Dahlia Hale
Egész testem lüktetett az adrenalintól, a hirtelenjött vágytól pedig szinte felrobbantam. Ahogy az ajkai az enyémhez tapadtak tudtam, hogy rossz, és nagy ostobaságot követtem el, de egek, olyan jó érzéssel töltött el, amit leírni aligha lehet. Mohón nekem lökte egész testét, mire azonnal válaszoltam; beleharaptam az ajkaiba, a fején pihenő törülközőt lekaptam a hajáról.
- Utállak! - lihegte, amint hagytam levegőhöz jutni őt. Hangosan felkacagtam.
- Az érzés kölcsönös - mondtam szaggatottan, nyelve elvándorolt ajkaimról a nyakam irányába. Rég éreztem ekkora mértékű vágyat bárki iránt.
- Ez nem helyes...
- Pofa be, Harry, és csókolj már meg!
- Annyira utállak! - újabb csókot lehelt államra, én pedig automatikusan lehunytam szemeimet. - Ha megtudja akárki is, hogy megdugtalak nekem végem, ahogy neked is!
- Vállalom a kockázatot - mondtam pimaszul mosolyogva. És amikor már úgy éreztem, hogy Harry végül be adta a derekát, egy utolsó, szenvedélyes csókkal ajándékozott meg.
Elvált tőlem, és ha hagytam volna el is menekült volna. De nem volt akkora szerencséje; ahogy elfordult tőlem, azzal a lendülettel lehúztam a dereka körül pihenő törölközőt. Mintha csak számított volna erre a húzásomra, rögtön a falnak nyomott egész testével, szemeivel tanulmányozott, éreztem, ahogy lehelete szó szerint égeti a bőrömet. Majd minden szó nélkül tovább állt. Nekem pedig az állam leesett.
Percekkel később, mire a szívem már normális tempóban dobogott a mellkasomban, és gondolataimat összeszedtem, Harry visszatért, immáron teljes öltözetben. Hálát adtam az égnek, így legalább nem tudom letámadni újra.
- Én is azt akartam, amit te, de nem lett volna helyes - a kanapén fetrengtem, amikor mögém jött, óvatosan fülem mögé tűrte rakoncátlan tincseimet. Tisztában voltam a ténnyel, hogy igaza van, csak nehezemre esett bevallani, főleg azok után, hogy tagadhatatlanul kimutattam a vágyat, amit érzek iránta.
- Tudom - ez volt minden, amit mondtam. Semmi harag, semmi gúny vagy szarkasztika nélkül, egyszerűen válaszoltam neki. De egek, mennyire vágytam rá!
______
Valami bugyuta sorozatot nézett Harry a tvben -miután egy órán át üvöltözött valakivel a telefonban-, de őszintén szólva egyáltalán nem figyeltem rá, mivel a gondolataim messze jártak innen. Én és a hormonjaim is lenyugodtak idő közben. Értelmetlennek találtam az életet, az egész életemet. Miféle élet ez, amiben folyamatosan menekülni kell? Mikor lesz vége ennek a rémálomnak?
A telefonom csörgése villámcsapásként hozott vissza a rideg valóságba, Harry pontosan ugyan akkor nézett a képernyőre, akárcsak én. Megijedtem és azonnal elkaptam előle a mobilomat.
- Ki az? - mintha nem olvasta volna el...
- S-Sam
- Ne vedd fel!
- Mi? Miért ne, ő az öcsém!
- Azt mondtam, hogy rohadtul ne vedd fel azt az átkozott telefont!
- De mi van, ha valami rossz történt vele?!
- Az öcséd nem az, akinek te gondolod őt...
Hogy mondhat ilyet? Nem tud rólam, és a családomról semmit! Rohadtul nem ismer minket! Ki a fenének képzeli magát?
- Te hallod magadat, Harry? - amilyen erős vonzalmat éreztem iránta órákkal ezelőtt, olyan fajta ellenszenvet kezdtem táplálni vele szemben. - Hogy van pofád ilyet mondani nekem?
Nem hagytam reagálni, vagy elgondolkodni se mind azon, amit hozzá vágtam. Sem türelmem, sem időm nem volt. Fel kellett vennem a még mindig csörgő telefont Samnek.
- Samuel? - szóltam kétségbeesetten.
- Dahlia? Jól vagy? - a vonal másik végéről hallottam, ahogy nehezen kapkodja a levegőt. Valami történt, hangja ijedt volt, én meg automatikusan kezdtem pánikba esni.
- Igen, - egy pillanatra Harryre pillantottam, de bár ne tettem volna, úgy nézett rám, mintha a puszta kezeivel megfojtana bármelyik percben - jól vagyok.
- Remek. Figyelj rám, oké?
- Oké.
- Nem bízhatsz az Őrződben!
- Mi van? Sam, azt sem tudod ki ő! - kezdtem el veszíteni az ép elmémet. Harry ugyan ezt állította róla!
Egy pillanat erejéig azt sem tudtam, hogy mi zajlik körülöttem. A zavarodottság nem elegendő kifejezés. Higyjek egy embernek, akit szinte nem is ismerek? Vagy egy olyannak, aki évekre eltűnt az életemből és csak akkor bukkan fel újra, amikor szüksége van valamire?
- Harry Styles egy érzéketlen, vérszomjas gyilkos!
- Sam, miről beszélsz? Eltűnsz évekre és azt várod csak úgy bev-
- A legutóbbi lány, akire vigyázott holtan végezte! - nem reagáltam, hisz nem volt mit. Amikor rájött, hogy nem fog választ kapni, folytatta - Hát még mindig nem érted? Nem vagy biztonságban vele!
Amikor próbáltam Harryvel szemkontaktust létesíteni mindenhova nézett csak rám nem. Ezt követően a szobájába vonult.
- Sam, most le kell tennem
- Kérdezd meg tőle Dahlia! Kérdezd meg tőle ki volt az a lány!
Majd ezzel bontotta is vonalat. Engem pedig teljes összezavartságban hagyott. Meg sem tudtam emészteni a hallottakat.
A lépteimet Harry szobája felé szaporáztam, kopogás nélkül rátörtem.
- Meg kell kérdeznem tőled valamit - kezdtem visszafogottan. Zöld tekintetét rám emelte, majd hangos kacagásban tört ki.
- Miért? Mert a kisöcsi azt mondta?
- Miért vagy ilyen bunkó?
- Azt akarod hallani, hogy tényleg megöltem e azt a lányt? Hát akkor rohadt jó helyen jársz! - kicsit meghökkentem, talán meg is ijedtem, honnan tudta mit akarok kérdezni? Samnek igaza volt.
- Rendben
- Van különbség aközött, hogy valakit megölsz, vagy pedig nincs más választásod!
- Ki volt ő?
- A menyasszonyom
