BAD LOVE - Jungkook ff. [~Befejezett]

17. Rész - Viharos matematika

-Szóval, ha ezt szorzom 145-tel, majd négyzetre emelem, kivonom belőle a 608-at és végül ezeket megszorzom nullával, akkor az eredmény szintúgy nulla lesz? -nézett rám hatalmas szemekkel Jungkook.

Már vagy egy órája a mi házunkban voltunk. Sikeredett átnézni az irodalmat és a törit, de sajnálatos módon a matematikánál elakadtunk. Kook nagyon okos személyiség volt és értelmes, de a matek nem nagyon volt az erőségeibe sorolható akkor szerzett tapasztalataim alapján.

-Igen Kook. Nulla lesz az eredmény. -mosolyogtam rá igyekezve elrejteni, hogy mennyire ideges vagyok. Szeretem őt meg minden, de mikor az ember vagy századjára is el kell, hogy magyarázzon neki valamit, nos akkor betelik az a pohár.

-Ez nem logikus. Miért? Minek kellett akkor ezt nekem most kiszámolni? Miért adták fel ezt a hülye feladatot? -puffogott tovább. Hajamba marva igyekeztem magam megvédeni a megbolondulástól, s ismét egy cuki mosollyal az arcomon néztem rá a kiakadt fiúra.

-Ha valamit nullával szorzol, akkor annak az eredménye is nulla lesz. -mondtam nyugodtságot színlelve.

-De miért?! -kérdezte, mire a fejemet az asztalba verve álltam fel inkább és mentem a konyhába.

-Én feladom. -mondtam feltéve a karom, majd inkább a hűtőbe kezdtem kutakodni, hogy ehessek valamit stresszlevezetésként.

Kezem megállt a mozgásban, mikor ráeszméltem, hogy mit is csináltam ma. Megettem egy fagyit a salátáim után, ami annyit tesz, hogy nem ehetek semmit és helyette inkább az edzőterembe kéne most rostokolnom. Már is elment az étvágyam, így visszacsuktam a szerkezetet, amiben amúgy sem volt valami sok kaja és a szekrényhez léptem.

Kinyitottam a legfelső polcot, amin az üvegpoharak díszelegtek. Felfújva arcomat igyekeztem valami normális megoldást találni annak az elérésére, de maradtam inkább a kétségbe esett nyújtózkodásnál, mikor ráeszméltem, hogy bizony kicsi magasságom nem fog abban segíteni.

-Seo én.. -jött egy hang az ajtó felől, de mikor odafordultam (még mindig nyújtózkodva) csak egy értetlen Jungkookot láttam.
-Segítsek? -kérdezte szemöldök ráncolva és egy féloldalas mosollyal, de figyelmem inkább a pohárnak szenteltem ismét.

Ki volt az a hülye, aki a legfelső polcra rakta őket?

-Köszi... neeem kell. -nyújtózkodtam ismét és már csak egy pici hiányzott volna, hogy elérjem.

Hirtelen éreztem, ahogy egy hatalmas kéz lassan rácsúszott a derekamra, majd átnyúlva a fejem fölött vette le a poharat az illető, azzal is súrolva a másik kezem, s pont ezért sikeredett leblokkolnom.

Kook egész felsőteste az én hátamnak simult aminek köszönhetően éreztem a szívverését.
Neki miért ilyen normális és nekem miért akar mindjárt kiugrani a helyéről?
Meleg lehelete csiklandozta a nyakam bőrét, miközben arca feltehetőleg csak centikre volt nyakhajlatomtól.

-Nem könnyebb így?! -lehelte szinte fülembe, mire megborzongtam.

Miért csinálja ezt velem?

-Khm... köszönöm. -fordultam meg enyhén piroskás arccal és vettem ki a kezéből az üvegpoharat, majd kezdtem el folyatni a vizet. Ide most jó sok jéghideg víz kell.

Derekamat még mindig kitartóan fogta, ezzel is korlátozva mozgásteremet, de hasonlított inkább egy kisfiúra mintsem egy vággyal teli egyénre.

-Olyan vékony a derekad. -mondta, de mintha kérdésnek szánta volna. Nem csodálom, hisz nem volt mindennapi, hogy azt fogdosta.

-Szerintem csak félrenézted. -mondtam és lassan a számhoz emeltem a poharat.

-Lehet. De beszéljünk inkább rólad Seo baba. Ki az aki tetszik neked. -tette fel a kérdést, aminek hatására köptem ki és nyeltem félre a vizet egyszerre. Köhögve igyekeztem kétségbeesetten levegőhöz jutni, amiben Jungkook kitartóan segített a hátam veregetésével.