Bíborfény | ✓

|| 12. Fejezet ||

A fiú

...........................................

Miután ledobtam Abbyt, agyam még mindig körülötte forgott. Csintalan mosolyán és makacs barna szemein, melyek minden alkalommal elkápráztattak. Sóhajtva döntöttem fejemet a kormánynak és felnéztem a hatalmas villára, amit a saját otthonomnak kéne hívnom. Mégis inkább egy gyönyörű börtönhöz tudnám hasonlítani.

Apám éjjfekete Bugattija a felhajtón parkolt, mellette Norton félreismerhetetlen kocsija terpeszkedett. A sok vadonatúj autó között azonnal kirítt az én 67-es Mustangom, ami dörmögő hangot hallatva vonult végig a többi között. Mikor leállítottam a motort szemeimmel a hatalmas oszlopokra lestem és az éppen belépő vendégekre. Gyűlöltem az ilyen estéket, ahol tisztára nyalt emberek egymást próbálják túlharsogni az okos beszólásaikkal. Azok a kedvesnek tűnő mosolyok, melyek mögött egy ördögi természet lapult meg. Kirázott a hideg, csupán a gondolatra is.

Hirtelen felindulásól megérintettem a nyakamat, pontosan ott, ahol alig pár perce még egy selymes ujj helyezkedett el. Apró mosolyra görbültek az ajkaim, majd kiléptem a kocsiból. Mély lélegzetet véve sétáltam az ajtó elé, mikor ujjaim a csengőhöz értek az ajtó kitárult és egy gyönyörű fekete ruhába bújtatott, szőke hajú lány pillantott rám. Vörösre festett ajkai kiemelkedtek egyébként hófehér bőréből, elegáns hullámok keretezték angyali arcát.

Ajkait mosolyra görbítette és széttárta a karját.

- Hello!

Hangja angyali tónusokat ütött meg, furcsa érzéseket keltett bennem, de ezt az egészet betudtam annak, hogy kinézetre egy gyönyörű lány állt előttem. Ruhája ott tapadt testére, ahol kell, nem beszélve mély dekoltázsáról. Nagyot nyelve mosolyogtam rá.

- Hello, Nolan vagyok, azt hiszem mi még nem igazán találkoztunk.

- Lynn vagyok, gondolom a szüleimet ismered. Josh és Emily Fritz.

A Fritz család említésére arcom torz grimaszba borult, de Lynn erről tudomást sem szerezve, megigazította méregdrága ruháját. Jobban megfigyelve már nem is tűnt túlságosan csábítónak. Eddig mesésnek hitt kék szemei nem is a saját színükben pompáztak, az apró kontaktlencsének a körvonalai kirajzolódtak a halvány fényben. Az egész lány túlságosan műnek tűnt, megráztam a fejemet és az akasztóra helyeztem a kabátomat. Meghagyom a lányt Nortonnak, ő úgy is ugrik az ilyen fajtákra.

Lynn mellém érve, hatalmas sarkain billedezve kísért be a napaliba, mintha nem tudtam volna, hogy mi hol található.

Szüleim a hatalmas asztal körül ültek és szemeim megakadtak a Fritz család kinyalt tagjain. A legidősebb fiúgyermekük Gerard Fritz volt, aki apja ki nem állhatatlan gőgös modorát örökölte, a középső lányuk Zora Fritz, húgához hasonlóan ő is az eléggé dekoratív lányokhoz tartozott, pezsgős poharát mélyvörös ajkaihoz illesztve figyelte a szülők mély diskurálását.

Anyám az asztalfő melletti széken foglalt helyet egy saját szabóval varratott fehér selyem kosztümben, arca virágzott, ajkai hamis mosolyra görbültek, kuncogva szorította meg apám kezét.

A férfi vontatottan rám emelte szürke szemeit, tőle örököltem őket. Hosszú szakáll borította az állát, míg ujjain gyűrűk ezrei sorakoztak, különböző drága kövekkel a belsejükben, a gyengeségei voltak. Élesen elvigyorodott és szívélyesen kitárta a karjait. Norton megfordult és sóhajtva elmosolyodott, de ő tiszta szívből.

- Na, végre Nolan! – pattant fel helyéről anya és szégyenkezve lesimított egy ráncot a szoknyájáról. – Egyszer nem bírnád betartani az időt? – sziszegte a fülembe, mikor a többiek előtt éppen egy „szeretetteljes" ölelésben részesített. Csontos ujjai a bőrömbe vájtak. – Egyszer kérünk meg tőled valamit és még azt is elrontod – sopánkodott. Bársonyos arcára egy aggodalmas mosolyt húzott és "jó anya" lévén Nortonnal szembe ültetett. Zora csillogó tekintettel mért végig, addig húga Nortont figyelte.