Bíborfény | ✓

|| 19. Fejezet ||

A lány

...................................

A szobánkban ülve néztem a repedezett plafont, Daria elfoglalta magát azzal, hogy a telefonjáról üvöltesse a legújabb bandájának a zenéjét, legszívesebben a hajamat téptem volna, de ehelyett inkább az ujjaim közt szorongatott plüssnek számláltam meg az óráit.

Vártam arra, hogy Viktor hirtelen betoppanjon a szobába, ahogy ígérte, de sehogy sem akart megjelenni. Daria már rég feladta és inkább a tananyaggal foglalkozott, ám az én agyam sehogy sem állt rá a történelem évszámokra. Lehunytam a szemeimet. A képek óvatosan szöktek abba az üres sötétségbe, ami az íriszeim előtt lebegett. Először egy aprócska szó villant fel. Bíborfény. Vöröshalál.

- Megjöttünk! – ordította egy hang, ami elűzte a szemeim előtt felrémlett vörös betűkkel kanyarított szót.

Oldalra tekintettem és Viktor hányaveti módon felzselézett hajjal, Norton pedig laza eleganciával bitorolta magára a figyelmet. Megforgattam a szemeimet és odébb ültem, reménykedtem benne, hogy az orosz foglal helyet mellettem, de ehelyett az idősebbik Lee telepedett le mellém. Tenyereibe temette az arcát és megszólalt.

- Nolan haza jön. Nem megy el sehova, de ahogy megszokhattuk Joseph Lee kicseszett vele.

Daria kiejtette a kezéből a tollat és érdeklődve meredt a fiúra, akinek a hangja megtöltötte a szoba eddigi csöndes légterét. Lehúzta magáról a zakót vele együtt a nyakkendőjét is a szoba sarkába hajította, beletúrt a hajába és végig nézett rajtunk.

- Azt hiszem inkább elköltözött volna innen.

- Mit kell csinálnia? – szúrta közbe Viktor, aki eközben Daria ágyának keretének dőlt és szúrós szemekkel vizsgálta a másik fiút.

- Nem tudom, nem mondta el – rázta meg a fejét és kétségbeesetten felordított.

Az ajkaimba harapva kellett kinéznem az ajtóval szemben lévő ablakon, zavarban voltam, hisz az iskola egyik legmenőbb fiúja volt a szobámba és nem éppen a megszokott látványában. Úgy éreztem valamiért megnyílik előttünk. Sosem lehet ezt az arcát látni, amit nem véd vastag maszkkal, nem értettem meg, hogy miképp bír bennünk megbízni.

A takarókba dőltem és próbáltam kiűzni a fejemből az újból megjelenő apró kis szócskát. Vöröshalál.

Volt egy olyan érzésem, hogy kezdek megbolondulni. Felnéztem a többiekre, a fülemben hallottam a Mustang mély morajlását, felvont szemöldökkel álltam fel és kibámultam az ablakon, nem volt sehol az a jól ismert méregzöld autó, helyette egy üres parkoló fogadott. Visszanéztem a többiekre, Daria a telefonját bújta, majd hirtelen felnézett és megrázta a fejét.

- Mrs. Salmander őrjöng, senki sem jelentkezett a Téli bál nyitótáncára, azt mondja, hogy így maga fogja kiválasztani a gyerekeket, és ha valaki nem jelenik meg a próbákon, akkor sajnos megbuktatja tesiből. Holnap rakja fel a névsort – nézett végig rajtunk, egyik hajszálát birizgálta, aztán a szájába helyezve megszopogatta. Undorodva fordultam el.

De szemem sarkából észrevettem azt a vörös betűkkel felírt szöveget, ami alig egy perce még nem volt ott. Ijedten sikkantottam fel, de a szöveg még mindig ott volt.

a méltóságos

Daria azonnal felpattant és mellém lépve kibámult az ablakon, szemei elkerekedtek, őt követte Viktor, majd Norton. Egy autó szélvédőjére írták fel a kacskaringós betűket, valamiért túlságosan is ismerős volt az írás, de ahogy elnéztem őket, nem sikerült rájönnöm.