｙ－ｓｅｖｅｎ|

Ma volt a fiúk versenye, de nem mentem el. Haragudtam Darrenre, Masonre és magamra. Darrenre azért, mert mondtam neki, hogy ne verekedjen ő mégis elment. Masonre azért mert csalódtam benne. Magamra pedig, mert otthagytam Darrent.

Ami még rosszul esett, hogy nem keresett meg. Ethan miután tegnap haza kísért, mondta, hogy lehet hívni fog Darren.

Nem tette. És ez bántott a legjobban. Irtózatosan gyerekesen viselkedtem tegnap. Ott kellett volna maradnom vele és meghálálni, hogy megvédett, de mégsem tettem. Én önző módon elrohantam, hogy ne keljen szembe szállni a problémával.

Kopogás szakította meg a gondolataim, így rámentem a film megállítására, amit azért kapcsoltam be, hogy kikapcsoljam az agyam. Nem mentem ma iskolába, mivel anya szerint nem mehettem olyan állapotban.

— Igen?

Anya bújt be az ajtón és egy csokit adott a kezembe. Elmosolyodva bontottam ki, majd érdeklődve néztem a szemébe, amikor leült a fotelembe.

— Tudod Darren jó srác.

— Nem akarok most róla beszélni. — húztam el a számat.

— Sajnálom, de fogunk. — szögezte le, mire felvontam a szemöldököm. — Darren egy nagyon jószívű, rendes és méghozzá jóképű fiatalember. Ez volt az első összekapásotok, de ez semmi Lousia. Lesznek még sokkal nagyobb viták köztetek, de ez nem volt semmi komoly. Menj el hozzá és beszéljetek. Szegény megvédett téged, te meg lepattintottad.

— Nem pattintottam le.

— Nem? Mikor beszéltetek utoljára?

— Tegnap amikor Masonhez ment.

— Ja, tényleg nem pattintottad le. — bólintott, mire elmosolyodtam, majd szét tártam a karom.

— Soha nem volt barátom. Mit kéne tennem?

— Pont ez a jó benne. Darren egy tapasztalt fiú és szeret téged. Basszus, ha nem szeretne akkor nem jött volna el és nézte volna meg veled a Szerelmünk lapjai-t. Nem ment volna leütni azt a barmot, ha nem szeretne. — magyarázta. — Ne kételkedj benne. Azért ütötte le Martint, mert hozzád ért. És tudod miért bántotta ez?

— Mert szeret?

— Pontosan. — csapta össze a kezét.

— Amúgy Mason. Nem Martin.

— Kit érdekel? A lényeg, hogy lelett ütve. — legyintett, majd megsimította a karom. — Beszéljétek meg.

— Rendben. Igazad van. Honnan tudsz ilyen bölcsen beszélni?

— Bölcsen? — nevetett fel. — Egész végig azt hajtogattam, hogy szeret és leüt csak másik mondatban használtam. — legyintett én pedig hangosan felnevettem.

Felkeltem és a szekrényemhez léptem, hogy ruhát keressek.

— Hogyha már úgyis hozzá mész, akkor hívd meg szentestére.

— Mi? — fordultam felé, mire megvonta a vállát.

— David is jön, akkor jöjjön ő is. Fogjanak össze a D-k. — szorította ökölbe a kezét, mire összehúztam a szemöldököm. Már épp nyitottam a számat, amikor megrázta a fejét és mondta, hogy mennie kell, mert muffint süt és vagy húsz perce nem nézett rájuk. Reméljük a konyha megvan még.

Felkaptam magamra egy fekete pulcsit és egy sötét kék farmert. Magamra vettem egy barna sapkát, ami eltakarta a kissé kócos hajam, majd sietve felkaptam a kabátom.

A konyhába lépve néztem, ahogy anya a fejét vakarva nézi a megégett sütiket.

— Lehet az íze jó.