1. Rész - Fagyi

7.6K 444 14
                                    

-Kisasszony! Nem tudna jobban vigyázni? -kérdezte idegesen az igazgató.

-Elnézést kérek. Nem láttam Önt. -motyogtam megszeppenve.

-Aigoo... ezek a mai fiatalok. Nah menjen gyorsan haza. -masszírozta orrnyergét, majd gyorsan elsietett. Magas volt, csak egy picit testesebb. Fején már látszódtak az ősz hajszálak és arcán is megjelent néhány ránc. Egyhelyben állva néztem távolodó alakját, majd mikor tisztes távolságba ért egy test csapódott nekem és kezdett el röhögni a nyakamba.

-Hát, Seo. Te aztán tudod, hogy kell bénázni már az első napon. -kuncogott Yury. -A végén még megkapod életed első fegyelmiét. -pöckölgette az arcom.

-Yah! Véletlen volt, na! És különben is!! Ő jött nekem. -durciztam, miközben elindultunk.

-De ki az, aki mint egy részeg kacsa járkált a folyosó közepén? -nézett rám a szemöldökét húzogatva.

-Ahj.... csak hagyj lógva. Inkább menjünk el valahová. Ki kell élvezni míg nem kell egy csomót tanulnunk. -sóhajtottam és elkezdtem húzni a kapu felé.

-Okszi. De akkor fagyizunk. -mutatta fel mutatóujját. Tudni kell róla, hogy ha tehetné, egész nap csak abból a hideg cukorbombából enne. Én meg, mint jóbarátnő, igyekszem valahogy leszoktatni.

-Oké. De csak ha nem leszel rosszul. -néztem rá sóhajok közben.

-Ígérem. De miért sóhajtozol úgy, mint egy öregember? -tette fel a költői kérdést, amire már nem kapott választ. Lassacskán már kint is voltunk, de persze, hogy EunHa-nak is kísérteni kellett engem.

-Nocsak, nocsak. Itt is vannak a.... -állt meg előttünk, ezzel elzárva előttünk a szabadság édes útját.

-Haj. Majd holnap meghallgatom a nagy, önbizalommal teli csipogásod. De ma ehhez nagyon nincs kedvem. -löktem arrébb és magam után vonszolva Yuryt indultam meg egy fagyizó irányába, ami két utcányira van a sulitól.

-Ugye tudod, hogy neked annyi holnap. -mondta barátnőm félve engem nézve.

-Nyugi, túlélem. Csak el ne felejtsek vinni fekete fülhallgatót. -mormogtam magamban, s azzal beállt köztünk a csend.

~~

-Kérnék egy csokisat, egy epreset, egy málnásat, egy sztacsisat, egy citromosat, meg.... -kezdte el sorolni a rendelését Yury, mikor odaérünk a fagyizóhoz.

-Ugye most csak viccelsz. 1: gyomorrontásod lesz. 2: ha így folytatod nem marad pénzed. -állítottam le gyorsan, mielőtt az egész boltot felvásárolja.

-Jaj ugyan már. Te is tudod, hogy a szüleim gazdagok. A gyomorrontásos dologban viszont igazad van. -kezdte el törni csinos kis buksiját, azon, hogy most mitévő legyen.

-Költenéd inkább a pénzed, adományokra, mint sem fagyira. -morogtam, de közbe muszáj volt mosolyognom.

-Mintha te adományoznál. -nézett rám hitetlenkedve.

-Igen is adok pénzt, de csak abba fizetek, aminek hasznát látom. Mit gondolsz, miért épült új játszótér a korházban? -vigyorogtam rá.

-Jaj mire is számítottam tőled. Csodálkozok, hogy nem vidámparkba fektettél. -nézett fel az égre, hátha onnan megjön végre az az útmutató hozzám, amit mindig is kért Istentől. -Akkor csak eper és sztracsit, legyen szíves. -mosolygott az eladóra.

-Most azt akarod ezzel mondani, hogy a vidámparkok nem érik meg? -biggyesztettem le ajkaim, miután én is kikaptam a citromos fagyim. Meleg van, naa!

-Én nem ezt mondtam. Csak azt, hogy manapság a... te korodbeliek már kicsit más fajta elfoglaltságot keresnek... sokkal... am..... érettebbet. -igyekezte beadagolni nekem, finomabban, azt amire gondolt.

-Aha. -hajtottam le a fejem. -szóval öregnek tartasz. -néztem fel rá, mire meghökkent és rám nézett, hogy tudja, most sírni fogok, vagy dühösen nekiugrani. Egyik sem találat, ugyan is nevetni kezdtem. Megnyugodva fújta ki az eddig bent tartott levegőjét, majd beleboxolt a vállamba.

-Bocsi, csak az arcohod... -röhögtem még mindig, majdnem elejtve a fagyim. -Ahogyh megálltál az fagyid evésében és ilyen kis ártatlan szemekkel rámnéztél... -fogtam fájó hasamat.

-Meg ne fulladj. -nevetett. -És mihez akarsz kezdeni azzal a fiúval? -kérdezte, amint leültünk egy padra és tovább ettük fagyink.

-Nos, még meglátom, hogy hogy bírja. -gondolkodva néztem magam elé.

-Azért vigyázz. Nem tetszik a kisugárzása. -mondta, mélyen a szemeimbe nézve.

-Olyan paranoiás vagy. -löktem meg a vállát.

-Csak elővigyázatos. -vont vállat és ette meg a tölcsér utolsó morzsáit.

-Persze, persze. -borzoltam össze a haját.

Még egy órán keresztül ott voltunk és beszélgettünk, majd mindketten hazaindultunk. Sötétedett, de mielőtt a hold is feltűnt volna az égen, hazaértem. Lassan illesztettem be a kulcsot a kapunkba, majd miután a zár kattant, beléptem a kertünkbe. gyorsan végig futottam az ösvényen, ami a házunkhoz vezetett, majd a bejárati ajtót is kinyitva dobtam le magamról a cipőm. Csönd uralkodott az egész házon, ami megint csak azt juttatta eszembe, hogy anyáék  nincsenek velem már egy hónapja. Két emeletes családiházban éltünk, azaz már egy jó ideje csak éltem. Alap színek a szürke és a fekete volt, szinte ugyan olyan komor, mint az életem. Az alsó szinten volt a konyha, a nappali, szüleim szobája és egy fürdőszoba. A felette lévő szinten meg nagyjából csak az én szobám, egy nagyobbacska fürdő, és egy teljesen üres szoba. Nagy kertje volt és egy medencéje, amit átlehetett beltérinek is alakítani. Néha használtam, stressz levezetésként, de általában a szobámban tengetem napjaim.

Nagyot sóhajtva totyogtam a hűtőmhöz, majd nyitottam ki, hogy valami ehetőt találjak. El kéne menni bevásárolni. Kivettem egy joghurtot, majd megtámaszkodva a konyhapulton láttam hozzá, annak majszolásának. Tekintetem az egyik, falra akasztott családi képre tévedt. Olyan hat éves lehettem. Hajam kétoldalt copfba volt kötve, arcomon hatalmas mosoly, mellettem meg a szüleim, akik engem néztek mosolyogva.

Akkor miért voltunk boldogok? Mi változott? Miért lettem elhanyagolva?

Ismét nagyot sóhajtva, dobtam ki a kukába, a már elfogyasztott joghurt dobozát, majd a kanalat a mosogatóba téve indultam meg az emeletre. Túl nyúzott és fáradt voltam, bármi nemű mozgás végzéséhez így miután nagy nehezen lefürödtem, be is dőltem az ágyamba. Szemeim fáradtak voltak, ahogy a testem is, de az agyam nem hagyott nyugodni. Egyre csak azok a gondolatok törtek fel, hogy nem szeretnek a szüleim, hogy nem kellek nekik. Magamat vádoltam.

Kicsit bekönnyezve nyomott el az álom, ahol végre ismét normális család lehettünk...

Ayo Kookies

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Ayo Kookies. Itt is van az első rész. Nem terveztem Kookinak azonnali szerepet adni, de lehetséges, hogy a következő részben, már ő is az egyike lesz a maincharacter-eknek. Lehet, hogy picit rövid lett, de remélem, hogy tetszik. Kérlek ne felejtsetek el nyomot hagyni, mert az még mindig fontos lenne nekem.

Sunny out

BAD LOVE - Jungkook ff. [~Befejezett]Where stories live. Discover now