A Négy bolygó hercegnője /Befejezett/

23

Wanda betartotta ígéretét, hajnalban kíméletlenül felkeltett. Amikor kinyitottam a szemem, egy pillanatra egészen megrémültem. A vörös parókában állt előttem, egyetlen fekete hajszála sem látszott. Mivel szemét erősen kihúzta, elsőre meg sem ismertem.

- Készülj, sietnünk kell! - mondta, majd otthagyott.

Igyekeztem gyors lenni, bár Wanda szerint egy csiga  gyorsabban öltözik nálam. Mikor végül kiléptünk a kapun, a Nap még messze a látóhatár alatt járhatott, csak a Hold mutatta az utat.

Korábban nem realizáltam, mennyire messze vagyunk a belvárostól. Több órába telt, mire megközelítettük a palotát, addigra pirkadni kezdett. Nem sokkal a célunk előtt megálltunk egy sikátorban. Legnagyobb meglepetésemre kísérőm elővette a térképet, majd elkezdte kihajtogatni.

- Mit csinálsz? - kérdeztem.

- Szerinted? - Szinte csak mordult egyet. - Megnézem, hogy hol akarunk bejutni.

- Most? Azt hittem, már tudod!

- Nagyjából tudom, de nem vagyok teljesen képben az összes mellékutcával.

- Mitől... - kezdtem volna bele egy kérdésbe, de nem érdekelte, és a szavamba vágott.

- A közelebbi bejárat itt van nem messze - mondta, majd ártatlanul elmosolyodott. - Remélem, nem zavar a bűz. - Elindult, egyetlen további szó nélkül.

Néhány szűk utcácskával, egy rejtett lépcsővel és egy csatornafedéllel később megértettem mire célzott.

- Mégis mi ez a hely? - földalatti folyosón álltunk, meglepő módon nyirkos, penészes falak és bűz nélkül. A levegő áporodott volt ugyan, de elviselhető.

- Valaha szennyvízcsatorna volt. A vizet elvezették, de a szellőztetés lemaradt. Csak nem zavar?

- Hogy-hogy itt van a titkos bejárat? - Elengedtem a fülem mellett a kérdést.

- Mittomén - rántotta meg a vállát. - Én építettem talán? De tény, hogy nem sokan jönnének le ide keresgélni.

Egy darabig szótlanul mentünk, a csend kísérteties volt. Rajtunk kívül szó szerint semmi élet nem volt lent.

- Tudod egyáltalán, mit keresünk? - kérdeztem, amikor meguntam a hallgatást.

- Asszem. Látod azt a feliratot? - mutatott a bal oldali falra.

- Igen, miért?

- Egy használaton kívüli csatornában sétálunk, és van egy halom festett betű a falon. Szerinted mégis miért? - Vetett rám egy lenéző pillantást, mielőtt folytatta. - Nem gondolod, hogy köze lehet a bejárathoz?

- Az egy dolog, de van bármi ötleted, hogy miképp nyílik? Mert akkor ne tartsd vissza!

- Ami azt illeti, van. Az alagút régebbi, mint a betűk. Azok csak útmutatónak vannak ott, különben sokkal jobban elrejtik.

- Útmutató? Mégis kinek?

Mélyen a szemembe nézett a válasz előtt.

- Neked. Valaki melletted áll, és azt akarja, hogy be tudj jutni. - Határozott volt, a bizonytalansága eltűnt. - Már csak rá kell jönnünk, hogy hogyan nyílik.

Közelebb léptem a betűkhöz, óvatosan végigsimítottam rajtuk. Az egyik váratlanul megmozdult az ujjaim alatt. Rémülten hátrahőköltem, majd alaposabban megszemléltem. - Wanda! - Egészen tűzbe jöttem. - Ezeket be lehet nyomni!

- Egy kód. Valószínűleg, ha rosszat nyomunk be, aktiválódik valamiféle csapda, de az is lehet, hogy csak egyszerűen nem próbálkozhatunk többet.