Segítség és új barát

4K 261 8
                                    

A hétvége további részét az ágyban töltöttem lábadozással. Hétfőre sikeresen meggyógyultam, így végül úgy döntöttem, hogy bemegyek az iskolába. Bár később megbántam, hogy így döntöttem. Kyo egész nap a nyakamon lógott és egy szabad percet sem hagyott nekem. Próbálkoztam mindennel, de semmi változás. Miután végül feladtam és beletörődtem, hogy már nem szabadulok tőle, csak reménykedtem abban, hogy nem fog arról beszélni ami történt köztünk.
-Chia Yamato! 
-Asuka... -Mondtam ki a nevét semleges hangon. Nem szeretek köszönni az embereknek. Valahogy idegesítőnek találom ha azokkal kell beszélnem. Megígértem Kyo-nak, hogy próbálok változtatni ezen az elméletemen, de sehogy sem akart összejönni. Számomra az emberek mindig megbízhatatlan árulók lesznek. Sosem lehet tudni mikor támadnak éppen hátba. Az egyetlen akit elfogadok az Kyo. Ő képes volt a lelkemig hatolni. Valahogy úgy érzem ő az egyetlen akiben bízhatok. Az egyetlen akivel szoros kapcsolatot építhetek. Ez elég furán hangzott az elmémben. Kicsit furcsállom, hogy képes volt hozzám ennyire közel kerülni. Mindig ugyan az az elmélet jár a fejemben. Ő az egyetlen aki el tud fogadni olyannak amilyen vagyok. Eleinte meg akart változtatni, de végül elfogadott. Megtanított egy új érzésre. Egy olyanra amelyet csak akkor érzek ha ő mellettem van.
-Kutakodtam egy kicsit. - Jelentette ki most a szokásosnál egy kicsit vidámabban. Arcára önelégültség mosolya ült ki. Furcsa volt így látni. Nem vagyok az a nagy megfigyelő, de annyira már ismerem, hogy tudjam valami megváltozott rajta. Sosem volt önelégült, de a változás nem lepett meg, az emberek folyton változnak és sajnos mindig rosszabbak lesznek. Azt hiszik, hogy az a jó amire ők azt mondják. Azt szokták mondani, hogy ahány ember annyi stílus. Hát ez igazából nem igaz. Bejön egy új divat mindenki azt követi. Mi ebben az egyéniség?  Vagy például menővé válik egy béna szleng és rögtön mindenki azt mondja. Ez elég bosszantó...Másoknak. De nem nekem. Én már hozzászoktam és nem is érdekel igazán.
-És?
-Megtaláltam. - Jelentette ki idegesítően. Sosem fejezi be rendesen a mondatait. Nem mintha érdekelnének a mondandói, de ha elkezd valamit akkor fejezze is be.
-Aztaa.. Tényleg?  El sem hiszem, hogy.... Rohadtul nem érdekel. -Mondtam megjátszott meglepettséggel, majd ahogy a mondat végére értem átváltottam semleges hangnemre. Csak gúnyosan nézett majd elkezdte ecsetelni, hogy mit talált. Próbáltam a tudtára adni, hogy nem érdekel de tudomást sem vett rólam. Csak mondta a hosszúra elnyúló szövegét. Talán még azt sem vette volna észre, ha a mondókája közben elmentem volna. Persze nem tettem. Addig is távol maradhattam Kyotól. Kell egy kis idő. Asukát a mondata közben megzavarta két plázacica ribancnak kinéző lány. Mellettük Asuka egész szépnek tűnik. Ő legalább nincs agyon sminkelve. Ezeknek a lányoknak nem is látszik az igazi bőrük a smink miatt. Undorítóak. De a fiúk is, hogy csak az ilyes fajta lányokért vannak oda meg vissza. Ha fizetnének érte sem lennék egyik barátja sem.
-Asuka... A fiús külsőddel is sikerült egy barátot szerezned? - kérdezte tőle a jobb oldalon álló barna hajú és szemű magas lány. Nem az osztályba jár mivel még nem láttam, de az is lehet, hogy csak elkerülte a figyelmem. Áh, dehogy. Őket még a vak is észrevenné. Virít rajtuk a smink.
- Végül is még a csöveseknek is lehet egyszer szerencséjük. Talán a pasi vak. - Szólalt meg a mellette álló is. Asuka egy ideig próbált nem is foglalkozni velük de egy idő után nála is betelt a pohár. Nem szólt semmit csak lehajtott fejjel nézett le a padjára. A rövid haja pont elég volt ahoz, hogy eltakarja az arcát így az nem látszott, de az asztalon pár könnycsepp jelent meg. Asuka könnyei. A lányok is észrevették, de eszükbe sem jutott abba hagyni a sértegetést. Folytatták tovább és talán még be is durvítottak, ha az olyan lehetséges. Nem állt szándékomban  Asukán segíteni, de egyrészt idegesítő volt, hogy a pad körül csacsogtak, másrészt eszembe jutott, hogy Kyo már rég leállította volna ezt az egész cirkuszt ha látta volna. Ennek gondolatán felálltam és azzal a lendülettel rácsaptam az asztalra.
-Azt hiszitek, hogy mert "szebbek" vagytok bárkinél, azt tehettek és mondhattok amit akartok ezzel megsértve a másikat. Ha ez az elméletetek jobb ha elfelejtitek. Undorító, hogy mennyire felsőbbrendűbek érzitek magatok ezért. - Sosem hittem volna, hogy pont itt, pont ilyen emberek ellen fogok megvédeni egy Asukához hasonló lányt. Úgy vagyok vele, hogy az emberek mindig azt kapnak amit megérdemelnek. De amikor láttam, hogy Asuka sír amiért minden ok nélkül semmire való ribancok kezdik el gúnyólni, valahogy úgy éreztem tennem kell valamit. Nem tudom miért, de jó érzés volt kiadni magamból. A lányok végighallgatván a mondandóm csak vállat vontak és fintorogva elmentek.
-Köszönöm! - Mondta Asuka halkan szipogás kíséretében. Megvontam a vállam és visszaültem a helyemre. - Tudod, nem ez az első alkalom, hogy gúnyolnak amiért fiús kinézetem van. Annyira idegesítőek, de nem tudok kiállni magamért úgy mint te az előbb.
-Nem érdekel. - Mondtam ezt, de közben kissé megsajnáltam. Talán vannak rajtam és Kyon kívül olyanok akik nem hasonlítanak a többiekre?  Ezen törtem a fejem. A választ hamar megtaláltam.
-Tudom, hogy különös ez a kérdés és te nem is szeretnéd, de leszünk barátok? - Ez a kérdése adta meg számomra a választ. Nem hiszem el, hogy az ember addig nem kedveli az egyik társát míg az nem tett vele valami nagyon kedvesét. Azt hiszi, megkedvelte csak mert hálás neki. Sosem tudnék egy olyan barátja lenni aki nem is akar igazán a barátom lenni. Olyan ember pedig nem akar egy bajkeverővel bandázni. A kérését egyből visszautasítottam. Kissé csalódott arcot vágott, de nem kérdezett többet. Ekkor szintén Kyo jutott eszembe. Ő nem utasítaná vissza. Talán Asuka nem olyan mint a többi. Viszont nem ismerhetem meg ha meg sem próbálom. Úgy érzem leeresztettem azt a falat amely oly sok évig védett engem az érzésektől és társaságtól. Ez a fal Kyo miatt kezdett el leereszkedni. Kyo lassan teljesen megváltoztat. És nem tudom, hogy ez jó-e vagy sem.
-Köszönöm, hogy mégis elfogadtad a barátságom. Ez sokat jelent Yamato. Azért is mert te vagy az első aki kiállt értem. - Kezdett el szokásos lányok módjára ömlengeni. Ezektől rosszul vagyok. Viszont Asuka más mint a többi lány mert a viselkedése kissé fiús és eléggé érdekes figura.

Sziasztok. Tudom nagyon rég volt már rész. Ezért elnézéseteket kérem. Kicsit sok volt a dolgom és ihletem sem volt a folytatáshoz viszont igyekszem bepótolni és több részt hozni. Köszönöm, hogy elolvastad e 997 szavas részt. Hamarosan hozom a következő részt. Sziasztok!

Kèt külön világ Where stories live. Discover now