4.

1K 48 7
                                    

Egy csőd vagyok. Gyáva. Lehet hallucinálok is. Tulajdonképpen az is jobb lenne, mint a valóság.

Az ágyamban kuporogtam a takaróm biztonságában, és igyekeztem tudomást sem venni Deja őrült kopogtatásáról. Elég kitartóan csinálta, mióta hazarohant utánam abba sem hagyta. Kikukucskáltam, hogy megnézzem mennyi az idő. Negyed három, csodás. Ha a kopogtatástól jól hallottam, a buli még mindig javában tombolt.

- Menj vissza, Deja! - kiáltottam ki. Nem állt szándékomban elrontani az estéjét, imádott bulizni.

- Nem, amíg ki nem jössz! Mi a franc történt? Úgy rohantál el, mint aki szellemet látott. - Hát, ezzel aztán beletrafált. Kikászálódtam az ágyból és lassan az ajtóhoz lépdeltem. Elfordítottam a zárt, barátnőm pedig azonnal feltépte az ajtót. - Nos? - fonta keresztbe a karját a mellkasa előtt.

- Láttam ott valakit - préseltem ki magamból az igazság felét, és reménykedtem, hogy ennyivel megelégszik. Deja általában érzékeny volt az ilyesmire, most viszont Chloéhoz hasonlóan hajthatatlannak tűnt.

- Kit?

- Egy régi ismerőst - leereszkedtem az ágyra. Az utolsó reményfoszlányom is elporladt, amikor az arcára néztem. Mintha kőből faragták volna. Tudtam, hogy nem fog tágítani, amíg el nem mondom, szóval jobbnak láttam hamar átesni rajta.

- Még mindig ugyanazt kérdezem, kit? Kit láttál, Isabelle? És miért rohantál el miatta? - Deja értetlenül rázta a fejét. Nyeltem egy nagyot, hogy a torkomban keletkező gombócot eltűntethessem, de az még nagyobb lett.

- Azért, mert... - A hangom még az én fülemnek is sértően magas volt a bennem vibráló feszültségtől. Bármelyik pillanatban eleredhettek a könnyeim. - Azt mondták, hogy meghalt - bukott ki belőlem a vallomás, és azzal együtt az első könnycsepp is. Deja azonnal mellettem termett és magához húzott. A vállára borulva sírni kezdtem, éreztem, ahogy az azóta eltelt idő minden feszültsége elhagyja a testem. Bal kezével simogatni kezdte a hátamat, a másikkal a telefonját nyomogatta.

- Shhh... - csitítgatott. - Chloé mindjárt itt lesz és kitalálunk valamit.

***

Tizenöt perccel később befutott Chloé, egy három literes fagyisdobozzal.

- Oké, kezdheted - helyezkedett el kényelmesen. Letépte a doboz tetejét és belekanalazott a sztracsatellásba. Felsóhajtva felvettem én is egy kanalat és megkezdtem az eper ízesítésűt.

- A legelejéről - utasított Deja a kanalat szopogatva.

- Amerikából költöztem ide az apámmal. Ott ismerkedtünk meg. Volt egy kis zűrje az életében, árvaházba került, a nagybátyám a szárnyai alá vette az egyik esete után. Én... Az első perctől olyan fura volt, éreztem egy furcsa köteléket... - elcsuklott a hangom, ahogy az első alkalomra gondoltam, amikor találkoztunk az apám irodájában. Már akkor megigézett a pillantása, a kisugárzása, amit a tetoválások és a fekete bőrdzseki se takart el.

- Hát még jó! Baromi dögös... - vetette közbe Chloé, mire Deja rácsapott a combjára.

- Hagyd csak, tényleg az - mosolyodtam el halványan. - A nagybátyám házat bérelt neki, de visszaesett és kórházba került. Miután kiengedték, hozzánk költözött. Ekkor kezdődött igazán minden... Összebarátkoztunk, egyre közelebb kerültünk egymáshoz, de aztán... Közbeszólt apám. - Arcomat a két tenyerem mögé rejtettem. Felbukkant előttem apám csontos arca és jéghideg szemei, ahogy közölte velem, hogy rögvest Angliába megyünk. Akárhogy is rimánkodtam, semmi sem hatotta meg. Londonba érve az első dolgom a házkeresés volt, nem bírtam vele egy légtérben tartózkodni huzamosabb ideig. Ő pedig nem tudott a szemembe nézni. Újra eleredtek a könnyeim, ahogy egyre mélyebbre buktam az önsajnálatomban. Hüppögve folytattam a sztorit. - Elárulta Sebastiant, engem pedig eljegyeztetett egy pojácával. Akkor kapták el, amikor bejelentette az eljegyzést mindenki előtt. Elhurcolták és... Apám azt mondta, hogy meghalt.

- De életben van, ez tök király. Szépen kibékültök és minden jó lesz - mondta Chloé. Rázni kezdtem a fejem.

- Nem, nem érted! Cserbenhagytam őt! Elárultam! Majdnem meghalt miattam... - őrjöngtem még mindig sírva. - Most valószínűleg a háta közepére se kíván. Jobb, ha nem találkozom vele - szipogtam. Chloé és Deja értetlenül meredtek rám.

- Ennek semmi értelme, Isa - nyomott a kezembe egy zsebkendőt Deja. - Te nem csináltál semmi rosszat. Az apád egy féreg volt.

- Kizártnak tartom, hogy téged hibáztasson, ha annyira szeretett - bólogatott Chloé is. - Jobb lenne, ha megbeszélnéd vele, minél hamarabb.

- Nem! Nem is találkozhatok vele - jajdultam fel és hátradőltem a párnáimra.

- Szemben lakik és jóban van OJ-jel. Szerintem elkerülhetetlen lesz - közölte Deja, amitől még idegesebb lettem. Ez eszembe se jutott. OJ simán áthívja hozzánk. Olyan hirtelen ültem fel, hogy a barátnőim hátrahúzódtak.

- Igazad van. El kell költöznöm - megpróbáltam kikelni az ágyból, de Chloé megragadta a lábam.

- Ne légy nevetséges, Isa.

- Nem találkozhatok vele - nyafogtam, mint egy óvodás, és a paplant a fejemre húztam. A hangom tompán szűrődött ki a puha textil alól. - Segítenetek kell, nem találkozhatok vele! - Hosszú ideig nem érkezett válasz, úgyhogy felültem. - Ugye segítettek elkerülni őt? - kérlelően néztem rájuk, de csak rázták a fejüket.

- Abszurdum. Én ilyen hülyeségben nem segítek - hárított el Deja. Chloéhoz fordultam a szomorú kutyaszemekkel, aki végül beadta a derekát.

- Na jó, de csak mert szeretlek. És mielőtt elkezdenél hálálkodni, jobb ha tudod, hogy őrültség, amit művelsz és meg fogod bánni. - Engedelmesen bólogattam. Chloé hajlamos volt túldramatizálni a dolgokat. Mégis mi bajom származhatott volna ebből? Épp ezzel tettem jót. Sebastiannak nem kell látnia az áruló képem, nem okozok neki több fájdalmat.

- Ti vagytok a legjobb barátok a világon - húztam magamhoz őket. Szorosan átölelve ültünk egy ideig. Chloé bontakozott ki elsőként.

- Nekem ideje mennem - állt fel és elindult kifelé. - Ne fáradjatok, kitalálok - intett, amikor látta, hogy fel akarunk kelni. - Holnap beszélünk! - Pár másodperc múlva már bezárult mögötte a bejárati ajtó.

- Ostobaságot csinálsz - állt fel Deja is a fejét csóválva. - Sokkal jobb lenne, ha...

- Nem! - vágtam bele a szavába. - Tudom, hogy jót akarsz, de hidd el, így lesz a legjobb - bizonygattam, de Deja kétkedve méregetett. Szó nélkül hagyott magamra.

Belefüleltem a hirtelen támadt csendbe. A parti zajai elhaltak, nem lüktetett a dübörgő basszus többé. A fürdőszobában duruzsolva bekapcsolt a bojler, majd zubogni kezdett a víz. Deja zuhanyozott. Lehetséges módokon törtem a fejem, hogy hogyan tűnhetnék el Sebastian elől, de egyik ötlet sem tetszett igazán. A fejemre húztam a párnám és inkább megpróbáltam aludni.

Maradj velem örökreWhere stories live. Discover now