26

1.3K 103 19
                                    

A hátamon feküdtem az ágyon. Nem tudom, mitől ébredtem fel. Kellemes meleg ölelt körül, valaki az éjjel rámterített egy takarót. Ahogy meghallottam a halk szipogást, felültem. Időnként zokogássá erősödött, majd szinte teljesen félbeszakadt.

Halkan felálltam, igyekeztem csendben osonni. Hálát adtam a vastag szőnyegért, amely minden neszt elfedett.

Hamar rájöttem, hogy a sírás nem a folyosóról jön. Észrevettem egy ajtót, amin benyitva a fürdőben találtam magam. Elfintorodtam a nyikorgást hallva, majd a körülbelül szemben elhelyezkedő kék ajtón is áthaladtam.

Letaglózó látvány tárult elém. Vaszilisza, akit még sose láttam nemhogy összetörni, de meggyengülni sem, aki mindig megőrizte a büszkeségét és a méltóságát, most keservesen zokogva ült a földön.

Odamentem hozzá, és csendesen megkérdeztem.

- Mi a baj, Vaszilisza?

Felkapta a fejét, majd miután felismert, a nyakamba borult, úgy sírt tovább. Elkezdtem a hátát simogatni, próbáltam megnyugtatni, nem sok sikerrel. Hosszú időbe telt, amíg eljutott odáig, hogy megpróbáljon beszélni.

- Az én hibám az egész. Annyira sajnálom. Miattam történt. - Mindezt csak lassan, akadozva tudta elmondani.

- Ugyan már! Miért éppen te lennél a felelős?

- Én okoztam a halálát. - Egyre simábban beszélt, lassan a könnyei is felszáradtak.

- Nem. Tévedsz. - Feltört bennem a gondolat, ami elől igyekeztem menekülni, amit próbáltam elrejteni magamban olyan mélyre, hogy sose találjam meg többet. - Tudtam, hogy legfeljebb két percünk van, mégis hagytam, hogy megcsókoljon. Ha kicsit jobban figyeltem volna, nem tudják meg, mennyire fontos nekem, és eszükbe sem jut, hogy ellenem felhasználják.

A szőke hajú lány halkan, keserűen felnevetett.

- Ha csak egy kis figyelmetlenséggel hibáztam volna! Sokkal többet tettem annál.

Meredten figyeltem. Arcán olyan mértékű fájdalom ült, amit néhány napja elképzelni sem tudtam volna. Gyengéden végigsimítottam a karját, mire hálásan elmosolyodott.

- Biztos el akarod mondani?

- Igen. Ki kell adnom magamból végre. Készen állok rá. Csak gyorsan még kimegyek, megmosom az arcom.

Amíg kint volt, körülnéztem. Mély barna bútorok, kék falak, dísztárgyak. Jóval egyszerűbb volt, mint az enyém, talán pont ezért tetszett sokkal jobban.

Észre sem vettem, amikor visszajött. Sokkal összeszedettebbnek és céltudatosabbnak tűnt. Leült az ágyra, majd egy nagy sóhajjal belekezdett.

- Miután eljöttem, hogy kiszabadítsalak, nem hoztál éppen egy egyszerű helyzetbe. Alapból nekem se volt egyszerű, hogy Dinovát itt hagyjam, így nem volt nehéz rávennem magam, hogy megpróbáljam őt is kijuttatni, pláne, ha így az őröket is elcsalom tőled. Azonban már a legelején rossz irányba indultam, így nem sokkal később a trónteremben kötöttem ki, az ott tanácskozó király és főurak legnagyobb meglepetésére. Onnan nem volt esélyem megszökni, de potenciált láttak bennem, így nyugton hagytak. Sejtették, hogy valahogy közöm van a hercegnőhöz, és ezt ki akarták használni. Alkut kötöttem velük, érted? Alkut! A legnagyobb ellenségeimmel!

Halkan közbevágtam, mielőtt folytathatta volna.

- Milyen alkut?

A tekintetében erre még több önvád gyulladt, mint ami már alapból is égett benne. 

A Négy bolygó hercegnője /Befejezett/Where stories live. Discover now