Maradj velem örökre

9.

Minden akaraterőmre szükségem volt, hogy kilépjek a szobám ajtaján. Csak a konyhába és a mosdóba akartam eljutni, mégis úgy éreztem, ezekhez a hétköznapi cselekvésekhez a pokol kapuján kell átlépnem. Háromig számoltam, majd lassan lenyomtam a kilincset. A zár halkan kattant, a duruzsolás a konyhában azonnal megszűnt. Ahogy feltártam az ajtót, a barátaim feszült pillantásával találtam szembe magamat. Deja, aki gyűlölt főzni, éppen egy tányér omlettet készült letenni OJ elé, de megállt a keze a levegőben. Chloé kezéből a kedvenc női magazinja halkan csúszott ki a pultra. Szeme alatt óriási karikák húzódtak, amiket most meg sem próbált elfedni egy lehelletnyi korrektorral.

- Sziasztok - köszöntöttem őket halkan, és még engem is meglepett mennyire rekedt a hangom. Némán vágtam át a helyiségen, hogy bezárkózhassak pár percre a fürdőszobába. A dolgomat elvégezve a tükörbe pillantottam. A tükörképem pontosan úgy nézett ki, mint ahogy gondoltam. Feldagadt, vörösre sírt szemek, piros orr és madárfészek a fejem tetején. Hideg vízzel megmostam az arcom, majd kifésültem a hajam és kontyba igazítottam a fejem tetején. Nem a kinézetemért aggódtam, a közérzetemen igyekeztem javítani, kevés sikerrel. Tanácstalanul álltam a fürdő közepén, a lehetőségeimet latolgatva. A gyomrom fájt az éhségtől, viszont túl gyengének éreztem magamat egy beszélgetéshez a többiekkel.

OJ és Chloé már az asztalnál ettek, amikor végre összeszedve minden bátorságomat elhagytam a fürdőszobát. Rám sem pillantottak, ahogy Deja sem, aki két tányért pakolt meg illatozó étellel. Ahogy Deja elhaladt mellettem a két tányérral, óriásit kordult a gyomrom. Idegesen toporogtam a pult mellett és igyekeztem nem rájuk nézni. Nem tudtam mit tegyek, nem tudtam nekem szánták-e azt a tányért.

- Ez isteni volt! - nyögött fel elégedetten OJ. - Hé, Izzie, ha nem kéred, én szívesen megeszem a te részedet is - bökött a hüvelykujjával a gazdátlan tányér felé. Mivel nem feleltem, a villájával jókora falatot lapátolt a szájába.

- Menj és szedj magadnak! - csapott a nővére a karjára. - Undorító, hogy beleeszel más kajájába.

- Emlékeztetnélek, hogy nyolc évesen megetted a levest, amibe visszaköptem az összerágott kelbimbót - vágott vissza OJ felállva az asztaltól.

- Te meg egy fontért megettél egy szöcskét!

- Ó fúj! Undorítóak vagytok, elmegy tőletek az étvágyam! - fintorgott undorodva Chloé. Azonban a testvérek már kiabálva idézték fel egymás leggusztustalanabb kulináris élményeit.

***

- Biztos vagy benne, Isabelle? - állt meg ezredjére az ajtóban Deja, háta mögött Chloéval.

- Igen, ez lesz a legjobb. Szükségem van a levegőváltozásra - feleltem türelmesen ezredjére, és egy adag fehérneműt dobtam a bőröndömbe. Barátnőim kétkedve méregettek, de nem szóltak semmit.

Hosszú beszélgetésen estünk túl ebéd után, ami óriási, négyes békülős öleléssel ért véget és egy elég komoly döntéssel. Úgy határoztam, hogy egy időre visszaköltözöm az apámhoz. Csak néhány hétre, hogy nyugodtan megemészthessem a történteket, anélkül, hogy Sebastianba botlanék úton-útfélen. Szerencsére az egyetemmel sem akadt gondom. Habár apa a város egy távoli pontján lakott, tömegközlekedéssel fél óra be tudtam érni a kórházba, ahol a jövőhéten elkezdődik az első hat hetes gyakorlatom.

- Na jó, nekem ideje mennem, hétkor kezdek az új munkahelyemen - lökte el magát Chloé az ajtófélfától, aminek addig támaszkodott. - Vigyázz magadra, te lány - szorított magához.

- Nem megyek el Londonból, Chloé - nevettem el magamat, de azért elcsuklott a hangom a meghatódástól. - Ne rúgasd ki magad, amíg vissza nem költözöm.

- Igyekszem - nevetett fel, majd a bőröndömet átlépve búcsút intett. - Nem kell kikísérni! - kiáltotta átvágva a nappalin. Pár perccel később már felbőgött a kis kocsijának a motorja a parkolóból.

- Ez a harmadik munkája a hónapban - sóhajtott fel gondterhelten Deja. Chloé-nak komoly problémái voltak az elköteleződéssel és ez mindannyiunkat aggasztott.

- Remélem végre összejön neki.

- Pultos lesz, ami annyit tesz, hogy kismillió részeg pasival tud flörtölni.

- Halló! Megjöttem! Készen vagy? - állt meg OJ az ajtóban.

- Már csak pár dolog hiányzik - néztem fel rá a bőröndöm mellől.

- Biztos most akarsz menni? Nem lenne jobb reggelig várni? - kérdezte Deja.

- Felesleges lenne várnom - álltam fel, hogy az utolsó hiányzó dolgokat összeszedjem a szobából. Az asztalomon álló, hármunkat ábrázoló kép is a bőrönd tetejére került, a kedvenc párnámmal együtt. Körülnéztem, nehogy valami pótolhatatlant hagyjak itt.

- Töltő? Fogkefe? Fésű? Elraktál mindent? - nézett rám OJ kérdőn, mielőtt becipzáraztam volna a bőröndöt. - Nem akarok félúton visszafordulni mert itt hagytad a körömlakkodat.

- Nem is használok körömlakkot - legyintettem meg a karját játékosan. - Azt hiszem, indulhatunk. - Szomorúan körbehordoztam a tekintetem a szobán. Az első helyen, amit csak a magaménak tudhattam, ahová apám keze nem érhetett el, ahová bármikor elbújhattam. Most viszont saját akaratomból készültem visszatérni börtönömbe, minden támogatás nélkül.

Még mielőtt elsírtam volna magamat, Deja-hoz léptem és szorosan átöleltem.

- Vigyázz magadra és hívj - suttogta a fülembe. Csak egy bólintásra telt tőlem, ha megszólaltam volna, biztosan elsírom magam. OJ a csomagjaimmal a kezében elindult a bejárati ajtóhoz. Szélesre tárta előttem, én pedig egy utolsó pillantást vetve a lakásra elindultam a lépcsőn. OJ némán követett, csak a lépteink visszhangoztak az üres lépcsőházban.

OJ és Deja közös kocsija közvetlenül a ház előtt parkolt, az út szélén. Lopva pillantottam az utca túloldalán álló ház ablakaira. OJ fél kézzel emelte be a csomagjaimat az autó hátsó ülésére. Én magam után húzva is inkább csak vonszoltam volna az óriási bőröndöt.

- Kész vagy? - érintette meg a könyökömet gyengéden. Észre sem vettem, hogy a másik házat bámulom, OJ pedig csak arra vár, hogy becsaphassa mögöttem az anyósülés ajtaját.

- Bocsi, igen - ültem be lassan az autóba. OJ bezárta az ajtót és a motorháztető felől került a vezetőülés ajtajához. Azonban nem szállt azonnal be. Sebastianék házának az ajtaja kitárult és Sebastian futott ki rajta mezítláb, póló nélkül. Láttam, hogy mozog a szája, de nem hallottam mit kiabál. Esélye sem volt a járdáig jutni, Mario szintén kirohant és visszarángatta a teraszig.

- Nem kellene... - OJ beült, de azonnal félbeszakítottam.

- Indíts! - utasítottam. - Menj már, OJ! - emelte fel a hangomat. Könnyek kezdték csípni a szememet és a torkomba óriási gombóc gyűlt. OJ elfordította a kulcsot, a motor felköhögött és nagy nehezen elindultunk előre, magunk mögött hagyva a darabokra tört szívem darabkáit.