Perzselő nyár ᵇᵉᶠᵉʲᵉᶻᵉᵗᵗ

első rész

ELSŐ RÉSZ

„ S halott-e már a perdülő szirom,
ha hullni kezd?
vagy akkor hal meg, hogyha földet ér? "

Radnóti Miklós: Ikrek hava

🍊
Költözés a nyárba
p e r z s e l ő n y á r

Gyöngyvér a robogó vonat ablakán bámult kifelé, az elsuhanó tájat kémlelte, miközben mint egy fajta alapzajként azt hallgatta, ahogy édesanyja az elkövetkező életük szépségéről áradozik. Hat hónapja tartott Szilvia, így hívták édesanyját, és Endre, a gazdag keszthelyi férfi közötti románc. Ha úgy nézzük nem kellett sok idő, hogy a férfi a nőt arra kérve, hogy hagyja maga mögött eddigi életét, magához csalogassa az egyik legszebb északi parti városba. A Balaton egy köpésre hevert hatalmas luxus villájától, kristályvízű medencével, édes gyümölcsfák tucatjával, zöldellő pázsittal. Bármelyik nő bedőlt volna ennek, ha pedig még a tulajdonos is fess volt, - már amennyire egy ötvenkét éves férfit annak lehet mondani, - a győzelem biztos volt. Ez esetben is, Gyöngyvér édesanyja fülig szerelmes volt. Annyi év után újra. Ezért sem irigyelhette tőle el a lány. Mióta édesapja otthagyta őket, adósságok közepette, egy kis pesti lakásban szorongani, az anyja minden nap érte kelt és érte feküdt. Ennyit még ő is megérdemelt. Egy cseppnyi boldogságot.

— És képzeld csak — taglalta Szilvia hatalmas mosollyal, ami egész arcát bearanyozta. — Egy köpésre leszünk a magyar tenger fővárosától, Siófoktól! Amikor csak szeretnénk átugorhatunk! Ahogy Tihanyba is! Tudod az apátsághoz, meg a levendulákhoz.

A nő elmélyülten tanulmányozta az ölében fekvő térképet, a hatalmas kék paca - ez volt a Balaton -, csak úgy kiszúrta Gyöngyvér szemeit. Helyesebben könnyeket szúrt bele. A lány nehézkes életük ellenére imádott Pesten élni, szerette a nyüzsgést, a sok plázát, mégha nem is mindig telt új ruhára. Szerette, hogy annyiféle ember megfordult ott, mindennap láthatott valami újat. Még a benzintől terhes levegő illata is tetszett neki. Most viszont mindent ott kellett hagynia, egy olyan életért, amiről fogalma sem volt mit fog ígérni neki. Ezért is gondolta, hogy annyihoz még joga van, hogy eleresszen egy-két csípős megjegyzést, ha az édesanyja netán túl messzire rugaszkodott volna a földtől.

— Valójában – kezdte a lány szkeptikusan. — A magyar tenger nem más, mint egy közepes méretű tó, a főváros pedig nem Siófok, hanem Pest, amit mi most éppen a hátunk mögött hagyunk. És ha egy köpést úgy érted, hogy pontosan a tó másik oldalán, akkor végülis ja.

Anyja mosolya kissé lekonyult, de aztán ismét a megbűvölt térképére nézett, és ajkai hamar felfelé kanyarultak. Úgy tűnt a jókedve semmivel sem csapható el. Mivel is lehetett volna, hiszen most készült a szerelméhez költözni, egy hatalmas villába, csodás nagy kerttel, amit eddigi élete során még sohasem kaphatott meg, főleg nem közvetlen a Balaton mellett. A legvonzóbb ajánlat pedig a mind közül egy új esély volt a fényesen kecsegtető boldogságra. Gyöngyvér meg még amúgy is fiatal volt, majd megszokja a helyzetet, ő csak egy bonyolult kamaszlány volt édesanyja szemében. Szilvia biztos volt benne, hogy idővel ő is legalább annyira imádni fogja a helyet, mint ő maga, ha nem jobban.

— Lassan odaérünk — végre összehajtotta azt az istenverte kinyitható térképet.

Csillogtak a szemei, Gyöngyvér eltűnődött vajon mikor látta utoljára ilyen lelkesnek édesanyját. Talán, mikor bejelentette, hogy költöznek. A lánynak már ekkor sejtenie kellett volna, hogy egy egyszerű kipakolás-bepakolástól nem kéne ilyen pezsgőnek lennie. Mikor aztán megtudta, hogy Endre a húnyó, persze minden világossá vált. Bár azt a sötét éjszakát sohasem fogja elfelejteni, amit aznap átsírt. Másnap minden barátjától elköszönt, azzal vigasztalta magát, hogy biztosan lesznek újak, de még csak ekkor jött a hab azon a híres-neves tortán. Gyöngyvért várólistára tették a gimnáziumban, ahová jelentkezett, és mivel a lista elég hosszú volt, ezért a fél év megmaradt részét magántanulóként kellett befejeznie. Ez volt az a pont, ahol a lány minden reményét látta elszállni az új élettel kapcsolatban.