Bíborfény | ✓

|| 55. Fejezet ||

A lány

..........................

Kavarogtak a gondolataim. Egyrészt mert miután Nolan elhúzta a csíkot rossz érzés támadt bennem, másrészt még mindig az elmémben motoszkált az álom, vagy emlék.

A matracon gubbasztottam, Viktor előttem guggolt és próbálta letörölni az arcomról a könnyeket. Abban a pillanatban, amint beszámoltam nekik az emlékemről, megrohamozott a tudat miszerint anya halott. Hogy apa halott.

Hogy nincs családom.

Daria átölelt, fejét a vállamra hajtotta és édes simításokkal próbálta kiűzni belőlem a fájdalmat. De ez egy lehetetlen próbálkozás volt, mivel a gondolataimat senki sem törölhette el.

- Anyukádnak köze volt a gyilkossághoz?

- Minden bizonnyal – válaszolt helyettem Viktor és szúrós pillantást vetett Nortonra. A srác elkáromkodta magát és kivánszorgott a telefonját szorongatva.

Hallottam kintről a hangját, de nem bírtam arra koncentrálni. A barátaimra pillantottam és szipogva elzártam a gondolatot egy mély ládában, messze a tudatomtól.

- Minden rendben? – mosolyodott el Viktor és mellém huppanva hagyta, hogy tonnás fejemet a vállaira hajtva elmormoljak egy halk köszönömöt. Mert tényleg hálás voltam nekik.

- Semmi sincs rendben – motyogtam, de azért elmosolyodtam. Felnéztem sötét szemeibe, miközben Daria ujjait szorongattam. – Véget kell vetnünk ennek az egésznek. Véget kell vetnünk a gyilkolásnak. Nem bírok így élni – suttogtam. Norton becsapta maga mögött az ajtót és idegesen a hajába túrt.

- Minden el van baszva.

- Azt hiszem most az egyszer igazad van – szólalt meg Daria, majd hatra dőlve hagyta, hogy az ablakon becsusszanó napfény jobb kedvre derítse.

. . .

Az iskolában minden olyan megszokott volt.

A tanárok komoran szelték át a folyosókat, diákseregek tömörültek a szekrénynél és senki sem ejtett szót a gyilkosságról. Mindenki elrejtette agyának egy mély zugába, hogy még csak a kísértés se legyen meg. Átvágtam a kék tömegen, oldalra pillantottam, ahol Mr. Hamilton és Ms. Wayn a falnak dőlve beszélgetett. A tanárnő mosolyogva túrt rövid hajába, miközben magassarkúba bujtatott lábát összevissza dobálta. Ez a mozdulat egyáltalán nem illett a ruhájához, sem pedig magához a nőhöz. Hirtelen mindketten felém kapták a pillantásukat. Arcom azonnal égni kezdett, de nem hagyhattam veszni az ügyet.

Mély levegőt vettem és a rozoga szekrények és az ajtók mellett elhaladva megközelítettem a matek tanáromat. Ms. Wayn felvont szemöldökkel figyelte a lépteimet, amik egyáltalán nem férhettek meg az ő kecses mozdulatai mellet. Mr. Hamilton látva, hogy a matek tanáromat keresem, gyorsan elhúzta a csíkot.

- Ms. Gilbert! Micsoda véletlen, pont önről volt szó!

- Emlegetett szamár? – egy gyenge poént eresztettem ki az ajkaim közül. Wayn egy gúnyos vigyort villantott felém.

- Gondolom a matematika korrepetációval kapcsolatban van kérdése.

Összevontam a szemöldökömet és kissé hátrébb léptem, éreztem erős parfümjének illatát. Valamiért nem éreztem biztonságba magamat mellette.