NCT oneshots

Nomin (2. rész)

Jeno:

1 év. Ennyi idő telt el azóta, hogy utoljára találkoztam, azzal a személlyel aki szebbé tette az egész előző nyaramat. Igaz interneten beszélgettünk, de az mégsem ugyanaz. És ez az 1 év elég volt, arra, hogy gondolkodjak. Mikor hazaértem persze hiányzott, de nem adtam neki túl nagy figyelmet, mert mindenkinek rossz, ha el kell válni egy nagyon jó barátjától. Viszont idővel rá kellett jönnöm, hogy ez teljesen más érzés. Volt egy rövidebb kapcsolatom ez alatt az egy év alatt. Az ok amiért végetért meglehetősen egyszerű. Akármi is történt mindig Jaemin jutott eszembe és őt képzeltem bele egy adott szituációba. Nem akartam átverni a lányt, ezért szakítottam is vele, csak azt nem tudom, hogy most mit tegyek. Végülis elmondhatom Jaeminnek az érzéseim, viszont nincsen sok esély arra, hogy viszonozza. Ezt még kitalálom, amíg odaérek. Mivel jelenleg éppen a kocsiban ülök és a jól ismert kávézó felé tratok jelenleg a saját autómmal, mivel már elmúltam 18 egyedül is tehetek már bármit. Na de, nem ez a lényeg. Lassan közeledtem a célom felé, amivel egyszerre egyre inkább gyűlt bennem az idegesség. Jeno szedd össze magad és légy férfi. Megpillantottam a házat, amiben a nyaraimat tölteni szoktam és akaratlanul is egy mosoly kúszott az arcomra. Most érzem igazán, hogy mennyire az életem részévé is vált ez a hely. Mikor odaértem, leparkoltam  majd kivettem a cuccaimat a kocsiból és indultam a bejárthoz. Lassan bekopogtam és egy pillanattal később már nyílt is az ajtó és a jól ismert személy nyitotta ki nekem az ajtót.

-Hát szia Jeno. Jól megnőttél. Kiszőkítetted a hajad? Azt hittem ennél már nem lehetsz helyesebb-dicsérgetett Minjun néni, mire csak elmosolyodtam.

-Köszönöm a bókokat. Megkérdezehtem, hogy Jaemin már itt van e?-érdeklődtem, mire láttam, hogy összezavarodik.

-Neked nem mondta?-kérdezte, mire most rajtam volt a sor, hogy meglepődjek.

-Mégis mit?-értetlenkedtem.

-Jaemint nem engedte el már idén az anyukája, mert otthon kell segítenie-magyarázta, mire nekem elment az életkedvem is. Erre vártam már 1 éve és most ennyi. Legalább megírhatta volna, vagy valami. Azt hittem mindenbe beavatjuk a másikat, de ezekszerint csak én gondoltam így ezt.

-Oh. Mindent értek-motyogtam lehajtott fejjel.

-Nagyon sajnálom. Tudom, hogy mennyire jóba lettetek.-mondta, mire csak megráztam a fejem.

-Nem érdekes. Amúgy is a munkára kell koncentrálnom nem ezekere. Holnap már szokásosan kezdem is a munkát. Ha semmibe sem kell segíteni, akkor felvinném a cuccaimat.

-Rendben nyugodtan. Érezd magad otthon.-mondta mosolyogva, amit megpróbáltam viszonozni, majd gyorsan felsiettem az emeletre egyenesen a szobába. Abba a helyiségbe, ahol igazából megismertem Jaemint. Tisztán emlkészem, arra amikor a még igen bunkó énem rádöbbent, hogy egy teljesen ártatlan és aranyos fiút utált teljesen jogtalanul. Ahogy ránéztem a a szomszédos ágyra eszembe jutott, hogy azon a sorsfordító estén kötögettem be a karját és kezdtünk mindent előről. Egy nagy sóhaj hagyta el a számat.

-Jaemin. Miért nem mondtad nekem, hogy nem jössz. Vagy akármit?-kérdeztem, de választ nem vártam a szavaimra. Most jöttem rá, hogy hiába akarok nem tudok mérges lenni rá, egyszerűen csak szomorú vagyok, azért, amiért nem láthatom őt. Már mindegy is. Hátha holnap összekapom magam, ha találkozom a többiekkel. Mivel már igen este volt, így elmentem lezuhanyozni, hogy holnap lehetőleg ne úgy nézzek ki mint egy zombi. Összekaptam a ruhámat és beléptem az előbb említett szoba ajtaján, majd miután megszabadultam a ruháimtól lassan beálltam a zuhany alá. Hátha a forró víz segít kitisztítani a gondolataimat. Vajon a többiek tudtak arról, hogy nem jön Jaemin, vagy majd csak holnap fognak erről értesülni?
Elzártam a csapot, majd kibaktattam és belevetettem magam Jaemin ágyába, hátha érzem az illatát, de ahogy várható volt 1 év után teljesen kiment belőle minden, ami rá emlékeztethetne. Ismét gondterheltn sóhajtottam, majd lehunytam a szemem és megpróbáltam minél előbb elaludni.