hatodik

98 19 13
                                    


.Székely Krisztián Dávid.

A kedélyek lenyugodtak és minden visszazörrent a régi kerékvágásba, kevés dolgot kivéve. Megpróbálkoztam a főzéssel is, amit köztudottan ki nem álhattam és alapjáraton a konyhám közelében is nagyritkán jártam. Kiderült, hogy útközben nem tanultam meg a semmiből főzőcskézni, amit azért egy nagyon minimális szinten bántam. Dénes és Menta a szokottnál is több időt töltöttek egymással, Ágoston meg a szokottnál is többet tartózkodott a lakásomon. A dolgot nem bántam, hiszem meglepő mód ő értett a főzéshez és ezt a tevékenységet gyakran végezte nálam. Én ez idő alatt nagyrészt ott ücsörögtem mellette a konyhában vagy nagyritkán bepótoltam az elmaradt alvásaimat. Ágoston az esetek kilencven százalékában a pultnál ült és teázott. Már annyit járt hozzám, hogy az egész lakásban az ő, bódítóan kamillás illatát lehetett érezni.

Valamikor az északa folyamán folyton befeküdt az oldalamra és ott aludt. A lakásomon tusolt, evett és csak volt. Szinte soha semmit nem mondtunk egymásnak. És én annyira szomorú voltam, és nem azért mert nem beszéltünk, inkább csak azért mert ő annyira elveszettnek tűnt. Mindegy mikor néztem rá. Persze ő azt hitte nem hallom, de mindig jól hallottam mikor a tusoló alatt zokogott. Minden egyes alkalommal. Aztán már nem bírtam és megkérdeztem tőle, hogy átmegyünk-e valakihez, hogy találkozzunk a művészek maradékával. Azt mondta szeretné. Így tehát Menta lakásán gyűltünk össze mind az öten, ahol a nő már javában élvezte az akkor még csak egyszemélyes lerészegedést. A lemezlejátszón már egy Cigarettes after sex lemez forgott , és már mikor beléptem a lakásba tudtam, hogy egy jó estének nézünk elébe. Ágoston arcán hatalmas mosoly terült szét és már össze is gömbölyödött Hajnal oldalán. Dénes a hozott italokat pakolta a dohányzóasztalra, Menta meg odaszökdécselt hozzám és bele is pattant az ölembe.

Aztán ment minden magától. Hajnal már a második doboz cigarettánál járt és már vagy egy órája levendulákat égetett a dohányzóasztalnál térdelve az öngyújtójával. Menta és Ágoston vihogtak mivel Dénes nevetés közben akart ledönteni egy pohár vodkát az meg jött ki az orrából és a szájából is. Nem mondtam volna még magam részegnek, de már én is bőven eleget ittam. A többiek, Dénes kivételével már mind egyértelműen részegek voltak. Hajnal kábultan bámulta az egyik égő levendulát.

-Piromániás hülye.- lökte meg őt nevetve Menta.

-Hmm?- pillantott fel az említett álmosan. Mi mind nevettünk rajta, ő meg visszaejtette a fejét az asztalra.

Menta elment a fürdőbe Ágoston meg kapott az alkalmon és helyet foglalt a nő eddigi helyén. Vigyázva, hogy le ne essen az ölemből rágyújtottam egy szál cigarettára az ő feje meg csak mozdult a kezem irányába. Mosolyogva emeltem az ajkai elé a szálat ő pedig jólesően beleszívott. Nevetve az arcomba fújta a füstöt, aztán azonnal ráhajolt az ajkaimra. Időm sem volt reagálni mert ő nem várt, rögtön elhúzódott és mosolyogva nézte az arcom. Én felemeltem a fejem, hogy megnézzem ki láthatta a jelenetet, de nem figyelt ránk senki. Dénes a szemközti kanapén feküdt a háttámlával szemben és meg mertem volna esküdni arra, hogy alszik. Hajnal meg fekve cigarettázott és a plafont bámulta. Ágoston mikor látta, hogy valóban senki nem foglalkozik velünk megismételte előző cselekedetét, de ez alkalommal nem húzódott el azonnal. Hagyta, hogy én is megcsókoljam, és istenemre esküszöm, hogy ez volt életem legjobb ötlete. Átvetette rajtam az egyik lábát, így teljesen szemben voltunk egymással. Annyira lassú volt és annyira érzéki, hogy Ágoston csak remegett, mint a nyárfalevél.

-Lehet nem most kellene közölnöm ezt, de meleg vagyok.- motyogta.- És őrülten szerelmes. Őrülten szerelmes Krisztián.- suttogta ajkaimra, az este pedig folytatódott.


Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
MűvészekWhere stories live. Discover now