3

1.5K 96 16
                                    

Mi folyik itt? Ki beszél? Gondoltam magamban, miközben lassan nyitogatni kezdtem a szemem. Körülöttem sötétség volt, viszont az ablakon beszűrődő telihold fénye, adott némi világítást a szobában. Pislogtam párat, majd erőt véve magamon, ültem fel az ágyon és kinyújtóztattam magam. Egy pillanat alatt jutott az eszembe az első ölésem, így ördögien felnevettem, ahogy újra átéltem azt a csodást pillanatot.
-Látom felébredtél- szólalt meg egy mély hang, az ablak felől, mire egyből oda fordítottam a fejem
-Ki vagy te és mit akarsz?
-Úgy tudtam, hogy ismersz engem. Ahogy hallottam rólad- állt fel és csak most vettem észre, milyen magas. Akár három méter is lehet, vagy több, hátából pedig csápok nőnek ki. Tehát ez- nagyon sokat rajongtál értünk. Hova lett ez a rajongás?
-Felnőttem. Viszont akkor csak alig voltatok ebben a csapatban. Ha jól sejtem, igen sok embert gyűjtöttél össze, ebben a pár évben- húztam gúnyos vigyorra a szám, miközben előrébb léptem a nálam magasabbhoz.
-Sokat, de viszont most van egy aki nagyon kell nekünk. Aki nem mellesleg itt áll előttem, sebes lábbal
-Ugyan- legyintettem, miközben másik kezemet csípőre raktam- minek kellenék én neked? Semmi dolgom nem lenne. Ha pedig most megbocsájtanál, mennék vissza az otthonomba, hogy feltakarítsam a vért a szőnyegről- léptem közelebb az ablakhoz, viszont elém állt és megfogta a vállam. Karmai belemélyedtek a húsomba, aminek következtében, felszisszentem- vedd le rólam a mocskos karmaidat, vagy szét szaggatlak- morogtam, miközben újra úrrá lett rajtam az ölés vágya.
-Csatlakozz hozzánk és elengedlek

-Ugyan mi hasznom lenne ebből? Azt csinálnám, amit megszabsz nekem? Na ne nevettess- rántottam magam ki a karmai közül és előrántva a zsebemben pihenő kis kést, felé szegeztem

-Nem szabom meg, hogy mit csináljanak. És ez akkor rád sem lenne érvényes, elemben, akkor ha rosszat csinálsz, kitalálok valami halálos büntetést. Nos, csatlakozol? Különben végeznünk kell veled
-Mindig csak ez a két lehetőség van- morogtam rá nézve, majd a kezemet nyújtottam felé. Elkapta a kezem az egyik csápja és felhúzva a pulcsim ujját, egy mintát karcolt a bőrömbe. A sebből lassan folyt ki a fekete vér, ami a karomról a fehér szőnyegre csöpögött.
-Gondolom be kéne mutatni a csapattársaid- húzta vissza a csápját, mire a zsebembe süllyesztettem a kezem és megrántottam a vállam
-Felesleges. Most úgy sincs kedvem beszélgetni mással, tehát akkor húzz ki a szobából- összeborzolta a hajam, majd lassan kilépett, így oda léptem az ajtóhoz és bezártam. Elvettem az asztalon lévő kis könyvet, amivel leültem az ágyra. Felkapcsoltam a mellettem pihenő éjjeliszekrényen a lámpát és elkezdtem olvasni

Lassan jött fel a nap az égbolton, mire megdörzsöltem a szemem, miközben vissza fordítottam a fejem a könyvhöz. Behajtottam a lap sarkát, majd a könyvet letéve a szekrényre, nyújtózkodtam el az ágyon. Lábamat ráhelyeztem a hideg fapadlóra és felvettem az ágy sarkánál pihenő cipőmet. Ellépkedtem az ablakig, amit halkan kinyitottam és kinéztem az ablakon. Az ablakom előtt egy fa ága helyezkedett el, így felálltam az ablakpárkányra és átugrottam az ágra. Kiegyenesedve kezdtem sétálni a törzséhez, ahol lemásztam és sétálni indultam az erdőben, magam mögött hagyva, a házat


Creepypasta [ Befejezett]Where stories live. Discover now