Perzselő nyár ᵇᵉᶠᵉʲᵉᶻᵉᵗᵗ

epilógus

   
______________________________

      Friss, fűszeres hús és levendulás sajt illata terjengett az udvaron, ahogy Endre a grill fogóval forgatta a szombati vacsorát a Nap fényében, ahogy az a horizont felé araszolt. Gyöngyvér a konyhában hámozta a körtét, az almát és a barackot, leszántva külső héjukat lédús húsukról, míg mellette Tamás elindított egy Spotify lejátszási listát, és félig táncolva, félig énekelve pakolta ki az evőeszközöket, és az egyéb kellékeket a családi BBQ partihoz. Édesanyja a ház borai között válogatott, az estéhez illő félédes vörösborok között.

A levegő friss volt a korábbi záportól, bár a nagy esőzések után a család félt, talán nem tudják megtartani a kültéri vacsorát. A meleg kellemesen cirógatta a lány bőrét, ahogy a gyümölcsökkel kisétált mostohaapjához, és a kis fehér asztalra pakolta a tála tartalmát. Endre vetett felé egy kíváncsi pillantást.

Az elmúlt hetekben, ahogy a kellemes szeptemberi idő még a nyár emlékét hordozta, a lány nem szólt sokat, bár határozottan jobban érezte magát, mint az utolsó nyári hónap napjain, miután Vince elment. Bár nem Endre volt az, aki Gyöngyvér kezét fogta a fájdalmas napokban, hanem Szilvia, még így is tudta, milyen mély sebeket ejtett rajta nyári románca.

Ám úgy tűnt a lány jobban van, és kezdi elfogadni, hogy az élet így írta meg sorsát, a nyári emlékek pedig szépen lassan kopni kezdtek.

Tamás bukkant elő, kezén sok-sok porcelán tányért egyensúlyozva, ajkaira koncentrált kifejezés ült ki, ahogy igyekezett semmit nem összetörni. Gyöngyvér vidáman hátba veregette, ahogy a fiú a mutatvány végén letette a tányérokat a kis fehér asztalra, amire Gyöngyvér korábban már piros kockás abroszt húzott. Tamás is egy pillanatra a lányra nézett.

Az utóbbi időben mindenki úgy figyelte Gyöngyvért, mint egy időzített bombát, mert a napok, közvetlen a fiú távozása után, szörnyen szívfacsaróan teltek, tele őszinte bánattal.

— Meghoztam a bort — bukkant elő Szilvia, kezében egy dugós palackkal.

— A hús is készen van — jelentette be Endre, és egy gyors mozdulattal átemelte a grill felől a tányérra a vacsorát.

Az asztal köré telepedett a kis család, és enni kezdtek. A gyümölcsöket, a húst, a sajtot, kortyolták a bort, és közben beszélgettek. Gyöngyvér ajkai megannyi apró mosolyra húzódtak, nevetve évődött Tamással, vagy éppen mesélt édesanyjának az iskoláról, az új osztályáról, és arról milyen ennyi idő után újra diákok között lenni. Búzavirág szemei csillogtak, ajkain cserfes szavak buktak ki, pillantása szelíd volt, tele szeretettel. Gyöngyvér úgy érezte, mostmár minden jobbra fordul. Mert végső soron az, amiért ideérkezett lassan négy hónapja, beteljesült.

Új családja lett, tele boldog, önfeledt emberekkel. Megszerette mostohatestvérét, aki elfogadta édesanyja halálát, kapott egy odaadó apát, aki az övé után képes volt megmutatni számára, mégis milyen ha igazán törődnek vele, édesanyja pedig boldogabb volt mint valaha, hogy újra megtapasztalhatta milyen egy igazi család. Tulajdonképpen minden, amiben a lány nem hitt kezdetekben, azon a meleg vonaton ülve, az most beteljesült, és ez az érzés hihetetlen boldogsággal töltötte el Gyöngyvért, ahogy az asztalnál ülve körbepillantott családján.

Az élete a maga göcsörtös, döcögős útján, de végül boldogságba torkollott, és a lány pontosan tudta, hogy mindezt ennek a tökéletesen alakult perzselő nyárnak köszönheti. Épp úgy, ahogy élete első szerelmét is, akit minden bizonnyal soha nem fog tudni teljesen elfelejteni.

______________________________

2020 tavasza
mandelznext