Kèt külön világ

Hóesés

-Mint azt korábban is említettük a bukott angyalok közt van néhány kivétel, vegyük például....-kezdett magyarázni mindenféle mitológiai baromságot a Sensei, de nem igazán tudtam oda figyelni unalmasnak sikeredett beszámolója a bukott angyalokról meg a mit tudom én kikről.
-Csak hogy tisztában legyél vele, nem Kyo miatt vagy bárki más miatt jöttem vissza.- suttogtam padtársamnak aki csak kuncogott. Nem tudtam hova tenni ezt a reakciót. Tőle szokatlan volt, de úgy isten igazából nem érdekeltek a szokásai.
-Beszélsz Kyo-val?
-Miért tenném?
-Ugyan már! A vak is látja mi a helyzet köztetek.
-Nincs helyzet köztünk.-válaszoltam kissé nyersen, durva hangnemben. Megint azt a megkönnyebbült arcát mutatta, mint korábban a sikátorban. Ezt sem tudtam hová tenni, de végül ráhagytam. Óra végén kisiettem a teremből elkerülve az újabb kérdésáradatot. Siettem, így nem vettem észre, hogy valaki követ. Csak miután felértem a tetőre, akkor mutatkozott. Elszánt volt a képe, és durva mint a sitteseké. Kés volt a kezében, mintha ezzel meg tudna ilyeszteni. Már reggel is hideg volt, így nem tudtam miért pont idejöttem hogy elmenjek a tömegből. Talán a megszokás. Ahogy felnéztem az égre egész borultnak tűnt, szóval azt sem tartottam kizártnak, hogy a közeljövőben, igazából hamarosan  esni fog a eső, de az is lehet, hogy a hó.  Ez a kis időjárás előrejelzés arra volt jó, hogy felmérjem mennyi időm van arra, hogy lerendezzem az alakot. Éppenséggel elég arra, hogy egy kicsit még is kínozzam.
-Minek jöttél utánam? Ki küldött? -kérdeztem előrántva bicskámat.
-A"Q". Úgy tartja elpuhultál. Azért küldött ide, hogy meggyőződjek erről.
-Ó... Szóval a nagy Q nem meri ide tolni a képét, hogy maga személyesen teszteljen. -kezdtem el gúnyolódni, és nekirontottam támadómnak. Be akartam bizonyítani, hogy nem puhultam el. Egyébként már róluk sem hallottam egy ideje, nélkülem ők is csak egy nagy rakás semmi. Vélhetőleg vissza akarnak vinni a béna csapatukba. Q egy idióta. Már akkor is az volt amikor megismertem őt három éve. Azóta elballagott már. Pontosabban tavaj. Vele ballagtam volna, de mivel megbuktam ez nem történhetett meg. Mikor megkért, hogy legyek a csapatuk tagja, hülyeségből elvállaltam, de mikor kezdtek komolyodni a dolgok már nem léphettem ki, de nem is akartam. Igazából sokáig kételkedem abban, hogy az az elvetemült félnótás idióta a vezetőnk, de miután megláttam mikre képes sokáig csak csodálni tudtam, utána pedig szánni. Egy bizonyos ideig nagyon lecsúszott és a hírneve is teljesen szétesett, persze hamar összekapta magát mégsem volt mondható jó időszaknak a számára. Igazából egész szőrnyű lehet. Abban az időben mindenki a valódi nevén hívta őt, és nem Q-nak. Ez csak egy amolyan fedő név volt a számára. A csatlósa, a talpnyalója vagy esetleg bármely másik szinonima megtestesítője, Daiki sem jobb nála. Miközben harcoltunk egymással, még a végén sem jártunk először az eső, majd a hó kezdett el esni. Ahogy azt megjósoltam. Azóta három tanóra eltelt. Meg kellett vallanom Daiki elég erős ellenfélnek bizonyult, de én sem voltam semmi. Nem akartam, hogy az az ostoba Q azt higgye, hogy igaza van. Mert nincs. Ha akarnám egy-kettőre leverhetném az egész csapatát, csakhogy azokkal nem állok le még társalogni sem, bár nem tagadom elkélne nekik egy kis verés. Utolsó vágást mértem be rá, sőt már a vér hiányában szenvedett mikor megszólalt a telefonja. Nem vette fel, de abba hagyta a támadást és ledobta a kését jelezve, hogy feladja. Nem tudtam miért csinálja ezt, mikor még símán bírná a harcot, de én is eltettem  a fegyverem.
-El fogom mondani Q-nak, hogy egyáltalán nem vagy gyenge, de azért még szemmel tartalak. -mondta és rögtön lelépett. Én is bementem a hidegről a terembe, ázottan és vizesen. A vérről pedig ne is beszéljünk. Szünet volt éppen, a tanár nem volt bent és sok diák sem, így kihasználtam az alkalmat, hogy átöltözzek.
-Jézus Isten, jól vagy? -kérdezte tőlem Yumi, halkan mögém osonva. Szemügyre vette magának a sérülésem majd elfintorgott. Vele a vakáción történtek óta nem beszéltünk így azt majdnem sikerült elfelejtettem, de ha rá nézek eszembe jut és elkezdek hánykolódni. Pfuuuuuuj...
-Az mindegy. -feleltem a kérdésére és felettem az ingem, hogy eltakarjam vele sérüléseimet. A karomon még mindig látszottak, így azt lefásliztam, igazából egész vagánynak tűnt így. Eldöntöttem, hogy mostantól így fogom hordani. A nadrágomat is átcseréltem nem foglalkozva a mellettem álló és bámuló Yumival. Teljesen elpirosodott az arca, mint aki nem látott még fiút öltözködni. Nem is tudom mit gondoljak róla. Ekkor megjelent Asuka is, bár ekkor már a cipőmet vettem fel. Amint ideért Asuka meglátta a fáslimat és ő is elfintorodott. Nem az a fajta fintor volt mint amit Yumi mutattatott. Ebben a tekintetben valahogy az aggodalom is visszatükröződött. Milyen felesleges érzés. Már éppen elmenni készültem szó nélkül, amikor megragadta gyengéden a karom és visszatartott. A szoritása tényleg gyenge volt, gondolom nem akarta egy sérülésem szorongatni. A tapintatlansága is felesleges. Asuka a feleslegesség mintaképe.
-Mutasd! Ha ilyen durva sérüléseid vannak menj be az iskola orvoshoz, vagy szólj nekem. Ha ilyen hanyagul kötöd be akkor elfertőződik. - mondta és leszedte a kötésem. Közben Kyo is betoppant mintha valami gyülekezet lenne itt. Már csak Hanamoto hiányzott a buliból. Azt hittem, hogy mondani fog valamit, de ehelyett csak elsétált mellettünk és a padjához ment.
-Azt várja, hogy te menj oda hozzá. Nem érti mi történt veled, kétségbe esett. -mondta Asuka, mikor meglátta, hogy a srácot figyelem. Égett a képem, ahogyan azt kell. Végig kente valami csípő cuccal a karom és a többi sérülésem majd ismét bekötötte. Ezután nem maradtam ott. Nem bírtam egy teremben lenni vele. Igazából magam sem tudtam mit akarok most kezdeni, de jobbnak tűnt, ha magamra maradok amíg ezt nem tisztáztam magamban. Hazamentem. Út közben ismét eláztam bár nem annyira mint mikor a tetőn harcoltam. A hó azóta is megállás nélkül esett. Már 10 centis lehetett a talajon. Bizseregtek a Daiki által okozott sérüléseim, de még mindig jobbak voltak ezek a sebek, mint az a fájdalom ami a mellkasomban van. Talán lebetegedtem, de ez amolyan sírást keltő érzés volt. Más mint a betegség.