Maradj velem örökre

1.

A tűzhelyen álló teáskanna vígan fütyülni kezdett. Az almás-fahéjas teafiltert már azelőtt a bögrébe dobtam, hogy feltettem volna a vizet forrni. Óvatosan öntöttem ki a forró vizet a kannából, ügyelve arra, hogy ne égessem meg a kezemet, mint általában. Nagyot szippantottam a felszálló, illatos gőzből és habár megfázásomnak hála már egy hete nem éreztem ízeket és illatokat, a fahéj markáns illata valahogy elérte, hogy az orrom üzenetet küldjön az agyamnak, miszerint csodás 15 percnek nézünk elébe. Két kockacukor és egy löttyintésnyi tej.

Az időjáráson és a látnivalókon kívül a teát szerettem még Londonban. Szürke utcái nem nyűgöztek le annyira, mint Virginia zöldellő pusztái, de egy jól elkészített angol tea mindig kárpótolt. Na, meg a barátaim az egyetemről és a hirtelen jött szabadság érzése. Habár már hónapok óta apától külön laktam, még mindig néha megcsapott a szabadság szele. Mint például most is, amikor a lakótársam, Deja házon kívül tartózkodott, a teljesen ütődött bátyja, OJ, aki gyakorlatilag minden szabadidejét nálunk töltötte, pedig a haverjaival lődörgött valahol, a másik barátnőm Chloé meg az új barátjával randizott, megadva így nekem azt a luxust, hogy néhány órát egyedül tölthettem, nyugalomban a kanapén.

Jéghideg kezeimet a bögrémre szorítottam és óvatosan átsétáltam a nappaliba, ami leginkább csatatérhez hasonlított a földre szórt párnákkal és a mindent ellepő előadásjegyzetekkel, valamint a kismillió helyre lepakolt illatgyertyákkal, amelyekkel Chloé rendszeresen és kérés nélkül ajándékozott meg minket.

Arrébb toltam a kanapén heverő, gyűrött ágytakarót, majd lehuppantam és bekuckóztam magam néhány szőrös párna közé. A tvt bekapcsolva pár percig váltogattam a csatornák között, de végül képtelen voltam ellenállni az Izaura TV csatornán felharsanó Vadangyal főcímdalának. Szégyen ide vagy oda, imádtam a pipogya latin-amerikai szappanoperákat, annak ellenére, hogy néha-néha megfájdult a szívem az irigységtől, amikor a két főszereplő egymásra talált. Nekem is megvolt a saját Juan Miguelem, de apám miatt elvesztettem őt és vele együtt az én saját boldog befejezésemet is.

Erőteljesen megráztam a fejem, hogy eltüntessem az emlékképeket Sebastianról. Meglepve tapasztaltam, hogy könnycseppek formálódtak a szemem sarkában. Időtlen idők óta nem sírtam miatta. Miután megtudtam, hogy meghalt, elsírtam minden könnyemet és csak némán gyászoltam. A könnyek nem hozták őt vissza hozzám, felesleges volt hát sírnom.

A kihűlő teámra tévedt a tekintetem. Nem hagyhattam, hogy a megváltoztathatatlan múlt miatt kihűljön az almás-fahéjas csodateám. Megragadtam a bögre fülét és kiélvezve minden másodpercet az ajkaimhoz emeltem a csodás nedűt. Már azelőtt összefutott a nyál a számban, hogy az ajkamhoz ért volna a porcelán. Lassan kortyoltam a teába, hagytam, hogy az ízletes cseppek életre keltsék az ízlelőbimbóimat és átjárjon a tea melege.

Alig nyeltem le az első kortyot, a bejárati ajtó hangos csapódással zárult be valaki mögött. Kisvártatva megjelent a nappalit és az előszobát összekötő nyílásban Deja formás alakja is.

- Már megint az Izaura TV-t nyúzod, Isa? - nyögött fel fájdalmasan, amint levetette magát mellettem a kanapéra. Hosszú, fekete haja apró fonatokban verdeste a derekát, a fonatokba illesztett színes gyöngyök pedig minden alkalommal összekoccantak, így kiadva különös kis csilingelő hangokat, amiktől mindig vágyat éreztem, hogy piszkálgassam őket. Sajnos barátnőm ritkán tűrte, ha fogdosták a haját, úgyhogy jólnevelt lányhoz méltóan megfékeztem magamat.

- Nem tudom mi bajod a szappanoperákkal - vettem védelmemben szeretett sorozataimat. - Nagyon népszerűek, rengetegen nézik őket.

- Igen, 40 és a halál között meg a magadfajta begubózott egyetemista lányok - szólt vissza a válla fölött a konyhába menet. - Néha ki kené mozdulnod. - kezdett el a hűtőben kotorászni.

- Ki szoktam mozdulni - kértem ki magamnak. -, de most beteg vagyok.

Rá se kellett néznem, hogy tudjam, éppen a szemét forgatja a hűtőajtó takarásában. Már egymmilliószor lejátszottuk ezt a beszélgetést. Tudtam, hogy csak jót akar nekem, de kezdett unalmassá válni a rendszeres meddő vita egy ilyen jelentéktelen dolog miatt.

- Te etted meg a sajtot? - nézett rám szúrós szemekkel Deja. Ha kajáról volt szó, nem ismert viccet.

- Én nem is láttam, kérdezd OJ-t - vontam meg a vállam és felálltam, hog elmossam a bögrémet.

Mintegy végszóra kulcs zörgött, majd a bajárati ajtó csapódott és megjelent az ajtóban egy igen izgatott OJ.

- Nem hiszitek el mizu - vágta le magát az egy bárszékre, ami panaszosan nyikorgott egyet. Nem csodáltam, OJ volt vagy 190 cm és vagy 90 kg színtiszta izom alkotta a testét. Kár, hogy az intelligenciaszintje nem közelítette meg a kilóinak számát.

- Az, hogy megetted a sajtomat, te szarházi - csapott a karjára Deja, mire OJ feljajdult. Biztos voltam benne, hogy volt annyira fájdalmas, mint amilyen hangosan jajgatott.

- Isa, szólj rá! - nézett rám kérlelően és még az ajkát is lebiggyesztette.

- Deja, hagyd már! - szóltam rá lakótársamra, aki pár másodperc mérlegelés után abbahagyta a bátyja csépelését. - Mit akartál mondani, OJ?

- Új szembeszomszédaink lesznek - mosolygott szélesen OJ. Amikor éppen nem nálunk tengette a napjait, körülbelül két háznyire lakott tőlünk, úgyhogy feltételeztem, hogy nem vele szembe költöznek.

- Nahát, Sherlock, ez a környék közel van az egyetemhez, diákok jönnek és mennek minden félévben - támasztotta az állát a kezébe unottan Deja. - Semmi újdonság - tekintette lezártnak a témát és a szendvicsével elindult, hogy leüljön a tv elé. Terve viszont meghiúsult, mert csöngettek.

Egy perccel később az izgalomtól kipirosodott Chloé toppant be és jól láthatóan a sikítozás szélén állt, ami nem lepett volna meg egyikőnket se, Chloé szerette drámaira venni a figurát.

- Nem hiszitek el, mit hallottam! - mondta, miközben a nyakáról tekerte le hosszú sálját.

- Csak nem új szomszédok költöznek a szemközti házba? - horkantott fel unottan Deja, mire Chloé tátott szájjal bámult rá.

- Honnan tudtad?

- Én mondtam nekik - húzta ki magát büszkén OJ. Chloé küldött felé egy rosszalló pillantást, amiért elorozta előle a nagy hír bejelentését, majd folytatta.

- Két srác, testvérek. Állítólag olaszok és spanyolok és Milánóból költöznek ide és az egyikük kábé 20, a másik meg 23 vagy 24 - hadarta egy szuszra. - Már olyan izgatott vagyok! Tuti romantikus beállítottságúak és tüzesek...

- Ja, mint Jimmy Finnigan - horkantott fel Deja Chloé egyik elbaltázott randijára utalva, amikor a srácnak meggyulladt a ruhája a sok illatgyertya egyikétől. Eperszőke barátnőm egy amolyan "olyan ünneprontó vagy" pillantást vetett fekete barátnőnkre, majd sértődötten hozzám fordult inkább.

- Ugye te is izgatott vagy, Isa?

- Hát hogyne. Biztos jófej srácok lesznek - biztosítottam barátnőmet, akinek felragyogott az arca. Tudtam, hogy a fejében már kismillió történetet gyártott, amikben valamelyik srác belészeret és nagyon romantikusan összejönnek. Halványan elmosolyodtam, annyira jellemző volt Chloéra, csak ő tudott ilyesmiket a fejében forgatni. Szerettem volna, ha rám is átragad az izgatottsága, de valahogy egyáltalán nem villanyozott fel a hír. Teljesen hidegen hagyott a két srác, az én életemet nem befolyásolták úgysem.

Bár tudtam volna mennyire tévedek.