Közös barátunk -Szalai Ádám fanfiction- |Befejezett|

7. Rész

*Németh Anna*

-Várom is - mosolyog rám, pofátlanul édesen. Tehát a csatát megnyertem, de a kettőnk háborúja még javában tart.

-Mi tart ennyi ideig a bátyámnak?- sóhajtok fel.

-Nem tudom, de addig is élvezheted a mesés társaságom- vigyorog, azzal az önelégült mosolyával- aztán Némó kinyír- suttogja, de pont meghallottam.

-Már miért nyírna ki?- értetlenkedem.

-Semmi, semmi- rázza a fejét. Hát jó.

Ezután beállt közénk a kínos csönd. Nem is vártam mást. Ádámmal sose volt sok közös témánk, ami volt is, azt már kiveséztük. Fogalmam sincs, hogy miért pont ő volt az, akinek írtam. Talán mert a bátyámon kívül ő az egyetlen személy, akivel két szónál többet beszéltünk.

-És... mi a terved a jövőben?- fordul felém hirtelen.

-Miért érdekel ez téged?- kérdezek vissza, de egyből meg is bánom a bunkó stílusomat- ne haragudj, én csak...

-Semmi gond- szakít félbe- Nem akarlak ezzel zaklatni, csak érdeklődtem- mosolyog rám kedvesen. Istenem, hova tűnt a nagyképű Szalai?

-Hát- sóhajtok fel, mert tudom, nem lesz egy derűs történet- fogalmam sincs. A szüleim halála óta Némó nevel, és én meg folyamatosan vele költöztem. Nem volt egy biztos pont az életemben, csak a bátyám, aki apám helyett apám volt. Nem tudtam a folytonos költözés miatt barátokat szerezni, és ha szereztem is, nagyon hamar elveszítettem őket. Emiatt nem ragazkodtam senkihez sem. Sose volt konkrét célom, mindig csak mentem mások után. A mai napig semmi elképzelésem sincs, hogy mit tudnék csinálni, amiben nem vallok kudarcot- hadarom el az életem történetét, és a végén kicsordul egy könnycsepp a szememből, és csak imádkozni tudok, hogy ne közvesse további ezer.

-Te jó ég- képed el Ádám- Erről nem is tudtam. Nézd, nagyon sajnálom, ami történt, és azt is, hogy elhamarkodottan ítélkeztem. Ha ezt tudom... Nem gondoltam volna, hogy ilyen fiatalon ennyi fájdalmat kellett átélned, és sajnálom, hogy faggattalak.

-Na jó, mostmár kérem vissza az öntelt Szalai Ádámot- röhögöm el magam.

-Igazán? Mi annyira jó benne?- húzza kaján vigyorra az ajkait.

-Köszönöm- hagyom figyelmen kívül a kérdését, és a karjaiba vetem magam.

Kicsit meglepődik a heves támadásomon, de azért gyorsan reagál, és a karjába zár. Mi ütött belém? Nem tudom, egyszerűen jól esett a közelsége. Örülök, hogy nem gúnyolódik azon, hogy megöleltem, hanem habozás nélkül viszonozza a gesztusomat.

Lassan eltolom magamtól, és mélyen a szemébe nézek.

-Köszönöm, hogy idáig jöttél miattam. Szörnyen hálás vagyok érte- mosolygok rá.

-Mennyire?- vigyorog. Na, és itt nyírta ki a szép pillanatunkat.

Megütöttem a mellkasát, ő meg röhögve a ,,fájó pontra" szorította a kezét, miközben jajjveszékelt.

-Megérdemelted- most én vigyorgok rajta, mint egy bolond.

-Igen?- húzza fel a szemöldökét kérdőn, és már akkor tudom, hogy bajban vagyok.

Átnyúl az anyósülésre, ahol most éppen én ülök, és elkezd csikizni. Komolyan, Ádám?

-Mondd, hogy sajnálod!- utasít, és még jobban el kezd csikizni- mondd, és abbahagyom.

-Jó, sajnálom, sajnálom- sikoltozom, mire abbahagyja a kínzásomat.

-Hm.. nem hiszek neked- mielőtt még bármit reagálhatnék, folytatja a ,,büntetésemet".

-Elég már!- vergődök röhögve.

-Ádám?- tépi fel valaki a vezető ülés felőli ajtót, mire mindketten abbahagyjuk amit csináltunk, és lehajtuk a fejünket, mint a gyerekek, akiket rajta kaptak valami csínyen, és vártuk, hogy valaki mondjon valamit...

Sziasztok! 😊

Meg is hoztam az új részt... alig késtem... ja, nem. Na mindegy, itt van, frissen, ropogósan ☺ Remélem tetszett nektek, várom a visszajelzéseteket! ❤❤

xoxo Dóri 2017.08.01.