Dahlia Hale
Hogy a pokolba kerültem egyáltalán ebbe a zűrzavarba? A fejem lángolt, a gondolataim pedig nem voltak tiszták. Valószínűleg gyilkoltam is volna, ha képes lettem volna rá, vagy alkalmam adódott volna rá. A mellettem lévő zöld szempárba nézetem, aki talán még tőlem is jobban forrt a méregtől.
- Mi a francot bámulsz? - köpi bunkón Harry, mire kicsit meghökkentem, de magabiztosságom azonnal visszatér.
- Te mi a francot bámulsz? - vágtam vissza neki ugyan olyan ellenszenves hangnemben, ahogyan ő tette. A férfi leült az egyik bőrfotelba, erősen gondolkozott, majd kis idő elteltével a mobiljával babrált. Egyszerűen tehetetlennek éreztem magam. Úgy értem teljesen. Mi a jó eget kellene tennem?
Harry agya valószínűleg folyamatosan kattogott, mert idáig éreztem és hallottam, ahogy magában szitkozódik és hevesen vette a levegőt. Erősen töprengtem, hogy ordítsak egy hatalmasat, vagy fogjam vissza magam. Az utóbbi mellett döntöttem.
- Mi folyik itt? - álltam az ablak elé, mikor a csend már kezdett felemészteni mindkettőnket, mind belülről, mind kívül.
- Nem tudom.
- Remek! - kiáltottam szarkasztikusan.
A fiú kapott egy üzenetet, ami egész biztosan nem volt jó hangulatú, hisz csak úgy a semmiből megragadta karomat, és rángatni kezdte. A kezemet olyan szintű erő érte, ami nagyon fájdalmas volt, és sikítani tudtam volna.
Ehelyett erőszakosan kiszabadultam a fogságából és jobb kezem az arcát ajándékozta meg egy hatalmas pofonnal. Látszólag meglepte Harryt, meghátrált, ezzel időt adva, hogy rohanjak.
És én rohantam, ahogy csak tudtam.
Harrynek mostanra tudnia kéne, hogy a nőket egyszerűen nem lehet irányítani, főleg nem engem.
___
- Töltsön még egyet, kérem
- Kettőt, Jimmy
A történtek óta beültem egy bárba, hogy fejemet kellőképpen kitisztítsam. Egy bárba, ami ironikus módon nem rám vallott.
Ismerős hang csapta meg a fülemet, és úgy éreztem, hogy a gyomrom felfordul. Az ital árát az asztalra raktam, s már indulni is akartam. Persze, ha tudtam volna egyáltalán, és nem nyúl utánam egy kar.
- Nem tudom, hogy ki vagy, mi vagy, és mit akarsz tőlem, de azt ajánlom, ha nem szeretnéd, hogy az arcod másik felét is beszínezzem, - mutattam a szabad kezemmel az arcának bal felére, amit még nem ütöttem meg - akkor gyorsan leveszed a kezed rólam.
- Harry vagyok.
- Nem érdekel.
- Talán kéne - olyan gyorsan magáévá tette az előtte heverő vodkát, hogy már szinte minden körülötte lévő ember érezte, ahogy a torkát égeti az alkohol, köztük én is.
- Mi a pokol bajod van? - hitetlenkedtem még mindig. Nem bírtam felfogni ennek a fiúnak a gondolatmenetét, de hogy őszinték legyünk, nem is akartam.
- Hogy mi a pokol a bajom? Jelenleg az, hogy munkám van, amit el kéne végeznem, de te hátráltatsz benne!
- Már megbocsáss?!
- Te is tudod milyen időket élünk, Dahlia - és a mai napon először egyetértettem vele valamiben. Mert nagyon is tisztában voltam a város, sőt a világ rendjével. Tudtam, hogy az emberek elszabadultak, s törvény többé már nem létezett számukra. Nem voltak többé királyok, mindenki a maga ura volt. Tehát mindennap történt valami. Valami igazán rossz.
