A Négy bolygó hercegnője /Befejezett/

27

Levegő után kapkodtam, teljesen az álmom hatása alá kerültem. A biztonság kedvéért a karomba csíptem, ezzel biztossá téve, hogy ezúttal tényleg ébren vagyok.

A könnyeim lassan újra folyni kezdtek, meg se próbáltam visszafogni őket. A saját szobámban voltam, biztos Vaszilisza vitt át valamikor.

Kétségbeesetten túrtam a hajamba, igyekeztem elfelejteni, amit láttam, de a valóságosnak tűnő képek újra és újra felötlöttek bennem. Nem bírtam kiverni őket a fejemből, úgy éreztem, megőrülök. Már-már átvették a gondolataim helyét az érzelmeim, éreztem, hogy zokogás tör rám, amikor valaki finoman megérintette a karomat.

- Hé, jól vagy? - szólalt meg halkan Vaszilisza. Kétségbeesve kaptam a keze után, hogy megszoríthassak valamit, érezhessem, hogy tényleg ott van. Levegőhiánytól fuldokoltam, összeestem volna, ha ő nem tart meg.

Egy ideig összehúzott szemmel fürkészett, majd megkérdezte.

- Elmeséled, mit álmodtál? - Köpni-nyelni nem tudtam.

- Honnan tudod? - Erre csak felvonta az egyik szemöldökét.

- Aludtál, hirtelen ébredtél fel. Nem hiszem, hogy rossz lett volna és félnél, ha csak nem újraélted, ahogy - elcsuklott a hangja, suttogva mondta ki az utolsó szót -, elveszted. A másik opció, hogy szép volt, de kiakadtál, tehát kiábrándító volt a valóság az álom után. A zokogás mértékéből ítélve Dinovával volt kapcsolatos. Szóval?

Elmondtam neki. Szakadozva meséltem, időnként felsírtam. Megértően nézett rám, ahogy hallgatott, a karomat simogatta. Amikor a végére értem, szorosan átölelt.

- Annyira sajnálom. De - gyorsan végigmérte az arcom -, jót tett az alvás. Sokkal jobban nézel ki.

- Mennyit aludtam? - érdeklődtem kíváncsian.

- Több, mint fél napot. Már esteledik. Egyébként enned kéne valamit. Mikor kaptál be akár csak egy falatot is legutóbb? - ezen el kellett gondolkoznom. 

- Mivel tegnap nem nagyon akartam vagy tudtam enni, ezért még mielőtt Wandával elindultunk.

Elszörnyedve nézett rám.

- Kérlek, mondd, hogy viccelsz! - Óvatosan megráztam a fejem. - Azonnal kerítek valamit!

Elsietett. Gondoltam, lefürdök addig, mert igencsak rámfért már. Előkotortam a hátizsákomból valamit, addig akartam saját ruhákat hordani, amíg csak tehetem. Már készen ültem az ágyamon, mire visszaért Vaszilisza. Furcsán üresnek éreztem magam. A kevés étel, a sok sírás és a történtek mindent kivettek belőlem.

Igazi kis pikniket csaptunk, én azonban csak gépiesen rágtam. Vaszilisza megvárta, amíg én is végzek, majd megszólalt.

- Kitűzték az időpontokat, a király bejelentette a koronázást és az esküvőt is.

- Mikorra?

- Két nap múlva lesz a koronázás, utána hárommal az esküvő. - Megkínzottan néztem rá, mire együttérzőn rámmosolygott.

- Tudom, hogy ez hiányzik a legkevésbé, de el kéne kezdeni a ruhapróbákat.

Felnyögtem.

- A lehető legegyszerűbb is megteszi - dünnyögtem, bár tudtam, hogy ennyivel nem szerelem le.

- Nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúszod. Mindenképpen elterelem a gondolataidat egy kicsit - erre elöntött a hála, csak nem voltam biztos benne, hogy ez a legjobb módszer.

Másnap Vaszilisza nem totojázott, hajnalban felvert, hogy elmenjünk ruhát próbálni. Mást se csináltam, mint átvettem a kezembe adott darabot, valahogy magamra varázsoltam, kimentem, ő szemügyre vette, majd eldöntötte, hogy maradhat-e második a körre. Mikor összegyűlt egy jókora halom, kezdődhetett elölről. Végül két ruhára sikerült leszűkíteni a kört. Vaszilisza képes volt négyszer fel- és levetetnie velem, mire sikerült választania.

 Már kora este volt, mire végeztünk. Fáradtam dőltem az ágyamra, majd mégis felálltam, hogy mégegyszer megnézzem a ruhát. Végigsimítottam bársony felsőrészen, melyet a szoknyától fehér szaténöv választott el. Pár pillanatig hagytam, hogy a kezem elvesszen az organzaredők között, majd kitapintottam az aljára varrt bársonyszalagokat.  Egyszerű volt, mégis elég elegáns a koronázásomra.

Gépiesen simogattam a könnyű anyagot, amíg Vaszilisza be nem toppant. Finoman elhúzta a kezem, és lenyomott az ágyra. Oda akart adni nekem egy tányér levest, de túlzottan elmerültem a gondolataimba, hogy ezt érzékeljem. Felsóhajtott.

- Ugye tudod, hogy nem akarlak kiskanállal etetni? - Rámpillantott, majd egy újabb sóhaj keretében újra megszólalt. - Ez így nem lesz jó. Nyomaszt a holnap?

- Á, dehogy. Izgulnom kéne? - ironizáltam.

- Ha a szarkazmussal megzavarni akarsz, gondold végig az első néhány találkozásunkat, és próbáld meg újra.

Halványan elmosolyodtam, mire a szeme diadalmasan és elégedetten felvillant.

- A lényeg annyi, hogy ha idegeskedsz, nem fogsz aludni, és az első bemutatkozásod a nép előtt katasztrofális lesz. Az emberek nem fognak kedvelni, és elpártolnak attól a hercegnőideáltól, amilyennek elképzelnek.

- Mióta vagy ilyen bölcs és ráadásul még optimista is? - kérdeztem szórakozottan, de elengedte a füle mellett.

- Szóval a terv a következő: azt ott megeszed! - mutatott a tányérra, amit időközben lerakott, hogy gesztikulálhasson. - Aztán lefekszel aludni! Holnap pedig én gondoskodom arról, hogy ki is nézz valahogy.

- Igenis kapitány! - akartam mondani, de hatalmasat ásítottam. Vaszilisza utasításai szerint cselekedtem, majd figyelő tekintetétől kísérve mély álomba zuhantam.

Sziasztok! Bocsi, ez most ritka rövid lett. Csupán egy felvezetés a koronázás előtt. Nem mondom, hogy akciódús lenne a következő, de azt se, hogy nem. Nem akarom elárulni, hogy minden rendben fog-e zajlani. A kérdéseket továbbra is tűkön ülve várom, legalábbis abban a három percben, amiben eszembe jutnak. 
Narissza