Epilógus

2.1K 122 5
                                    


Másnap reggel a szüleim kora reggel mentek dolgozni. Még mindig nagyon haragudtam apára. Szerencsére anya is engem támogat így nem vagyok egyedül. Leonról tegnap óta nem hallottam. Nem jelentkezett. Nem is hívott, nem küldött üzenetet sem és el sem jött. Gondolom már nem érdeklem őt. El van az ő kis barátnőcskéjével.. 

Lementem a konyhába és megettem a reggelimet amit anya hagyott nekem. Elmostam a tányéromat majd felmentem és felöltöztem. Összekötöttem a hajamat is és lementem. Leültem a kanapéra és csengettek. Szuper.. állhatok fel. Az ajtóhoz mentem majd kinyitottam. 

-Gyere.. -tekintetével végig mért- hercegnőm..

-Hol hagytad a barátnődet? -kérdeztem gúnyosan, karba tett kézzel.

-Itt áll előttem a barátnőm. És nem akarom itt hagyni. -jött közelebb.

-És Alice? 

-Alice csak... csak hiányzott, de rá kellett jönnünk, hogy már egyikünk sem szereti a másikat. Én téged szeretlek. - fogta meg a kezemet.

-Én is szeretlek.. -mosolyodtam el. Elengedte kezemet és a derekamnál fogva magához húzott. Megcsókolt. Csókunk közben bele túrtam dús tincseibe, ő pedig fenekembe markolt.

-Gyere velem.. -szakította meg csókunkat.

-Hová? -suttogtam ajkaira.

-Majd meglátod. Hidd el tetszeni fog. -fogta meg újra a kezemet. Bólintottam. Kifelé kezdett el húzni. Bezártam az ajtót és beültem mellé a kocsiba. Útközben nem szóltunk egymáshoz. Néha találkozott a tekintetünk és elmosolyodtunk. Többnyire az ablakon át lévő külvilágot figyeltem. Egy jó ideig autókáztunk aztán leállt a motor. Tekintetem az övébe fúrtam.

-Megjöttünk? -kérdeztem.

-Meg. -válaszolt majd kicsatolta magát és kiszállt. Én is ezt tettem. Odajött hozzám, megfogta a kezemet és maga után húzott. Bementünk valami erdőbe. 

-Hova megyünk? -szorítottam meg a kezét ugyanis majdnem elestem egy faágban.

-Mindjárt megtudod. Csak két perc.. -fordult hátra majd újra előre szegezte tekintetét. Kb két perc múlva tényleg odaértünk. Kiértünk egy tisztásra ahol volt egy gyönyörű, nagy tó. A nap sugarai gyönyörűen megvilágították a tó felszínét. A tó csillogott mint a mesékben. Egy-két madár a tó közelében járkált vagy repülgetett. A bokrok körül ezer színes virág amik sokkal szebbé teszik a helyet. Varázslatos..

-Gyönyörű ez a hely.. -képedtem el.

-Tudtam, hogy tetszeni fog. -ült le a fűbe.

-Miért hoztál ide? -ültem le mellé. Átkarolt.

-Mert szeretlek. Mert veled szeretnék lenni. Mert rajtam kívül csak te tudod, hogy létezik ez a hely. Hidd el, Alice nekem semmit sem jelent már. Csak egy hirtelen fellángolás volt. Én téged szeretlek. -nézett szemeimbe.

-Imádom amikor csillognak a szemeid.. -mosolyogtam.

-Csak akkor csillognak ha rád nézek.. Szeretlek.. -csókolt meg.

 Nem hittem volna, hogy ez is megtörténhet velem. Elrabolnak, szerelmes leszek, elveszett leszek, összetört majd ismét boldog. Boldog vagyok, hogy van nekem Leon. Csak ő ért meg engem. Felbecsülhetetlen érzés szeretni valakit. Főleg ha az a valaki szeret téged. Csak ez számít. Csak ő és én. Mert mi elraboltuk egymás szívét. Elrabolva szerettem belé..

The end


Köszönöm, hogy végig olvastátok! Remélem tetszett ez a történet és átéreztétek azokat az érzéseket amelyeket próbáltam éreztetni. Ez az első happy end-es történetem, ám nem kizárt, hogy lesz harmadik évad! Még kiderül. Szólok mindenképpen ha lesz, ha nem. Mégegyszer köszönöm a sok megtekintést és voteot!  LEONVICA FOREVER   <3 Sziasztok..


UI: A másik blogomba se felejtsetek el benézni!!

ElrabolvaDonde viven las historias. Descúbrelo ahora