Művészek

harmadik

.Kovácsházi Dénes Tibor.

Néha csak egy külső szemlélőként élem az életet. Néha magamat is csak külső szemlélőként látom. Mindig érdekesnek találtam mikor rajtakaptam magam ilyesmiken. Mint szombat délután is. Akkor is csak néztem. Néztem a budapesti művészeket, ahogy Hajnal nappalijában beszélgetnek. Ő a franciaágyon ült, törökülésben. Már-már vakítóan világos volt a lakásban. Krisztián és Ágoston megmagyarázhatatlanul vidámabbak voltak, mint általában. Az életvidám Menta pedig nem is volt önmaga. Bágyadt, borús tekintettel vizslatta a dohányzóasztalon lévő poharát. Kicsit később arra lettem figyelmes, hogy már egy bizonyos ideje senki sem társalog. A kopott, virágmintás fotelben ültem, mint mindig és az akácfa karfáját piszkálgattam a körmömmel. A művészek közül Hajnal lakása volt a kedvencem a sajátom után. Az én lakásomat is csak azért szerettem jobban, mert ott voltak növények. A nő lakásának érdekesmód lelke volt. Legalábbis én mindig is szentül ezt állítottam. A bútorai szörnyen különböztek egymástól, de valahogy mégis egy gyönyörű összképet alkottak így. Menta észrevétlenül szaladt el a fürdőbe, maga után pedig erősen bevágta a fehérre mázolt faajtót.

-Rebeka.- kiáltottam utána vigyorogva, visszatérve az életbe, végre pedig abbahagytam a bámészkodást a saját életem múzeumában.- Ittatok az este?- pilantottam Hajnalra, aki csak vigyorogva bólintott.

-Esküszöm nem akartam leitatni.- mosolyogva figyeltem, ahogy magyarázkodik és ahogy Kriszián némán artikulálja a nő szavait.- Ne ismételd el!- nézte dühösen Krisztiánt.

-Nem ismételtem el. Veled egyidőben mondtam.- dőlt hátra önelégülten.- Túl kiszámítható vagy. Folyton ezt mondod mikor Tamási lerészegedik nálad.

Ekkor talán újra szemlélővé váltam. Csendben figyeltem, ahogy Hajnal duzzogva ráveti magát a férfira, aki csak nevetve tűri a büntető csikizést. Menta kisétált a fürdőből, de még megviseltebbnek tűnt, mint mielőtt besétált oda. Fáradtan foglalt helyet az ölemben, felhúzta lábait és fejét a nyakamba döntötte. Ő folyton rengetek szeretetet adott nekünk és ezt valamilyen mód tőlünk is mindig megkapta, de ő valahogy mégis más volt e téren. Mindig úgy gondoltam rá, mint magára a szeretetre. A szeretet fogalmára.

-Arra jöttem rá,- szólalt meg Ágoston.- hogy neked tegnap azt montam, hogy holnap este megbeszéljük a szombat részleteit, de ma van szombat. Szóval nem is értem.- Krisztián összeráncolt szemöldökkel figyelte a szövegelő férfit.

-Most ezt hirtelen én sem értem.- nevetett fel.

-A lényeg az, hogy azt hittem tegnap csütörtök volt és, hogy pénteken megbeszéljük a szombat estét.- számolgatott az ujjain az énekes.

-Ne zavarj jobban össze.- szorította meg orrnyergét festékes ujjaival.- Majd improvizálunk.

-Nincs véletlenül itthon pisztáciád?- motyogott hallkan Menta az ölemből.

-Biztos jó ötlet pisztáciát enni miután most adtad ki gyakorlatilag az egész tegnapi napodat?- mosolyogva simogattam meg a fejét.

-Különösmód a pisztácia jót tesz a gyomrának. Én sem értem.- Hajnal morogva felkelt az ágyáról, ahová időközben ült vissza és én naívan azt hittem, pisztáciáért megy, de aztán láttam, ahogy felkapta az egyik ősrégi polaroidgépét az éjjeliszekrényéről, amit csak különleges alkalmakkor használ. Menta már épp felkelt volna, minden bizonnyal azért, hogy megkeresse azt a bizonyos pisztáciát, de Hajnal azonnal lekorholta.- Helyezkedj azonnal vissza oda, ahol voltál. Kuporodj össze, mit az előbb, Dénes te meg helyezd a tenyered az álla ívére.- mi ketten csendben hallgattuk a nő lágy parancsait, és megcsináltunk mindent, amit kért. Hallottam még az exponálógomb tompa kattanását aztán lassan a fényképész felé pillantottam, aki már a kezében tartotta a polaroidot.

-Ne nézzétek meg!- azzal a képet lerakta a dohányzóasztalra és eltűnt a konyhában egy szekrény mélyén kutatva. Mikor hallottam a csörömpölést Menta köré fontam karjaim, hogy le ne essen még én odahajolok a képhez.

A filmen már tisztán látszódott minden. A mustár-fekete kockás nadrágom, Menta Mona Lizás felsője, ami valójában az enyém volt és a fehér farmerje. Az én felsőtestem ő teljesen kitakarta, de valójában amúgy is csak egy fekete póló volt rajtam. Összeségében minden a helyén volt, a színek, a fények és mi is. Egyszerűen gyönyörű volt, és nem azért mert én voltam rajta vagy mert Menta, hanem mert mi és a tiszta, feltétel nélküli szeretet.