Mi vagyunk te, és mi vagyunk én [BEFEJEZETT]

tetőpont,

Ismeretlen: Megszereztem, hyung!

Én: Taehyung?

Ismeretlen: Az igazi és egyetlen!

Én: Honnan tudod a számom?

Ismeretlen: Most tényleg fedjem fel a csodálatosságom titkait?

Én: Ez ijesztő.

Ismeretlen: Én is örülök neked!

Én: Menj aludni, Taehyung! Hajnali kettő van!

Ismeretlen: Hyung...

Én: ?

Ismeretlen: *hangüzenetet küldött*

Értetlenkedve lenyomtam a zöld gombot.

- Csak azt akartam, hogyha netán... Nem is tudom. Ha rossz hangulatod lenne és... Rossz gondolataid támadnának, akkor... Ez nagyon kínos, de... Akkor hallgasd meg ezt az üzenetet. Tudom, hogy szereted a hangomat, szóval... Mivel ez ilyen kifogyhatatlan forrás, hát gondoltam, adok belőle ingyen.

Halkan felnevettem. Különös hang volt.

Aznap este a hegedűk csendesek voltak.

Én: *hangüzenetet küldött*

- Ez undorító.

- Valld be, hogy tetszik! Tudom, hogy szereted az ilyen nyálas dolgokat!

- Álomvilágban élsz.

- Megtennéd, hogy nem ébresztesz fel? Anyukám még igazolhat egy órát, azt hiszem, kihasználom.

Megint felnevettem.

A legfurcsább hang volt, amit valaha kiadtam.

Furcsán éreztem magam tőle. Olyan... Bizsergően.

- Hyung...

- Ezért az egy szóért küldtél el egy teljes hangüzenetet?

- Most mit kötözködsz? Tudom, hogy egész éjjel azt fogod hallgatni, ahogy kimondom ezt az egy szót!

- Mit akartál mondani?

- Hyung... Mi van, ha mindketten ugyanazt az álmot álmodjuk?

- Erre kicsi az esély.

- De ha mégis?

- Akkor remélem, együtt ébredünk fel belőle.

- Csak ámítod magad!

Kellemes dallam csendült halkan valahol.

Éles karmok markoltak a mellkasomba.

- Álmodj szépeket, hyung!

Nem tudtam azt mondani, hogy 'te is'.