Perzselő nyár ᵇᵉᶠᵉʲᵉᶻᵉᵗᵗ

tizenharmadik rész

TIZENHARMADIK RÉSZ

"Őrizz és védj, fehérlő fájdalom,
s te hószín öntudat, maradj velem:
tiszta szavam sose kormozza be
a barna füsttel égő félelem!„

Radnóti Miklós: Őrizz és védj

🍊
Örökké 
p e r z s e l ő n y á r

Ahogy a Nap lassan a horizont alá bújt arany fény ragyogta be a víz kéklő hullámait, és szépen lassan az udvart is csillogó fénybe vonta. Gyönyörű látvány volt, ahogy a természet a maga módján harmóniát teremtett, megfestette saját tájképét lágy sugaraival. Gyöngyvért igazán lenyűgözte a látvány, pillantását perceken át a lemenő Napon tartotta, csak utána fordult a fiú felé, aki ezúttal már sokkal bátrabban nézett körül a lány szobájában. Megszemlélte könyveit, a komódra helyezett apró tárgyait, finoman megmunkált ékszeres dobozát. A tele firkált füzetekbe bele-belelapozott, az apró csecsebecséket megforgatta ujjai között. Tanulmányozta a lány kerek, kissé dőlt betűit.

— Mi olyan érdekes? — kíváncsiskodott Gyöngyvér, és a fiú mellé állt, hogy immáron együtt vizslassák a tele rakott polcon heverő könyveket. Igaz, Gyöngyvér tucatszor látta már őket, sőt mindet el is olvasta, most mégis, Vince mellett, szívesen újra tanulmányozta őket egyesével. Tompa izgalom járta át csontjait a gondolatra, hogy vajon mi lesz a fiú következő lépése. Mi lesz most, hogy együtt vannak. Hogy a fiú becsukta az ajtót mögöttük.

— Hihetetlen, hogy ezeket mind olvastad — felelte Vince rövid hallgatás után. A hangjában őszinteség csendült. Gyöngyvér akár bókként is értelmezhette volna a szavakat. — Ezek olyan kötelező olvasmányok, amik engem sosem érdekeltek eléggé ahhoz, hogy a végükre érjek. Szépirodalmi művek. Juhász Gyula, Jókai Mór, Mikszáth, Ady, Madách, Az ember tragédiája, Arany János művek és balladás kötetek... Ezek téged mind érdekelnek?

Gyöngyvér egy pillanatra elszégyellte magát, bizonytalanság csillogott szemeiben, egészen addig míg meg nem pillantotta a Vince szemében ülő néma csodálatot. Úgy tűnt Vince ezt vonzónak találja, ami Gyöngyvért arra késztette, hogy elpirosodjon. Sosem gondolta, hogy az olyasmi, mint az olvasás, vagy az irodalmi műveltség előbb-utóbb valaki szemében vonzóvá teheti őt. Némán állta a fiú pillantását, akinek a tekintetében rengeteg olyan érzés kavargott, amit a lány még nem ismert. De meg akarta ismerni, megérteni, megfejteni őket egészen addig, ameddig tehette. Mielőtt a fiú végleg eltűnik az életéből, és egy másik kontinensre repül.

— Igen, szeretem ezeket a könyveket — felelte a lány, bár már nem volt biztos abban, hogy ennyi idő után Vince még mindig várt a kérdésre adott válaszára.

A fiú ágya szélére ült, és pillantása a lány mozdulatait kísérte. Csodálatosnak tartotta, nem csak, hogy gyönyörű volt, művelt is és kedves. Nagyon sajnálta, hogy csak most ismerte meg, és nem korábban. Akkor talán nem döntött volna úgy, ahogy döntött. Különös dolog volt ez, szerelmesnek lenni, hagyni, hogy minden gondolatodat felülírja valami más, valami magasztosabb érzés, aminek nem tudsz hátat fordítani, képtelen vagy ellenállni.

— Szóval nemcsak jó főzöl, és mindeközben okos és gyönyörű is vagy, de még értesz a szépirodalomhoz, sőt, rajongsz érte — kezdett bele Vince, mire Gyöngyvér ajkai akaratlanul is kissé eltávolodtak egymástól. Érezte, ahogy arca egy jobban felhevül, remélte, hogy a fiú nem látja mennyire zavarba hozta. — Ha pedig ez nem lenne elég — Vince sűrű szempillái alól különös pillantást vetett rá. Egyikét az olyan pillantásainak, amit korábban nem értett, és most, ennyi idő után, Gyöngyvér szépen lassan kezdett megérteni. Ezt látta azon a viharos estén, mielőtt megcsókolta, azon a reggelen, mikor először találkoztak, amikor a piros fürdőruhában volt. Ez lapult a fiú pillantásában már akkor is, mikor a lány közelebb lépkedett hozzá, de mégsem eléggé, ahhoz hogy ujjait dereka köré fonhassa. Közel, de nem eléggé. — Kiválóan értesz a csábításhoz is.