Bíborfény | ✓

|| 22. Fejezet ||

A fiú

....................................

Viktor nevetve követett, miközben én hitetlenül bámultam azon az ócska ajtón lógó névsort. Elegem volt belőle, hogy az utóbbi időben semmi sem úgy alakult, ahogyan azt én akartam. Szenvedtem apán kegyetlen haragja miatt, anyám leócsárolt és még erre a hülye bálra is beválasztottak, de így se amellé a lány mellé, akivel igazán szívesen táncoltam volna.

Ismertem Teressa Greenmantelt, szörnyen aranyos lány volt, hisz már nem kevésszer akadtunk össze egy-egy bulin, de naiv volt. Amíg Abby agya hihetetlenül gyorsan pörgött és a naivnak sem mondanám, addig Teressa egy rózsaszín álomvilágban lubickolt és megrökönyödve kereste a szőke hercegét. Régről tudom, hogy a csaj oda van értem, párszor ki is használtam ezt, ám a tetteim után folyton az a nyavalyás bűntudat mardosta a testemet.

Sóhajtva mentem fel és egy szót sem akartam szólni senkihez. Lehet rosszabb voltam, mint egy óvodás, de az életem rohadt szar volt. Átfurakodtam a diákok tömkelege között és azon agyaltam, hogy miképp verjem agyon Toddot, hogy a szerepe valamilyen okból rám ruházódjon, persze ekkor eszembe jutott Abby szemtelen vigyora, ahogy a képembe vágja, hogy Todd igenis jó pár neki.

Megforgattam a szemeimet és kiléptem a hideg levegőre, összehúztam magamon a kabátot és mögém lesve észrevettem, hogy Viktor teljesen eltűnt. Fogalmam sem volt, hogy merre maradt le ezért a kocsimban helyet foglalva bámultam a bejárati ajtón kiáramló veszettül nagy sereget.

A nap hosszú és lágy sugarai becsöppentek a szélvédőn keresztül és egy kegyes anyához híven cirógatta meg a bőrömet, az alkatrészeket gyönyörű arany mázzal fedte be. Az ég tökéletesen kék volt, látni engedte a fekete varjakat, akik károgva csoportosultak egyre nagyobb csapatba, megdörzsöltem az arcomat és a telefonomat előhalászva beindítottam a motort. Ha tovább kellett volna ott állnom, azt hiszem teljesen megőrülök. De egy kecsesen mozgó csípő megakadályozott abban, hogy kihajtsak a parkolóból. A tükörre ragadva figyeltem Abbyt, aki éppen egy idegen sráchoz beszélt, ajkait beszívta és apró vörös foltokkal az arcán nézett fel a fiúra, akinek az arca túlságosan ismerős volt.

Alex Moyegard.

Régről ismertem a srácot, azt hiszem együtt jártunk általánosba, már akkor sem volt szimpatikus. Vonzotta a lányokat, talán sötét, jellegzetesen jégkék szemei és a hozzá tökéletesen passzoló sötétfekete hajzuhatag, ami göndörödő tincsekbe torkollott a tarkójánál? Fogalmam sem volt, de nem csíptem. Az arcán ott ült az arrogáns, kékvérű vigyor. Zsebei régóta telve voltak pénzzel, apja nyalta ki a seggét.

Idegesen pattogott a kezem a kormányon, ha oda mennék mit gondolnának rólam? Egyáltalán miért idegeskedtem, mikor nem is volt köztünk semmi, talán még barátjának sem gondolt. De, amikor Alex keze kisöpört egy tincset a lány arcából pattant bennem valami, idegesen ugrottam ki a kocsiból és magamra nézve a Mustang ablakából.

Abby folyamatosan elrántotta magát az érintéseim elől, de azt engedi, hogy egy idegen simogassa az arcát? Mégis miért utált engem és miért hitt Alexnek, aki kanosabb volt egy kakasnál is. Megigazítottam az egyenruhám nyakkendőjét és zsebembe csúsztattam az ujjaimat, amint lépteimmel elég közel értem hozzájuk Alex felkapta a fejét. Nyakán hevesen lüktetett egy ér, összevont szemöldökkel mért végig.

- Nolan Lee! Micsoda meglepetés – vigyorodott el erőltetetten és egy lépést hátrált a lánytól, kék szemei túlságosan furcsák voltak. Ahogy a lányok mondanák, szép volt. Kihúzta magát és felnézett egy éppen elreppenő varjúra.