Summer Camp ⇝ MAGCON

➹2.9; Home.

Sziasztoooook
Remélem tetszeni fog ez a rész, whohoho😌💁🏻💜

1. kit/kiket shippeltek?
2. ki a kedvencetek?😏🎀

Blair

Visszatérve Californiába rám zúdult a fájdalom és bűntudat... mégjobban.
Alig bírtam elhinni, hogy tényleg meghalt. Még csak 12 éves! Előtte állt az egész élet.
Éppen a könnyeimet próbáltam visszanyelni, amikor hirtelen megcsörrent a mobilom.

– Halló? – szóltam bele hisztérikusan.

– Blair Wheeler? – kérdezett vissza a másik fél.

– Igen, én lennék – morogtam.

– Rick sheriff vagyok, és eljöttem megnézni az öcséd holttestét, mert valami gyanús volt, ami rögtön kiderült miért. Ide tudsz jönni? Kennedy Hospital – hadarta el a címet a sheriff.

Letettem a telefont, s bőröndöstül indultam a kórház felé.
Útközben azon gondolkodtam, vajon mi van a többiekkel, hisz ők maradtak Hawaiiban holnapig, mert külön megkértem őket, hogy miattam ne szervezzék át a programot.

Sosem vesztettem el egyik családtagomat sem. Egyszer anyunak epilepsziás rohama volt, apunak pedig agyrázkódása, de ezen kívül semmi. Belegondolva elég szar lehet Alysának, bár ez nem azt jelenti, hogy akkor most megöli valaki testvérét. Cortez most szakított vele, ahogy elnézem ezt őt nem nagyon érdekli, és máris "beleszeretett" Dylan egyik haverjába.

Miközben gondolkoztam, megérkeztem a célhoz, aminek bejáratánál Rick állt.

– Kövess engem, de nem erre megyünk. Van egy másik bejárat – mutatott egyenesen.

Mint egy film, amit  a Netflixen adnak.

Vállat vontam, s tettem amire kért, szedtem a lábaimat, míg be nem nyitott egy számomra ismeretlen helyre.
Rick sóhajtott, és odabökött a holttestre.
Fintorogva néztem, ahogy elkezdte felvágni a hasát, aminek belseje... ki volt tömve Ez valami vicc?

– Akkor beigazolódott a gyanúm – rázta meg a fejét hitetlenkedve Rick.

– Tuti köze van Dr. Brennernek ehhez – motyogtam, s ráébredtem, hogy az életem hirtelen átment egy krimibe.

– Legalább él az öcséd... – tárta szét a karját a sheriff.

– Lehet a laboratóriumba van... Oda kell mennem – kiáltottam hevesen.

– Blair, neked ez túl veszélyes, holnap után iskola van. Én elmegyek – szólt közbe Rick.

– Az öcsémről van szó! Muszáj odamennem! – mondtam hisztérikusan.

– Attól még túl veszélyes, és még mindig iskolába jársz – a sheriff fürkészve nézte a reakcióm.

– Jó. Oké. Hazamegyek, de amint jutott valamire, hívjon! – parancsoltam, s hazafele vettem az irányt.

Másnap megérkezett Nash és Cameron, Dylan és Alysa ismeretlen udvarlója.
Hezitáltam, hogy lemenjek-e, de féltem, szerencsére anyu időben jött, és vele sétáltam le.

– Mi volt ma? – kérdezte szomorúan, mire mindenki felém nézett.

– Megvan Alysa telefonszáma? – kérdeztem vissza.

– Igen. De minek az neked? – nézett rám értetlenül anya.

– Csak diktáld, nagyon fontos – suttogtam, mire odaadott egy cetlit, amiről beírtam a számokat, és tárcsázni kezdtem.

– Halló? – szólt bele Alysa.

– Dolgozol még Brennerrel? – fontam össze a karom magam előtt.

– Szia, Blair. És.. nem már nem – mondta.

– Érdekes, épp most találtam meg a hamis-Mike holttestét – nevettem fel erőltetetten.

– Micsoda? – motyogta.

– Az öcsém nem halott, csak valaki elhitette velünk, hogy az – magyaráztam.

– Lehet, hogy tényleg Brenner volt. Nem tudom... – sóhajtott.

– Mindegy. Szia, Alysa – tettem le a telefont, aminek következtében anya rohant hívni aput, Cameron pedig megkönnyebbülten ölelt állt.

– Baj, ha Jared és Dylan itt maradnak? – kérdezte Nash.

– Nem – vágtam rá.

– Jó, mert Dylan nem tud hol aludni, a te szobádban meg van egy plusz ágy – mosolyodott el Grier.
Felvont szemöldökkel néztem Dylanre, aki kaján vigyorral nézte a padlót. Hah.

– Ah. Oké, legyen – adtam be a derekam.

Este gyorsan elraktam azokat a dolgokat, amiket féltem eddig eltenni Dylanről. Milyen ciki lenne már, ha látta volna őket. Azonban a legszebb közös képünket otthagytam. Mennyire hiányzik ...
Hirtelen kinyitódott az ajtó, én pedig felültem az ágyamra.

– Azta, ez az ágy elég jó lesz. Kösz, B – Dylan elismerően nézett a különágyra.

– Nincsmit. Öhm. Én lefekszem – jelentettem ki, mire Dylan megfordult és megakadt a tekintete a közös képen.
Zihált azon, hogy mit mondjon, helyette csak elmosolyodott.

– Ez nekem is megvan.

– Ja – bólintottam, s készültem lekapcsolni a lámpát.

– Blair! – suttogta Dylan.

– Hm? – nyögtem.

– Tuti nem alszol. Fél tíz van, te pedig képtelen vagy aludni éjfél előtt – éreztem, hogy vigyorog. Túl jól ismer.
Ezt is szerettem benne a legjobban, hogy mindent tudott rólam, ahogy én is róla. Szép emlék. Mindegy.

– Megpróbálok – legyintettem.

– Megnézem az albumod – kelt fel az ágyból, mire felugrottam, és nekiestem.

– Békén hagyod! – visítottam.

– Nyugi, csak megnézem – nevetett fel.

Mikor növünk már ki ebből...
És már együtt se vagyunk...