BAD LOVE - Jungkook ff. [~Befejezett]

7. Rész - Sajnálom

Másnap Wozzi várt a kapuban. Cukin mosolygott annyira, hogy még a szemei is eltűntek. Kíváncsi szemekkel és egy halvány mosollyal indultam meg kis lénye felé, majd kérdőn felvonva egyik szemöldököm, néztem rá.

-Szia Seo. -mosolygott vidáman, ami miatt én is kezdtem egyre jobban érezni magam.

-Hali Wozzi. Wow, ahogy elnézem, hamar gyógyulós típus vagy. -simítottam végig egyik "volt" sebén az ujjam, ami már sokkal jobban nézett ki.

-Hát.... neked köszönhetően. -bókolt, mire elkuncogtam magam. Olyan kis esetlen.

-Milyen órád lesz? -indultam meg az épület felé.

-Sport. -mosolygott tovább.

-Legalább adtak felmentést, hogy ne kelljen megerőltetned magad? -kérdeztem picit kiakadva.

-Ugyan már. El kell viselnem a fájdalmat. Azt akarom, hogy csak a kis termetem miatt nézzenek le. -húzta ki magát, hogy csak úgy dülledt ki a melle. Az egész olyan vicces hatást keltett, hogy muszáj volt elnevetnem magam. Wozzi csak nézett egy ideig, de végül morci arcot vágva fonta össze mellkasa előtt a kezeit.

Ha lehetséges akkor még jobban elkezdtem nevetni, amit egy pár perc elteltével ő is viszonzott. Jó van na! Nem tehetek róla, hogy úgy nevetek, mint egy haldokló bálna.

Míg mi épp próbáltunk nem meg fulladni, az egyik folyosón feltűnt egy ismerős alak. Szembe jött velünk, de épp hogy csak egy pillantást vetett ránk, majd tovább haladt, illetve bandukolt. Nevetésem abbamaradt és úgy néztem Jungkook után. Nem szólt be, meg semmi.

Valahogy volt egy olyan érzésem, hogy a tegnapi "szertáros esetnél" jóval komolyabb oka volt rá. Az arcával is volt valami fura. Nem jöttem rá, hogy mi, de volt benne valami más.

Gondolataim kavalkádjával köszöntem el Wozzitól és indultam meg a termembe, ahol már Yury várt. Akármennyire is próbáltam az ő tegnapi élménybeszámolójára figyelni, valahogy az, hogy lenyelt véltlen egy kanalat nem hatott érdekesebbnek, mint Jungkook. (Tudom hülye vagyok és hülyékkel is vagyok körülvéve... és még mertem azt mondani, hogy érettebb nálam.)

-Seo! Figyelsz te rám? -kérdezte suttogva, mert közben bejött a tanár. Már válaszoltam volna neki, mikor azonban Jungkook is belépett az ajtón. Mind az 5 érzékszervem hirtelen ráéleződött és úgy figyeltem minden egyes kis rezdülését, mint aki fél, hogy egyszer csak eltűnik.

Csak kis leszidást kapott lévén, hogy csak picit késett, majd elindult a helye felé. Arca minden egyes pontját próbáltam összehasonlítani a tegnapival, de semmire sem jutottam, míg ő csak egyre jobban közeledett.

Hirtelen nézett szemeimbe, ami miatt levegőt is elfelejtettem venni. Egész testemben megfeszültem és szerintem még a szívem is kihagyott egy ütemet. Lassan sétált el mellettem, tartva a szemkontaktust, de akár egy csapásra, szinte minden érzést ki tudtam olvasni a szeméből. Mint mikor megnyitod a csapot és a víz folyni kezd, úgy "ömlött" ki szeméből a megtörtség, fájdalom és a kétségbeesés egy kis fáradsággal keverve.

Sokkolva ültem ugyan úgy a helyemen, pedig ő már rég leült mögém. Agyam nem győzte feldolgozni a látottakat így, mint az agyhalott meredtem rá az asztalomon lévő ceruzámra. Csak kicsit késve fogtam fel, mikor Yury lökdösni kezdett, hogy megnézze élek e még. Egy biccentéssel jeleztem, hogy itt vagyok és hogy nincs semmi bajom, majd az óra nagy részét rajzolgatással és a gondolataimba merüléssel töltöttem.

Minden órán csöndben volt. Nem bántott senkit, nem kommunikált. Csak ült ott és gondolkozott, pont mint én. Ebédnél elég furcsa hatást keltett, mikor az összes haverja hülyéskedett, míg ő csendben ette a kajáját. Én mondom, soha semmikor nem érdekelt senki úgy, mint aznap Kook. Azóta semmit sem tudtam levenni belőle. Csak egy búskomor srác volt érzelmek nélkül....