Bíborfény | ✓

|| 43. Fejezet ||

A lány

...................................

Nolan arca tökéletesen tükrözte a szavaiból csöpögő őszinteséget. Őszintén meglepett, hogy annyi veszekedéssel töltött nap után kibökte azt, amire szívem már napok óta sóvárgott.

Tisztán emlékszem arra, hogy hétvégén még szakítani akartam vele, de, ahogy akkor is említettem, azonnal megbántam a szavaimat. Képtelen lennék elereszteni Nolant, csupán azért, mert makacsok voltunk mindketten.

Haragudni akartam rá, mert csúnya szavakat vágott hozzám, ő pedig haragudni akart, amiatt, hogy megcsókoltam valaki mást. Hibásak voltunk mindketten, de most másra se bírtam koncentrálni csak is hívogató ajkaira. Zavartan léptem hátra és megráztam a fejemet.

- Abby?

Azokba a szürke csodákba pillantottam, ezer gomolygó felhő, és a bennük hullámzó, lassan elővillanó napfények. A szürke millió árnyalata egy mély arany színnel megspékelve. Az ajkaimba harapva csúsztattam le szemeiről a tekintetemet. Feltérképeztem hegyes arccsontját, a tarkójánál hullámzó barna tincseket, majd azokat melyek kacéran hullottak Nolan szemei elé. Sűrű szemöldökének színe megegyezett a haja lágy árnyalatával, orra ívéről legördültem egészen az ajkáig. Azokhoz a dús ajkakhoz, melyek most is selymesen puhán formálták a szavakat. Ingje kissé ráfeszült a vállaira, vékony anyaga láttatni engedte bőre karamellás árnyalatát, izmainak vonulatait. Nyakán csüngő izomkötegek megfeszültek, az ing anyaga mögé kúsztak.

Hirtelen már nem bírtam betelni vele, annyi minden volt rajta, annyi mindenen el lehetett kalandozni! Mert Nolan Lee tökéletes volt.

Ő és a sötétzöld Mustang, a lezser hajviselet, az elegáns, de mégis laza stílusa, és nem utolsó sorban lehengerlő személyisége lassan felépítette azt a tökéletes valamit, aminek a neve Nolan volt. Annyi ideig észre se vettem őt. Egy volt a tökéletesre nyalt gazdag fiúk sorából, de az nap, mikor a pincében belefutottam, valami kattant bennem. Onnantól nem csupán egy átlagos valaki volt, hanem a nagybetűs Ő.

Az én hercegem.

- Én is szeretlek – susogtam a könyveimhez hajolva. Gyorsan besöpörtem mindent a táskámba és már rohantam volna ki, de érintése maradásra kényszerített.

- Azt hiszed, hogy csak úgy megszökhetsz?

Hangja incselkedő. Hatalmasat nyelve elvigyorodtam. Végre újból az arcára simíthattam az ujjaimat. Megremegett, majd belecsókolt a tenyerembe.

- Mond ki!

- Mit?

- Mond, hogy szeretsz – duruzsolta halkan. – Mond, hogy akarsz, hogy engem akarsz!

Elnevettem magamat, de azonnal el is csendesültem. Gondosan ejtettem ki, minden egyes szót.

- Szeretlek, Nolan Lee.

Szemei felvillantak és a másodperc töredék része alatt az ajkaimra tapadt és bennem végigszánkázott egy hatalmas lavina. Széttörte a kétségeimet, elsöpörte a rossz gondolataimat, meghagyott egy gyönyörű rózsaszín világot, amibe boldogan vetettem bele magamat. Ereim megteltek szerelemmel és perzselő vággyal. Szétfeszítettek belülről, kapálóztam, bele akartam mélyeszteni a körmeimet, hogy soha többé ne bírjam kiejteni a kezeim közül.

Ajkaival puhán csókolt. Éreztem rajta a szenvedélyt, a lassan pattogó érzelmek hadát, ami átbucskázott az ő ajkáról az enyémre. Szó szerint csüngtem rajta. Olyan erővel szorítottam puha tincseit, hogy az már nekem fájt, de képtelen voltam elereszteni a hajzuhatagát.