Maradj velem örökre

7.

A szórakozóhely tömötve volt egyetemistákkal. Alig tudtunk benyomulni a bejáratnál. Odabent a füstöt szinte vágni lehetett. A dobhártyám bármelyik pillanatban beszakadhatott a fülsiketítő diszkó zenétől.

- Miért is pont ide jöttünk? - tettem fel a költői kérdést a barátnőim után totyogva, mint egy kiskacsa.

- Itt vannak a legjobb bulik! - ordította Chloé. - A pasikról nem is beszélve - bökött az ujjával egy csapat srác felé, akik már a mi kis csapatunkat méregették.

- Megyek, hozok piát - jelentette ki Deja, és már el is tűnt a táncolók tömegében. Pár perccel később feltűnt a pultnál.

Chloéhoz fordultam, aki éppen a kínálatot szemrevételezte. Szélesen elmosolyodott, majd kecsesen integetett valakinek.

- Ki az? - kérdeztem a fiúcsapatot bámulva. Próbáltam rájönni melyik srácnak integethetett.

- Ó, a srácok az egyetemi focicsapat tagjai - felelte enyhén elpirulva.

- De te már nem is jársz az egyetemre.

- Az unokatesóm csapattársai - vonta meg a vállát. Kínos vizekre eveztünk, így gyorsan témát váltott. - Szóval, mi a helyzet tudjukkivel?

Megforgattam a szemeimet, erről meg én nem akartam beszélgetni.

- Semmi. Nem fogok vele találkozni.

- Örökre nem tudod elkerülni - csatlakozott hozzánk Deja, kezében három üveg ízesített sörrel. - Szerintem még mindig hülyeséget csinálsz, meg kéne ezt az egészet beszélnetek.

- Nincs mit megbeszélnünk - feleltem dacosan. Sebastian és köztem semmi nem lehet az égvilágon. Az ő érdekében. Ha igazán szeretem őt, ez a minimum amit tehetek érte. - Deja, te mikor szedsz fel végre valakit? - tereltem el a témát, mielőtt újra győzködni próbáltak volna.

- Nekem nem kell senki - mondta szórakozottan a sörösüvegét bámulva.
- Mit titkolsz? - nézett rá fürkészően Chloé. Ezek szerint egyikünk figyelmét se kerülte el, hogy Deja hazudott.

- Na jó - fakadt ki hirtelen. - Anyám már megint hülye randikat próbál szervezni nekem. Egyszerűen nem érti, hogy én akarok magamnak párt találni.

- Én bezzeg nem bánnám, ha anyám összeszedne nekem valami dögös skót bárót - sóhajtott bele a koktéljába Chloé. - Te jössz, Izz.

- Öö... Én nem bánnám, ha... mindkettőtök végre boldog lenne. - Gratulálok Isabelle, ennél bénábbal nem is rukkolhattál volna elő. A lányok is egyértettek velem, alig bírták visszafojtani a nevetésüket.

- Mi meg nem bánnánk, ha észhez térnél végre - mondta Deja miután kiürítette az első üveg sörét.

- És visszafestetnéd a hajad szőkére. - Chloé megfogta az egyik vörös tincsem, majd megcsikizte vele az orrom. Játékosan a kezére legyintettem, mire újra a koktéljának szentelte a figyelmét. Nem kerülte el a figyelmem a tekintete a pohár felett, ami először a bejárat felé kalandozott, aztán Deja-n állapodott meg. Már éppen én is megnéztem volna a bejáratot, amikor Deja felpattant és elkapta a csuklómat.

- Gyere, táncoljunk!

A táncparketten lépni is alig lehetett, annyian voltak, nemhogy rendesen táncolni. Izzadt, felhevült testű emberek jöttek nekem és taszítottak arrébb a tánc hevében. Segélykérően pillantottam Deja-ra, de ő belevegyült egy másik csoportba, mosolyogva élvezte a zene ritmusát. Az asztalunk felé tekintettem, annak reményében, hogy Chloé kihúz ebből az emberi olvasztótégelyből, ám vöröshajú barátnőm nem ült az asztalunknál.