Bíborfény | ✓

|| 8. Fejezet ||

A fiú

.........................................

Talán életem legnehezebb estéjén voltam túl, képtelen voltam egy szemhunyásnyit is aludni, fivérem minden egyes nyögésére felkaptam a fejemet és legbelül rettegtem attól, hogy talán ez az este volt az utolsó, amit élve töltött. Viktor sem hunyta le a szemét, a saját ágyában feküdve figyelte azt, hogy Norton miként fordul át a másik oldalára, miközben homlokáról csorgott az izzadtság.

Todd végig csendben volt, egyszer sem szólalt meg és tiszteltem ezért, végül is gyűlölte a bátyámat, egymás életét próbálták minél többször megkeseríteni. Mikor a nap előbújt a horizont vízszintes vonala alól a halvány sugarak azonnal betörtek a szobába, ami ezáltal azonnal fényleni kezdett. Szívem megvonaglott a látványra, Norton nyöszörögve húzta a fejére a takarót, majd elmotyogva valamit, lassan felnyitotta a szemeit. Viktor már az ágya mellett állt összefont karokkal, szemeit le sem hámozta a fiúról, akinek arcán először a zavarodottság, majd a rosszullét tükröződött.

Todd egy szó nélkül lemászott az ágyról és elhúzta a függönyöket, a nyújtózkodó napfény becsordogált az ablakon. Norton sóhajtva dőlt a falnak, majd szemeit rám vezette. Elnyomott egy ásítást és megvakarta a füle tövét, egészen frissnek tűnt.

Lazán nyújtózkodott egyet, majd fintorogva kimászott az ágyából. Éreztem a zavarát, de elég jól palástolta, mintha egész életében megjátszotta volna magát, de átláttam rajta. A csontjaimban éreztem a benne tomboló érzések miatt keletkező orkánt. Megköszörültem a torkomat és halkan megszólaltam, mintha nem akartam volna kimondani a szavakat.

- Mit képzelsz magadról?

Viktor sóhajtva hanyatlott az ágyára és a tenyereibe temette az arcát, eközben a harmadik szobatársunk láthatatlanul meghúzta magát a sarokban. Sápadt arcát még inkább megfestette a fehéres fény.

Tekintetem ekkor Nortonra ugrott, aki megfagyott a mozdulataiban. Láttam a hátán dolgozó izmokat, melyek szorongása hatására először összeugrottak, később pedig szétcsúsztak, mint valami folyamatosan működő gépezet. Ujjait a hajába vezette és a padlót bámulta, ami hirtelen igen érdekes lett számára, mikor nem volt több egy rózsás árnyalatú repedezett csempénél.

- Végképp tönkre akarod magadat tenni?

Egy újabb kérdést tettem föl, de erre se válaszolt, ezúttal viszont az öklei is mozgásba kezdtek, ujjai ropogva nyúltak majd húzódtak össze. A nap lágy sugarai fekete sávokat rajzoltak hegyes arcára, fogaival az ajkait birizgálta. Egy bugyuta vigyort kent az arcára és megfordult, Viktor unottan nyögött fel és elterült az ágyon, ami a mozgás következtében egy hatalmasat reccsent.

- Nem mindegy neked?

- Ha mindegy lenne kérdezné? – vágott közbe Viktor egyik szemét lehunyva.

- Kérdezett valaki, ruszki? – fröcsögte bátyám gúnyosan.

Viktor lehunyta mindkét szemét, öklei összeszorultak, felkeltem az ágyról és betakarva a helyemet megindultam a fürdő felé, Norton mellett elhaladva sötétszürke szemeibe néztem, neki ütöttem a vállamat és bezárkóztam a szobába.

Ujjaimat ropogtatva néztem a tükörképemre, ami nem meglepő módon nyúzottnak tűnt, szemeim alatt mély karikák rengetegje húzódott, arcom sápadt és beesett, gyűlöltem az egész helyzetet, amit Norton okozott. Belecsaptam a falba, a bütykeim felsértődtek, apró patakokban csordogált le a vér a bőrömről.

Miután kiőrjöngtem magamat, elvégeztem a reggeli teendőket és tiszta fejjel húztam magamra az egyenruhát. A sötétkék zakó tökéletesen rásimult a testemre, megigazítottam a bíbor nyakkendőmet és óvatos mosolyra húztam az ajkaimat. Ilyennek kell lennie egy Leenek. Magabiztosnak és önzőnek.