BAD LOVE - Jungkook ff. [~Befejezett]

27. Rész - Belülről meghalva

Jungkook POV.:

Már több hete nem beszéltem Seoval. Vagyis.. ő nem beszélt velem. Én próbáltam valamilyen úton-módon felvenni vele a kapcsolatot, de semmire sem reagált.

Szülei, akikkel azelőtt még soha sem találkoztam, nem engedtek be mikor az ajtón kopogtam, bár fogalmam sem volt, hogy azért mert nem ismernek vagy mert Seo mondta nekik.

Üzeneteimre és a hívásaimra sem válaszolt pedig igyekeztem minden egyes másodpercben hívogatni, hátha egyszer ráun és felveszi nekem. De szerintem a kedvenc dalát állíthatta be csengőhangként és ezért esze ágában sem volt felvenni azt a ku*va telefont.

Hetekig nem hallottam a lányról. Ha láttam is az véletlen volt, mikor egy folyosón érettségiztünk. Legjobb barátocskájával is próbálkoztam, habár nagyon nem bírtam annak a Wozzinak a képét. Fogalmam sincs, hogy azért mert miatta húzott be nekem Seo vagy szimplán féltékenységből, mert vele beszélt velem meg nem. Persze semmit sem mondott el és mikor megfenyegettem sem rémült meg. Inkább dühös volt rám a szemeiből ítélve és szánalmasnak tarthatott. Én is magamat...

Semmire sem emlékeztem abból az éjszakából, így fogalmam sem volt arról, hogy mit tettem ami miatt ennyire kiakadt a lány.  Annyi biztos, hogy azokban a hetekbe az alkohol volt a legnagyobb ellenségem és azt kívántam, hogy bárcsak soha sem mentem volna el akkor bulizni egyet.

Yury-val is szakítottam. Konkrétan azt sem tudtam, hogy miért jöttem vele össze. Na jó, ez így nem volt teljesen igaz, mivel pontosan tudtam, de akkor sem értettem magamat.

Észre vettem, hogy a szokásosnál is többet gondolok a lányra, aki régen mindig ott volt nekem. Reméltem, hogy egyszer megtörik a szigorúság maszkja rajta és visszajön hozzám, hogy elmagyarázza nekem mit is tettem.

Soha sem gondoltam volna, hogy a megvilágosodásom napja olyan hamar eljön.

Épp az utcákat jártam, mikor az eső eleredt. Mivel nem nagyon zavart, így csak folytattam az utamat a semmibe.

Még soha nem éltem át azt a bizonyos "lassítottfelvétel" érzést, de tisztán emlékszem, hogy akkor minden lelassult.
Dudaszó, én odakapom a tekintetem és már el is gázolták az éppen összeesett lányt. Nem értettem hirtelen szívembe markoló, fájdalmas érzést, de mikor valaki... egy nagyon is ismerős alak felkiáltott egy "Seo"-t már minden világos volt.

Sípolni kezdett a fülem, nehezen vettem a levegőt és néztem, ahogy a kocsik megállnak életem értelmének teste körül. Lassan gyülekszik a tömeg, miközben Wozzi odarohan a lányhoz és azt üvöltözi, hogy hívják a mentőket.

Lábaim önéletre kellve vittek oda, át a tömegen, majd homályos tekintettel guggoltam le a zúzódásos lány mellé, akinek fehér bőre szinte vakított a sötét, nedves aszfalton. Szemei alatt húzódó karikák és a könnyes arca láttán mintha tőrt szúrtak volna szívembe.

Tudtam.
Tudtam, hogy miattam néz ki ilyen rosszul.
Tudtam, hogy a karikák a sok végig sírt éjszakájának a nyomai.
Tudtam, hogy a víz az arcán nem az esőnek köszönhető.
És tudtam, hogy a vérző keze, az nem a "kis koccanás az autóval" következtében lett ott.

-Jungkook! Menj el onnan. -hallottam meg tompán Wozzi hangját, de nem mozdultam. Néztem Seo élettelen testét és a könnyeim lassan száguldottak le az arcomon.
A kezemet lassan emeltem fel és érintettem a fehér arcbőréhez.
Egy ideig még sokkban voltam, majd mindent át vett a pánik.

-Hívták már a mentőket? -kérdeztem felnézve, bár nem sokat láttam a könnyeimtől.

-HÍVJÁK A MENTŐKET! -kiabáltam kétségbe esetten, mikor senkinek sem láttam valamilyen telefon alakú dolgot a kezében.