Perzselő nyár ᵇᵉᶠᵉʲᵉᶻᵉᵗᵗ

hetedik rész

HETEDIK RÉSZ

"Ó, alkonyoknak könnyű vétkei:
semmittevés és pillanatnyi csönd.„

Radnóti Miklós: Alkonyi elégia

🍊
Véres térd, vérző szív
p e r z s e l ő   n y á r

A helyreállítási munkálatok Tamás házibulija után nem mentek olyan zökkenőmentesen, mint azt a fiú elsőre képzelte. Ezért sem szeretett ilyesfajta eseményeket tartani. Túlságosan is rumlisnak találta őket. Aztán meg ott volt az a hányás a padlón. Fogalma sem volt róla, hogy mikor került oda. De tényleg. Viszont bűzlött.

Gyöngyvér undorodva nézett végig a hatalmas házon, ami romokban állt. A hófehér függönyön sárga pacák virítottak, ahogy átért rajtuk a kora reggeli napfény. Minden tocsogott a sárban, és ha közelebbről nézte valaki a tegnap még gyönyörűen tisztára mosott hófehér márványlapokat, most mindenhol dohány morzsolékot látott, és száradt szörplevet. Bár a lány kívülről teljes ridegséget mutatott, mélyen legbelül kacagott. Kacagott Tamás nyomorán. A fiú is jól tudta, hogy ezt az égtelen káoszt képtelenség összekaparni. A Veres villa egy éjszaka alatt olyanná lett akár egy leépült szálló.

— Te meg hová mész?

Gyöngyvér már majdnem kiért az ajtón, mikor Tamás utána morrant. A lánynak esze ágában sem volt megfordulni, ajkait szorosan összezárta, magasra emelt fejjel menetelt tovább, le, egészen a villa udvaráig, amit mintha katasztrófa sújtott volna. A harmatos, zöld pázsit úgy hajolt meg, akár az elbukott katonák hada. A medence vízén műanyag zacskók, és törött ágak úsztak nagy köröket leírva. A függőágy leszakadva, színes rongycafatként rostokolt a fűben. Miután a lány végzett a terepszemléjével, hamar kék biciklijére pattant, és kihajtott a magas kovácsoltvas kapukon.

Reggel mikor felkelt, a borús égre pillanatva, úgy döntött ellátogat Keszthely könyvtárába, hátha talál valamit, ami megtetszik neki, hogy ezen az esőfelhőkkel borított napon kiülhessen az erkélyre, és mélyre merülhessen az irodalomban. Telefonján megnyitva egy útvonalterv villant fel, mely a Fejér György Városi Könyvtárhoz vezetett. A szürke felhők fentről figyelték a lány sürgő lépteit, ahogy kerékpárját leparkolva, a magasra nőtt tuják közé zárt épület felé igyekezett. A könyvtár a maga módján megragadta Gyöngyvért. A két emeletes épület falait magas, fából készült könyvespolcok keretezték, rajtuk minden létező műfaj képviselőivel. Az emeletre hosszú, fából készült lépcső vezetett, és újabb emeletnyi műalkotás várta a lányt. Órákig tudott volna időzni a rengeteg könyv között, de csak pár órát maradt, míg édesanyja hívását követően haza nem indult, hogy az ebédlőasztalhoz üljön.

Mielőtt még elindult volna visszafelé, gyorsan kikölcsönzött két szépirodalmi alkotás, melyeket az egyik szekrény legalján, megbújva talált. Mire kiért a falakon kívülre szemerkélő eső fogadta. A Nap a terebélyes, szürke felhők mögé bújt, az ég kékje hófehérre fakult. A lány gyorsan táskája mélyébe süllyesztette megsárgult lapú olvasmányait, és kétkerekűjére felpattanva sietett haza. Hideg esőcseppek pettyezték meztelen derekát, és fedetlen combját. A hűvös víztől mindannyiszor megdidergette a hideg, napbarnított végtagjait sorra lúdbőr rázta. Gyöngyvér gyorsan tekert, hogy még az ég leszakadta előtt hazaérjen.

Éppen csak egy pillanatra vette elő telefonját fekete shortjának zsebéből, hogy megnézze édesanyja nem fogadott hívásait, mikor az egyik pillanatról a másikra a bicikli valaminek nekicsapódott, és a lány nagyot puffanva fordult le a kerékpárról. Térdein menten felszakadt a vékony bőr, és apró csíkban bugyogni kezdett friss vére. Amilyen gyorsan csak tudott felpattant, és maga elé nézve meghűlve látta, hogy egy fiatal lányt ütött el, akinek hatalmas kék bőröndje, mostmár a sárban elterülve hevert. Az idegen arca is sáros lett az eséstől, könyökén felhorzsolódott barnás bőre.