Summer Camp ⇝ MAGCON

➹2.10

Sziasztok😏💗
Itt a következő rész, remélem tetszik, bár szerintem egyre unalmasabb vagyok😂😖

Blair

A látszat csal.
Dylannel már a szakításunk óta nem vagyunk fényes viszonyban. Tegnap valószínű Nobelt kapott, vagy valami irtó happy dolog történt vele, mert különben nem lett volna kedves. Mike eltűnése valamiért nagyon érdekelte, pedig nyílt titok, hogy az öcsém utálta őt.

A kapcsolatunkat nem csak én rontottam el. Dylan már jóval az én "félreértésem" előtt tönkrement ez az egész. A sok lány és bulizások, a Menő státusz a suliban... Ezek mind elvakították a ténytől, hogy járunk. Bezzeg amikor Mike megmondta, hogy játszadozik velem, meg csak valakit féltékennyé akar tenni, én hülyének néztem. Bárcsak előkerülne...

Másnap ,,boldogan" ébredtem a tudattal, hogy iskola van. Milyen jó is a gimis élet...

– Anyu, ma lacrosse meccs van, szóval később jövök – kiáltottam.

– Rendben – reagálta le anyu a mondandómat.

– Rick nem hívott? – torpantam meg az ajtóban.

– Nem – válaszolta anya tömören.

Tehát így indult a nap.
A suli előtt Nash várt rám, ki tudja milyen okból, mert amint meglátott hátrálni kezdett, de én felvont szemöldökkel figyeltem mindezt.

– Na, jó. Figyelj. Casey nem tud résztvenni a meccsen, beugrasz helyette? Tudsz lacrossozni azt mondtad! – Nash hadart, így alig értettem mit mond.

– Muszáj? – kérdeztem.

– Rajtad áll a csapat sorsa. Nem győzhet a Devonford – rázta a fejét Nash, amolyan " megölnek, ha nem helyettesíted a csajt" – stílusban.

– Ah. Rendben. Most megyek órára – intettem, s besiettem az iskolába.

Bent Nathanék és Dylan ácsorgott közvetlenül a bejáratnál, megúszhattam volna az egészet anélkül, hogy baj lenne, ha Rosalie, az egyik főribi és a lacrosse csapat kapitánya rám nem ordít.

– Blair!

Megrökönyödve fordultam hátra.

– Igen?

– Ajánlom, hogy gyere a meccsre, és játsz – rivallt rám.

– Ott leszek – válaszoltam gyorsan.

– Jó. Remélem hasznodat vesszük – díjazott meg egy lesajnáló nézéssel, és elsétált.

Miért van az, hogy az összes liba lenézi a tőlük különböző lányokat? Egyszer úgy fejbeütném őket egy focilabdával.

A meccs fél háromkor kezdődik.
Idegesen léptem be az öltözőbe, és vettem fel a mezemet.

– Hogy szereztél ilyen könnyen? – mutatott a mezemre egy lány.

– Rosalie szerezte – vágtam rá csípőből.

– Mondd, hogy nem vagytok barátnők – meredt rám elképedve a lány.

– Nem, ne aggódj – legyintettem.

Beállt a csend, amit az ismeretlen lány tört meg:

– Te Dylan ex csaja vagy, nem?

Na, szuper.

– Igen... – motyogtam elhaló hangon.

– Ó, bocsánat, ez érzékeny téma lehet. Egyébként Nika vagyok. Nika Wellesley – mutatkozott be.
Á, Wellesley a csaj...

– Blair Wheeler – mosolyodtam el, mire Nika szomorúan nézett rám.

– Mike, az eltűnt fiú az öcséd, ugye? – kérdezte félénken.

Bólintottam, majd megsimította a karom, és kivonultunk az öltözőböl.
A pálya hatalmas, de engem a sok néző látványa hökkentett meg. Szinte az egész suli itt van! Látom Cameront és Nasht. Nathanékat. Dylant. Alysát. Cortezt. És... Jessicáékat. Na ne!

Döbbenten néztem végig a tömeget, s hirtelen egy kéz tűnt fel a szemem előtt.

– Itt az ütőd, B – nyújtotta felém Nika az eszközt.

– Huh – fújtam ki magam.

– Ne aggódj. A fő az, hogy koncentrálj – nyugtatott Wellesley.
Hát, köszi. Azt hiszem.

A bíró megfújta sípot, a meccs pedig elkezdődött. A labda Rosalie ütőjébe került, aki átpasszolta nekem. Az összes Devonfordos megindult felém, mire lehunytam egy pillanatra a szemem.
A fő, hogy koncentrálj.
Rohanni kezdtem, és nagy erővel elhajítottam a labdát, ami... a kapuba ment. Micsoda?
A nézők egyszerre kezdtek el ujjongani, felém pedig Rosalie és Nika igyekezett.

– Azta, Blair! Ez nagyon jó volt! – ujjongott Rosalie.

– Wow, B – ugrott a nyakamba Nika, mire boldogan néztem körbe.

Valami sikerült.

Délután haza is érkeztem, ahol anyu várt.

– Felhívott Rick – kezdte.

– És? – csillant fel a szemem.

– Mike nincs ott, de Rick ezt megtalálta – adott anya a kezembe egy.. karkötőt.
Én csináltam az öcsémnek, még két évvel ezelőtt. Mindig hordta...

Minden boldogságom alábbhagyott, és éreztem ahogy újra elszomorodom.
Hirtelen beléptek a többiek.

– Sziasztok! – kiáltotta Cameron.

Anyu elment a bevásárlóközpontba, én pedig lehuppantam a kanapéra.

– Van popcorn? – kérdezte Dylan.

– Szinte már itt laksz, basszus. Találd már meg azt a nyomorult szekrényt, ahol van – sziszegtem.

– Nyugodj már meg, Blair. Látod, ez a baj veled – indult meg a konyha felé.

– Mi? Dylan mindenttudó Wellesley. Mi a baj velem? Hogy nem járok bulikba? Hogy nem pasizom? Hogy nem fekszek össze senkivel? Hogy egyszer nem minden rólad szól? – csattantam fel.

Dylan pislogás nélkül meredt rám.

– Nem fejeztem be a mondatot –

– Kit érdekel? Engem aztán nem. Szolgáld ki magad – biccentettem, s megindultam a konyha felé.

– Mikeról van szó? – lépett mellém.

Sóhajtottam.

– Nincs a laboratóriumban... Csak a karkötőt találták meg... – szipogtam.

– Azt hiszem tudom, hol lehet – mondta.

– Igen? Mégis hol? – suttogtam.

– Dr. Brenner faházában. Oda sietett Alysa is – válaszolta, amikor...