Perzselő nyár ᵇᵉᶠᵉʲᵉᶻᵉᵗᵗ

tizenkettedik rész

TIZENKETTEDIK RÉSZ

" Körben egyre tisztul
és folyton csöndesül,
az elkergetett fény
mindenre visszaül

és mi nagy kalapként
hordozta az eget:
fedetlen áll a táj
s felhővel integet. „

Radnóti Miklós: Változó táj

🍊
Eső hozta béke
p e r z s e l ő n y á r

Sok sok év óta ez volt Gyöngyvér eddigi legcsodálatosabb éjszakája, és csókok itatta reggele. Ám a Veres villában csend és pánik honolt azon a borús reggelen. Szilvia hiába kereste lányát, nem találta ágyában a kora reggel. Már éppen azon volt, hogy legyen bármi, felkelti Veres Tamást, és magához nem illő módon faggatni kezdi, de Tamás ennek hamar eleget vetett, mikor maga sétált le a márványos lépcsőn késő reggel. Szilvia igazán nem akarta letámadni, sosem volt aggodalmaskodó anya, erre az estére is könnyeden elengedte a lányt, mégsem tudta félretenni megrögzött ösztöneit, és szinte azonnal a fiút faggatta, holott maga Tamás még azt sem tudta fiú e vagy lány, szörnyű macskajajjal fejében.

— Jó reggelt! — köszönt Szilvia, és alig várta, hogy Tamás végre ráfigyeljen. — Milyen volt a tegnap?

— Hosszú, és felettébb ittas — sóhajtott a fiú, miközben kibontott magának egy doboz narancslét a bárszékre ülve.

— Gyöngyvér is ivott? — érdeklődött tovább az édesanya, majd végül minél kevesebb kétségbeeséssel hangjában kinyögte a lényeget. — Még nem jött haza.

Tamás ültében köpte ki a szájába vett narancslét és müzlit, ajkai pedig furcsa grimaszba torzultak. Mélybarna szemeiben valami különös, eddig nem látott érzelem suhant át. Bűntudat. Ajkait végül szorosan összepréselte, és sóhajtott egy nagyot, orrán keresztül kifújva a levegőt. Itt volt az ideje, hogy vallomást tegyen Szilviának.

— Tegnap nagy vihar volt. Hazajöttem hajnalban biciklivel.

— És ő miért nem jött veled? Kivel maradt ott? — faggatta tovább Szilvia, vonásain egyre inkább eluralkodott a csontig ható kétségbeesés. — Hogy hagyhattad ott, hiszen alig tizenhat éves! Még bőven kiskorú!

Ekkor pedig valami olyasmi történt, amire kora május óta várt ez a tökéletlen kis család, akik nemrég alakultak csupán. Tamás keskeny ajkai először lefelé kanyarodtak, majd tekintete mintha hónapok után először lett volna igazán józan. Képtelenség volt eldönteni, hogy éppenséggel mi váltotta ki belőle ezt az ébredés szerű jelenséget, de úgy nézett ki, mint aki egy hosszú, kábító álomból ébredt fel. Mély levegőt vett orrain keresztül, és kinézett az égig erő ablakokon. Kristályos víz ült mindenen, a fák levelein hatalmas víz cseppek táncoltak, a fű harmatosan hajlott el a víz súlya alatt. A porhanyós föld, most sáros volt, és kis bokrokat megtépázta az esti szél. A Balaton hullámai sűrűn csapdosták a partot, haragos zöld színűk visszatükröződött Tamás kétségbeesett tekintetében. Tényleg képes volt a viharban egyedül hagyni egy gyereket, mert képtelen volt saját gőgjén felülemelkedni? Tulajdonképpen mégis mit tett a lány hogy ezt érdemelte?

— Megkeresem — szólalt meg végül, hangja sokkal éberebb és őszintébb volt mint eddig bármikor. — Átnézem az összes létező helyet, ahol lehet. Ígérem.

— Rendben — felelte halkan Szilvia, és arcáról üvöltött az aggodalom. Vajon hol lehet a lánya?

Ami azt illette, Gyöngyvér, ebben a késő reggeli borús időben biciklizett otthona felé, ajkaim lekanyaríthatatlan vigyorral. Szemei kedvesen csillogtak, lábai gyorsan hajtották a kerékpárt, hogy minél hamarabb hazaérjen. Reménykedett benne, hogy édesanyja nem aggódott érte annyira, végülis először volt kint egyedül az éjszaka. Ám legnagyobb meglepődésére nem csak anyját, és Endrét látta szemüket hatalmasra nyitva megkönnyebbülni, mikor bekanyarodott a Veres udvarra, hanem Tamásét is, akinek ajkain szomorú mosolyt ült. A lány azt hitte majd lefordul a kétkerekűről mostohabátyját látván. Tényleg jól látta? Tamás valójában sajnálta a tegnap történteket?