XII. Díj

1.3K 12 17
                                    

Sziasztok! 😊

Nem, ez még mindig nem rész, arra még várnotok kell sajnos egy kicsit. Viszoont újabb díjjal gazdagodott a történet, hála Szaszaa16-nak. Lassan már tőled az Oscart várom 😂❤ Nagyon szépen köszönöm! 💕💕

Szabályok: Majd legközelebb 😂

10 tény rólam:

-Most olvastam ki a Tökéletes kémiát, és imádom 😍

-Az előbb említett könyv csak engem emlékeztet Anna Todd After (Miután) c. sorozatára? Vagyis inkább a Miután emlékeztet Simone Elkeles regényére, hiszen tudtommal az volt hamarabb 😅

-Mennyi esélye van annak, hogy az embert megeszik gólya(vecsirta)táborban? Mert lassan mar csak ezen nem parázok a táborral kapcsolatban 😂😂

-Alig várom, hogy el tudjam kezdeni olvasni az Útvesztőt 😍😍

-Voltunk a Kincsem Parkban ügetőversenyen, még fogadtunk is. Na, igen, vol olyan közöttünk, akinek a 3 köréből kettőbben kizárták a lovát 😂😂

-Úgy volt, hogy vasárnap megyünk helikopterezni Pest mellé, de a szervező köcsög volt, és létszám hiányában lemondta 😔 Na, majd rávesszük a szoboszlói repteret, hogy felvigyenek minket 😁😂

-Most összeszámoltam, és ez összesen a 40. Díjam 😱 JUBILEUM! 😂😂

-Az első könyvem egy kémcsajról szólt, de már fogalmam sincs mit akartam kihozmi a sztoriból. Odáig emlékszem, hogy elrabolták a szüleit. Na, ez kb. az első 2 rész tartalma. (Nem, sehol sem publikus, viszont nekem jegyzetben megvan 😂)

-Wattpadra 2015 augusztusában regisztráltam, de csak 2016 nyarán kezdtem el használni, mert akkor jöttem rá, hogy van ilyen appom 😂

-Már elkezdtem a 8. Részt 😊💖

Válaszaim:

Félsz a viharoktól?

Nem

Mi a kedvenc filmed?

Útvesztő 😍

Szoktál állatkertbe járni?

Áh, ahhoz elég átmennem a nővéremhez 😂😂😅
Amúgy 1-2 évente el szoktunk menni xd

Dodzsemesztél már?

Öhm... nem.

Szereted a lovakat?

Nem 😅

Játszottál már valaha vízilabdát?

Úszni sem tudok, nehéz lenne vízilabdáznom 😂😂

Mikor voltál utoljára moziban?

Július 28.-án. A Baywatchot néztük 😍

Mikor van a névnapod?

Február 6 😊 Kérem az ajikat😂😂

Van kutyusod?

Van 😊

Mikor raksz ki új részt?

I

ch weiß nicht 😅

Mégegyszer köszönöm! ❤❤

Közös barátunk -Szalai Ádám fanfiction- |Befejezett|Where stories live. Discover now