Bíborfény | ✓

|| 1. Fejezet ||

A lány

˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙

Kabátom cipzárját birizgálva indultam neki az útnak, mint általában a novemberi idő, most is kifogott a városon. Hideg, vérfagyasztó szelek suhantak végig az utcákon, összehúztam magamon a kabátomat és tovább küzdöttem a szelek ellen. Hátamat erősen nyomták a rendesen megpakolt táskák, legszívesebben felpattantam volna egy buszra, de itt még az is luxusnak számított, ha egyáltalán két óránkét eljárt egy busz. Hajamat egy vastag kötött sapka alá bújtatva lépkedtem át a kirakott ösvényen. A Woodburn Gimnázium parkolója előtt temérdek kocsi parkolt, egyik szebb volt, mint a másik, egyetlen kocsi mégis kitűnt a sok vadonatúj, csillámló autó közül. Méregzöld színével lehajrázta az összeset, két hosszú, fehér vonal díszítette. Csillámlott a napfényben. Kissé megviselték az évek, mégis tökéletesen tartotta magát, gazdája az életénél is jobban szerethette a kocsit.

Sóhajtva vezettem le róla a szemeimet és inkább az elém táruló látványt figyeltem. A hatalmas épület a megszokott vörös színeiben tündökölt, a vaskos, ódon vaskapu nyekeregve nyílt ki. Mögötte azonnal feltárult elém a megszokott pezsgés, temérdek diák és tanár nyüzsgött a folyosókon, alig bírtam elszlalomozni közöttük, kismilliószor tapostak a lábamra, de nem szólaltam meg. Mikor átvergődtem a csomóponton zihálva vezettem vissza a szemeimet a nyüzsgő kavalkádra.

Egy hatalmas sötétkék tömeg, a fiúk testét egyszerű fehér ing, rajta egy tengerészkék pulcsival és végezetül az egészet megspékelték egy gyönyörűen kidolgozott öltönnyel, a nadrágjuk egyszerű fekete színekben pompázott. A lányoknak már könnyebb dolguk volt, egy fehér inget kellett hordanunk hozzá egy fekete színű szoknyát - vagy nadrágot-, az ingünkre egy kék színű O betű volt felvarrva, benne az államunkat jellemző sötét fenyőkkel.

Először furcsának találtam azt, hogy a modern korokban egyenruhát kell hordanunk, de sokkban megkönnyítette a dolgunkat. Nem kellett reggelente azon agyalni, hogy mit hordjunk, hisz megvolt szabva az öltözékünk. Levettem a sapkámat és hosszú vörös hajamat rázogatva lépkedtem le a lépcsőkön, melyek egyenesen a szekrényemhez vezettek, bepakoltam a ruháimat, mikor egy test verődött mellém. Korom fekete haj és hozzá tökéletesen passzoló égkék szemek, ajkait összeszorítva bámulta a rengeteget. Karjait összefonta a mellkasa alatt és halk nyöszörgéseket hallatva döntötte fejét a barna, rozsdás szekrényeknek. Egészen megviselt volt az iskola.

Lábait keresztbe téve forgatta meg szemeit, mikor elhaladt előttünk egy nagyobb csapat lány.

- Gyűlölöm ezeket a ribancokat – dünnyögte az orra alatt, szemeit egyenesen rám vezetve.

A lányok után nézve semmi különöset nem láttam bennük, egyszerű egyenruhába öltözött baráti társaság. Megráztam a fejemet és egy apró mosolyra húzva az ajkaimat bezártam a szekrény ajtaját.

- Kit nem gyűlölsz te egyáltalán?

A lány egyszerűen elhúzta a száját és mókásan elnevette magát.

- Jó kérdés.

- Szóval akkor engem is gyűlölsz? – vontam fel a szemöldökömet, Daria megrázta rövidre vágott haját és felnevetett.

- Te vagy az egyetlen kivétel – kacsintott, majd gyorsan szedve a lábait bekanyarodott az egyik folyosóra. Visszanézve intett nekem egyet, könyveit a melléhez szorítva rohant le a lépcsőn.

Az én utam viszont felfele vezetett. Megigazítottam az ingemet és a lépcsőfokokat kettesével szelve rohantam fel az emeletre, az ablakokon vastag réteg por húzódott, a lépcsők kanyarulatánál régi kőből faragott szobrok sorakoztak, néhányuk szeme visszataszítóan méregetett. Megborzongtam. Hirtelen egy barna kobak tűnt fel mellettem. Ajkait rágcsálva húzta fel mind két vállára a hátizsákját, haját egy laza copfba fogta, tincsei libegtek utána. Együtt jártunk irodalomra, mivel mindketten rajongtunk a tantárgyért, ebben az évben plusz óraszámként vettük fel.