2

3.4K 191 48
                                    

Sötétben tértem magamhoz. Kellemes melegben voltam, amitől erős déja vu csapott le rám, de bárhogy próbáltam, nem jöttem rá, mire emlékeztet. Megpróbáltam átmozgatni a vállamat, ekkor észleltem, hogy ágyban fekszem. Kezeimet csuklónál kötelek tartották fogva. Akárki is csinálta, figyelt, hogy ne szorítson, de bonyolult csomója útját állja a szabadulásnak. Igyekeztem felemelni a fejem, hátha látok valamit, azonban egy másodperc alatt rettenetes fejfájás tört rám. A sötétség és a fájdalom rabságában újra elvesztettem az eszméletem.

***

Nem tudom mennyi idő telt el, amíg újra magamhoz tértem. Kába voltam, a fejem nehéz. Azt is csak lassan észleltem, hogy időközben a kezemet eloldozták. Gondoltam rá, hogy most talán lenne esélyem a szökésre, azonban nem bírtam tovább gondolkozni, a sötétség újból magába szívott.

***

Zihálva ültem fel. Nem tudom, mit álmodtam, de nem volt szép, az biztos. Meglepve realizáltam, hogy nem vagyok olyan gyenge, mint korábban, a fejem se fájt már. Tétován a homlokomon bizsergő pontra szorítottam a kezem. Halványan derengett valami, mintha... Mintha valaki homlokon csókolt volna. Bosszúsan megráztam a fejem. Nem tudom, mivel kábítottak el, de egész biztos összezavart, mert ilyen egyszerűen nem történhetett. Visszahanyatlottam az ágyra.

Kavargó gondolataimból kulcszörgés szakított ki. A felismerés beleégett a tudatomba: talán ez az egyetlen esélyem a szökésre. Az ajtó kitárult, elvakított a hirtelen jött fény. Szorosan lehunytam a szemem, mozdulatlanná dermedtem. Négyen-öten jöhettek be, de ebben nem lehettem teljesen biztos, mert halkan mozogtak, egy szót se szóltak. Hordágyra emeltek, majd elindultunk. Ellenálltam a kíváncsiságomnak, csukva tartottam a szemem, nehogy idő előtt lelepleződjek. Rengeteg kanyargás után váratlanul álltunk meg. Valaki újfent egy zárat próbált kinyitni, de nem sikerülhetett rögtön, mert várakoztunk egy darabig. Elszántam magam a cselekvésre. Hirtelen oldalra vetődtem, a földre már guggolásba érkeztem. Érzékeimet kiélesítettem, a körülöttem állók minden rezdülésére figyeltem. Realizáltam ugyan, hogy kőpadlón állok, sziklafalakkal körbevéve, de nem volt időm végiggondolni, mit is jelent ez.

Felpattantam, futásnak eredtem. Jobbra, balra, tovább egyenesen. Fogvatartóim csak néhány kanyar után eredtek utánam, addig valószínűleg lesokkolódva álltak. Egy idő után meg se próbáltam követni az odavezető utat, inkább a vakszerencsémre hagyatkoztam, ami nekem kedvezett. Hamarosan természetes fény vett körül.

Az adrenalinnak és az állóképességemnek hála üldözőimet teljesen lehagytam. Végre volt egy kis időm körülnézni, hogy hova is keveredtem. Hatalmas barlangban álltam. Cseppkövek borították a földet, még több lógott lefele. Nem is láttam, hogy felfele meddig terjed a barlang, teteje a homályba veszett.

Egészen addig észre se vettem, hogy csodálkozásomban az ajkaim enyhén szétnyíltak, amíg periférikus látásomban mozgást nem éreztem. Azonnal harcra készen álltam. Hunyorogva próbáltam felmérni, ki lépett be kintről, de a háta mögül tűző napfény nem segített ebben. Amikor azonban sikerrel jártam, elöntött a düh. Már megint ő? Még a nevét se tudtam, de máris utáltam azokat a türkizszínű szemeket. Biztos, hogy köze van ehhez az egészhez!

Nem törődve az óvatossággal lopakodni kezdtem. Mire megkerültem a barlangot, addigra kész volt a tervem. Nem értettem ugyan, miért áll egy helyben, ahelyett, hogy bemenne, de nekem csak még könnyebb volt így. Jobb mutatóujjam válla felé emeltem, majd a kritikus pont felé lendítettem. Valószínűleg észrevehetett, mert elkapta, de ettől csak teljes lett a győzelmi mámorom.

- Azt hitted ennyire egyszerű engem leszerelni? - sziszegtem neki, majd a mozdulatot megismételtem bal kézzel. Erre már nem számított, és egy meglepett kiáltástól kísérve ájultan esett össze.

Kiléptem a fényre, és felkiáltottam örömömben. Várakozásommal ellentétben a Tropekán voltam, hazai pályán. Azt hittem, itt megállíthatatlan leszek. Kár, hogy tévedtem.

Eltávolodtam a barlangtól, hogy számba vehessem a lehetőségeimet. Szerencsére közeledett a dél, ami a Tropekán embertelen hőséggel jár, így senki nem járt a környéken. Minden irányban homokdűnék magasodtak, ha arra megyek, percek alatt elkapnak. Hirtelen valami szöget ütött a fejemben, ezért megfordultam és felnéztem. Tudtam! Kevés ekkora barlangra van esély a bolygón, ha azonban még alagútrendszer is húzódik mögötte, akkor csak egy. Ismertem egy falut nem messze tőle, ezért ha egy ideig nem bukom le, akkor nyert ügyem van.

Méricskélni kezdtem a sziklafalat. Az eleje viszonylag lankásnak tűnik, de a végére bedurvul. Rég másztam biztosítókötél nélkül, de most az volt az egyetlen esélyem.

Nekiindultam. Pár méter után kezdtem ráérezni, ekkor azonban mozgást éreztem lentről. Lenéztem. Négyen fürkészték a messzeséget távcsővel. Figyelték a szélrózsa minden irányát, csak felnézni nem jutott eszükbe. Már befele indultak, amikor egy kő kilazult, és megcsúsztam egy kicsit. Megdermedtem. Ezt könnyedén meghallhatták! Félve letekintettem, majd kifújtam a levegőt megkönnyebülésemben. Nem vettek észre.

Óvatosan folytattam a mászást, majd a tetejéhez érve épp feltolni akartam magam a peremre, amikor egy kar lenyúlt és segített nekem. Ösztönösen megakartam köszönni, de felismertem ki is áll velem szemben, és megint leszállt rám a harag lila ködje.

- Te? Az előbb még... - Értetlenkedésem szemlátomást mulattatta. - Ájultnak kéne lenned!

Biccentett egyet minden mosoly nélkül, de nem múlt el az a benyomásom, hogy magában rajtam nevet.

- Elsőrangúan vitelezted ki. Sikerült meglepned. - Elismerően biccentett egyet, majd kíváncsian mért végig. - Balkezes vagy?

Volt bennem egy kis büszkeség is, de nem hagytam érvényesülni.

- Nem mindegy? Hogyhogy magadhoz tértél máris? Hogy értél fel ennyi idő alatt? Egyáltalán honnan tudtad, hogy itt leszek? De először is, ki a francnak képzeled magad, hogy mindig felrúgod az életem?

Higgadtan halgatta végig a kirohanásomat. 

- Befejezted?

- Nem. - Végiggondoltam, és rájöttem, hogy tévedtem. - Igen. Válaszolnál? - fortyantam fel újra, amikor elnevette magát.

- Hát hogyne. Vagy ha nem is most, de amint lejössz velem. - Udvariasan a kezét nyújtotta, ami inkább színjátéknak tűnt, mint berögzült szokásnak.

- Megy veled a halál. Miért tenném? Te és a bandád elraboltatok, és fogva tartottatok. Ezek után komolyan azt várod, hogy magamtól veled tartsak? Újra kérdezem: miért tenném?

Úgy tett mint aki elgondolkozik.

- Mert ha nem jössz, leviszlek erővel. - Kicsit félrehajtotta a fejét, úgy figyelte a reakcióm. - Tényleg megéri?

Hitetlenül elnevettem magam, majd gúnyosan mosolyogva válaszoltam.

- Tényleg ennyire hülyének nézel? Nem tudom, hogy tértél magadhoz és értél fel ennyire hamar, de egy ájulás és sziklamászás után kizárt, hogy le tudj vinni, pláne, hogy ellenkeznék is. Szóval, sok sikert!

- Nekem talán valóban nem menne. De az általad emlegetett "bandám" - macskakörmöket rajzolt a levegőbe, amitől egyre ingerültebb lettem -, talán épp felfele tart, ők pedig megoldják, hidd el. Szóval, jössz vagy visznek?

- Jövök. - Hatalmasat sóhajtva megadtam magam. 


Sziasztok! Később mint ígértem, de itt az új rész, ami egy kicsit kevésbé lezáratlan mint az előző. Most itt nyár végén valószínűleg nem fogom tudni tartani a két-három napot, de igyekszem. Addig is élvezzétek ki a szünet utolsó perceit!
Narissza

A Négy bolygó hercegnője /Befejezett/Where stories live. Discover now