Dahlia Hale
- Komolyan felhívott téged? - Michael csodálkozva hallgatta, ahogy arról áradoztam neki, hogy tegnap este Sam felhívott. Annyira elegem volt egyébként, hogy mindenkivel csak telefonon tudtam beszélni...
- Igen, én is nagyon meglepődtem - kora reggel volt, de én már indulásra kész voltam. Sam elküldte a címet, ahol találkozni akart velem, én pedig gondolkodás nélkül igyekesztem a leghamarabb oda érni. De előtte mindenképp beszélnem kellett a legjobb barátommal. Nagyon hiányzott.
- Harry is veled megy? - kérdezte Michael. Nem akartam még csak a nevét sem hallani, de Michael erről nyilván nem tudhatott.
- Természetesen nem - feszült voltam, mivel újra eszembe jutottak a tegnap este történtek. Bár kimoshatnám valahogy az emlékeimből azokat a képeket. - Michael?
- Igen?
- Szeretném, ha nem hagynál többet magamra Harryvel.
- Miért? Mit csinált az az állat, csak nem bá-
- Nem, nem, dehogy! Attól félek még egy percig el kell viselnem megölöm! - háborogtam. Barátom halkan felsóhajtott, ezt annak tudtam be, hogy nem vett komolyan. Pedig a puszta kezeimmel megtudnám ölni azt a kúrafit!
- Szó sem lehet róla, hogy veletek menjek! Harry tudja a dolgát, ő meg tud védeni téged, én viszont nem
- Jó, rendben. Akkor találkozz végre velem ma.
- Oké.
____
Brooklyn utcáin sétáltam, és csak remélni tudtam, hogy nem kerülök újra bajba. Ez a hely annyi jót adott nekem régen. Végre újra érezhettem, hogy élek, de ami mostanában történt velem, nem ezt igazolja. Olyan üresnek éreztem magam, elhagyatottnak, arról pedig inkább nem is beszélnék, hogy egyáltalán nem találtam a helyem a világban. Aztán Sam hívott, és újra érezni kezdtem. Talán jóra fordul minden.
Negyed órája sétáltam, amikor az órára néztem, és még mindig volt húsz perc a kávézóig, ahol a testvéremmel találkozóm van. Úgy döntöttem nem gyaloglok tovább, hisz az csak idő vesztegetés, nekem pedig nincs valami sok belőle. Egy parkoló felé indultam, ahol egy tucat autó volt, és a Harrytől tanult módszerrel elloptam egyet. Harry. Ó, Istenem, mennyire utáltam a gondolatát is, hogy ebben a pillanatban éppen levegőt vesz! Valószínűleg a tegnap esti nagy fájdalmait piheni ki...
_
Leparkoltam az autót a megbeszélt helyhez, s azonnal rohanni kezdtem a kávézó felé. Telefonom hirtelen csörgése egy pillanatig megállított, de amikor a képernyőn felvillant Harry neve az egész készüléket kikapcsoltam, s a táskám mélyére dobtam. Senki nem zavarhatja meg az öcsémmel töltött óráimat. Még ő sem. Valószínűleg kiakadhatott, amikor felébredt, mert egy levelet hagytam neki, amin csak pár szó állt. Természetesen semmi indoklás nélkül. Nem tartozunk egymásnak semmilyen magyarázattal.
Ahogy egyre közelebb értem a presszóhoz, egyre jobban rajzolódott ki előttem Sam alakja, én pedig már alig bírtam magammal! Amint megpillantott ő is szaladt felém.
Szorosan öleltem magamhoz perceken át. Egy szó sem kellett, mert mind a ketten értettük, hogy mennyi szeretet és szomorúsag van ebben az ölelésben.
- Sam! - sírtam a vállába, mire egy apró puszit lehelt a nyakamra. Ó, Istenem, bár eltudnám mondani mennyire hiányzott ez. Mennyire hiányzott az öcsém!
