Kèt külön világ

Elfogadott változás

A kinti hóesés már napok óta nem csillapodott, sőt mintha egyre gyorsabban és erősebben esett volna. Persze sosem volt tizenöt centinél magasabb a hó, mert az mindig leolvadt, mégsem látszott meg, hogy kevesebb lenne.
-Q szeretne veled személyesen beszélni. -mondta Daiki aki ismét rámtört a semmiből. Mindig nagyon hirtelen jelenik meg és mindenhol képes megtalálni, sőt nem is kell hozzá sokat keresnie mintha tudná hol vagyok.
-Q kapja be. Megmondtam, hogy nem csatlakozok. -mondtam és rácsaptam a bejárati ajtót, de az addig verte azt, amíg újra ki nem nyitottam.
-Először is beengedhetnél, mert befagy a tököm ebben a hidegben. Másodszor pedig muszáj vele találkoznod, mert hivatalosan még hozzá tartozol.
-Már mért tartozék hozzá? -kérdeztem miközben visszafeküdtem az ágyamba. Hideg volt, de nem volt kedvem begyujtani, szóval inkább takaróval oldottam meg ezt a problémát.
-Mert... Mittomén'. Ezt mondta. - mondta megvonva a vállát
-Tudod én mit gondolok erről?.... Azt, hogy hagyjon békén, mert nekem semmi közöm hozzá. Ha továbbra is zaklat kinyírom és kész. -mondtam hanyagul és hátat fordítottam Daikinek. A fájdalomról jutott eszembe, hogy rajta nem láttam semmi nyomát a pár napja történt verekedésünkről.
-Mond, te nem sérültél meg akkor. Tudod, amikor a tetőn harcoltunk.
-Eltört a jobb karom és az egész mellkasom heges. -mondta lazán, mint akinek ez meg sem kottyan. Miután egy ideig csendben maradt felállt levette rólam a takarót és alaposan vizsgálatott.
-Te... Vissza adnád a takaróm? - kérdeztem zavartan, de nem kaptam választ. Bár azt mondta, hogy a jobb karja eltört mégis ugyanúgy használta mint legutóbb.
-Nem.
-Rohadt geci. - dünnyögtem magamban, de persze hallotta. Nem mondott semmit, sőt úgy tett mintha nem hallotta volna. Valamit keresett az ágyon, majd miután abba hagyta ledobta a takaróm és szó nélkül elment. Ez egy kicsit azért furcsa volt, de nem is foglalkoztam vele. Elhatároztam, hogy végre kicsit begyujtok, hogy meleg legyen, majd miután átmelegedett a ház, nyugodtabban mászkáltam az üres házban. Egyedül unalmas volt. Ez is Kyo hibája. Miatta érzem magam egyedül. Annyira utálom ezt az egészet. Utálom, hogy Kyo megváltoztatott, azt, hogy egyedül vagyok, és azt, hogy Kyo nincs velem. Ezt sosem vallalnám be neki, de nem szeretnék tovább nélküle lenni. Kell nekem. A szeretete, a teste, a csókja és a szavai. Mindene. Hiába próbáltam elfelejteni, nem sikerült. Már nem vagyok a régi. Ezt mindenki tudta eddig rajtam kívül, de mostmár én is tudom. Amikor év elején ebbe az osztályba kerültem nem gondoltam arra, hogy valaha találkozni fogok valakivel, akinek sikerül teljesen megváltoztatnia, de Kyo képes volt rá, hiszen ő az ellentétem. Ő a fény én pedig a sötét. Ha sötét van, akkor fényre van szükség. Nekem pedig Kyora van szükségem. Ezt neki is tudnia kell. Most. Még most el kell neki mondanom. A kilincsért nyúlva átgondoltam a dolgot. Tényleg jó, ha ezt teszem, vagy inkább maradjak a helyemen? Ha most minden érzésem elmondanám neki, akkor az eddigi ellenségeskedéseim mind hiába valóak lettek. A régi énemnek meg hátatfordítok. Ahogy korábban Asuka is megmondta, a változás nem biztos, hogy rossz. Ez a pár nap lógás a suliból tökéletesen elég volt arra, hogy rájöjjek arra, hogy Asukának igaza volt velem kapcsolatban. Féltem a változástól, de mostmár minden rendben lesz.
-Egy pillanat és nyitom. -hallottam meg Kyo hangját, miután felelszméltem és észrevettem, hogy már becsengettem. Istenem, innen már nincs visszaút. Amint el akartam szaladni az ajtó kinyílt én pedig megtorpantam. Ő állt ott az ajtóban. És engem nézett. - Tudtam, hogy el fogsz jönni. -mondta és megfogta a kezem, majd berántott a házba.
-Mégis honnan tudtad volna?
-Én hívtalak. -mondta, nekem pedig elkerekedett a szemem.
-Hogy?
-Nem lényeg. -mondta majd megcsókolt. Ezúttal nem húzódtam el tőle. Arra gondoltam, hogy el fogom neki mondani amiért igazából itt vagyok. Amint elválltunk egymástól kevés levegővétel után én csókoltam meg, majd levettem a pólóját és a földre dobtam azt, majd addig toltam míg a kanapéhoz nem értünk, majd letoltam és az ölébe ültem, de közben nem váltam el tőle. Éreztem, hogy Kyo hátulról belemarkol a hajamba, amitől egy kicsit hevesebben csókoltam, végül már tényleg szét kellett válnunk. A szívem majd' kiugrott a helyéből. Az arcom égett, ahogy az övé is.
-Örülök, hogy elfogadtad az új éned. Ez sokkal jobb, mintha letagadnád magad szivi. -mondta, és már tudtam, hogy sikerült átadnom amit szerettem volna. Miután kimondta amit akart  lelökött magáról, majd a padlóra zuhantam, ő pedig rámült. A tenyeremmel tartottam magam, majd ismét megcsókoltam őt. Olyan mohón, mintha valaki el akarta volna venni tőlem. Először a pólóm alá nyúlt, majd miután végigsímitotta a hasam lerántotta a pólóm, majd levállt a számról.
-Azt szeretném, hogy ez felejthetetlen legyen. Talán ez az utolsó találkozásunk. -amint ezt kimondta teljesen megakadtam. Nem tudom miért mondta ezt így hirtelen, de éreztem, hogy a szemeim könnybe lábadtak. Miután végre elhatároztam magam, ő ilyet mond. De miért? -Nem akartam, hogy így tudd meg, de az utolsó félévet már másik iskolában töltöm, és nem biztos, hogy valaha is visszatérek ide. Ne haragudj.

Ne haragudjatok, hogy ennyire késve de meghoztam az új és egyben az utolsó részt is. Köszönöm, hogy figyelemmel kísértétek Yamato életét és azt, hogy miként változott az alatt a kevés idő alatt amit Kyoval töltött. Köszönöm a vote-okat, és azt hogy végig itt voltatok. Ez sokat jelent nekem, és nem tudom hogyan köszönhetném meg. Itt a búcsú ideje, de hamarosan egy újabb történettel fogok érkezni szóval kérlek tartsatok velem. Sayuri voltam, ez pedig a Két külön világ című első könyvem volt. Sziasztok.