Perzselő nyár ᵇᵉᶠᵉʲᵉᶻᵉᵗᵗ

hatodik rész

HATODIK RÉSZ

" Fázol? várj, betakarlak az éggel,
hajadra épül a hímzett csillagok
csokra és holdat lehellek a
szemed fölé.„

Radnóti Miklós: Szerelmes vers Boldogasszony napján

🍊
A kémia egyenlete
p e r z s e l ő n y á r

A keszthelyi villa lakói már javában taposták a júniust, mikor is egy este Gyöngyvér a szobájában ülve, kémiai egyenletekkel bajlódva hangos dudaszót hallott. Egy romantikus déli parti vacsora folytán úgy alakult, hogy ma este csak ő és Tamás tartózkodtak otthon, míg közös szüleik és mostohaszüleik egy éjszakát Siófokon töltöttek Endre ismerőseinél. A pár hat óra körül távozott, tervük szerint még világosban szerettek volna a déli parton fekvő kisvárosba érkezni. Azóta a lány egy szót sem ejtve zárkózott be a szobájába, és leckéjét tanulta. Így is lemaradásban járt új iskolájához képest, bár nyugtatta a tény, hogy alig egy hét maradt még vissza a tanévből.

Mégis hiába küszködött velük, sehogy sem értette meg a számokat és indexeket a képletek sarkában. Órák óta egyre csak a ceruzája végét rágcsálta és bambán bámulta a nagy fehér gyakorló lapját, amin csak hosszú áthúzások és sötét satírok díszelegtek. Hamarosan osztályozó vizsgát kell tennie mindenből, és az évismétlés gondolatától leverte a víz. Szóval éppen a legjobbkor szólalt meg az éles dudaszó, okot adva a lánynak arra, hogy felálljon tölgyszínű íróasztalától és elgémberedett végtagjait megnyújtóztassa. A teraszra kilépve azonban beledermedt a mozdulatba.

Ismeretlen autók álltak a bejárat előtt, és legalább tizenkét ember szállt ki szinte teljesen egy időben belőlük. Idősebb fiatalok voltak, mind gimnáziumi évük végén járhattak, és Gyöngyvér nem ismerte őket. Hisz hogyan is tehette volna? A társadalomtól elszigetelve élt egy hatalmas villában. Csak akkor járt a központban ha anyja dolga arra vitte őket. Tulajdonképpen még egy hónappal érkezésük után is úgy érezte magát, mint egy turista, mondjuk, Németországból. Még azt sem tudta van-e ezen a helyen McDonalds.

Hamarosan a házat halk, de annál élesebb zene töltötte meg, és fiatal hangok beszélgetésének moraja. Ahogy a hangos zene dübörgött, néhol a ház falai is meg-megremegtek. Elképzelhetetlen rossz érzés fogta el Gyöngyvért. Miért ne lett volna így? Egy csapat vadidegen robbant be az otthonába, és még ideje sem volt felkészülni rájuk. A lány nem tudta, mit kéne tennie. Egy darabig csak ült és hallgatta a felhallatszódó zenét és a harsány nevetéseket. Néhol kihallotta mostohabátyja hangját is a beszélgetések kavalkádjából. Egymás után bukkantak fel a kérdések elméje mélyéről. Vajon az emberek kedvelik Tamást? Beszélnek róla? Vince itt van? Mikor mennek el? Mit kéne most tennie?

Mégis mikor a harsongó ütem nem csendesült, és a nap is kezdett már a horizont mögé bújni, Gyöngyvér pedig maga sem tudta mióta ülhet baldachinos ágyában lefagyva, valamiféle csodát várva, végül becsukta erkély ajtaját, és visszaült tölgyfa íróasztalához. Meredten bámulta a kusza képleteket, miközben az lebegett egyre csak a szeme előtt, hogy meg fog bukni. Ettől majdhogynem elsírta magát.

Eközben odalent a zene nem csendesült. Egyre többen szállingóztak ki-be a házból, mártóztak meg a csillogó tükrű medencékben, vagy éppen töltötték újra kiürült poharaikat. Akadtak olyanok is, akik cigarettát tekertek a sápadt Hold fénye alatt. Sokaknak ez volt az első bulija a Veres családnál. Tamás nem túl gyakran tartott házi bulit a rengeteg értékre, és kevés időre tekintettel. Nem akart sem felesleges kárt, sem szükségtelen fáradalmakat elszenvedni. Most mégis szokatlanul jól érezte magát ő is, örült annak, hogy kiadhatja a feszültségeit Gyöngyvér miatt. Itt volt Liza is, Hoffmannék legkisebb lánya, akivel gyakorta összekeveredtek az utóbbi időkben. Egyszóval végre minden klappolt.